Aich Péter: Ellenségek

A legfőbb ellenség – ki más? – Orbán Viktor, aki a csúnya, ezer évig elnyomó, Szlovákia integritását veszélyeztető, álveszéllyel (migránsokkal) riogató magyarokat szimbolizálja, testesíti meg. Ennélfogva Orbán mondhat bármit, az biztos, hogy rossz lesz. Ha azt mondja valamiről, hogy zöld, akkor lehet az bármilyen színű vagy színtelen akár, de ha Orbán zöldnek mondta, akkor az Szlovákiában semmiképpen sem lehet zöld. Ha pedig netán nem mond semmit, az még rosszabb, mert az bizonyára a politikai csalafintaságnál is alantasabb galádság, amitől isten (bárkit vagy bármit is értenek ez alatt) óvja Szlovákiát.

Szlovákia második számú köztörvényes közellensége a pillanatnyi helyzetben, nota bene a neoliberális szemlélet értelmében maga az évekig regnáló, immár lemondott miniszterelnök Robert Fico, hiszen azt nyilatkozta, hogy továbbra is politizálni fog. Az utcán ugyanis egyértelműen kiderítették, hogy korrupt, maffiózó, tolvaj kormányt vezetett, s politikusként elsőrendű célja a meggazdagodás mellett az ország tönkretétele volt (nyilván így harcol a korrupció ellen: ha tönkremegy az állam, akkor már nincs kitől mit lopni, ez logikus). Ficoval egyébként szintén az a baj (az egész oppozíció szerint), hogy bármit mond, az eleve rossz, ha pedig nem mond semmit, akkor az. Más szóval Ficonak az a legnagyobb bűne, hogy az ellenzéknek nincs koncepciója, nincs programja, nincs egysége, csak rengeteg ripacsa.

Magyar szemmel némileg más a kép, nem sok okunk van Ficot szeretni, hiszen volt néhány „kedves” húzása, ami nem az érdekünkben történt. Ez így igaz. Az ám, de mi az alternatíva? Amíg ezt nem tudom, hiába ellenzek bármit, a kizárólagos negációból csak káosz következik. Az ilyenre reagálni is csak úgy érdemes és méltó, ha egyértelmű okom és biztosítékom van rá. Ficot és kormányát két fiatal ember meggyilkolásáért vádolni ellenben értelmetlen gyalázkodás, mert hiszen bizonyíték nincsen rá. Evégett az utcára uszítani a népet, hajtóvadászatot rendezni bizonyos kiemelt személyek ellen nem más, mint erkölcstelen megtévesztés, piszkos, haszonleső rágalomhadjárat. Azt állítani, hogy ez csak az utolsó csöpp – nos az is csak olcsó, félrevezető kifogás. Két fiatal meggyilkolása természetesen borzasztó – de miért kell emiatt tömegeket az utcára szólítani, s a halottakat álszenten szentté avatni, mert hiszen valójában nem Kuciakot akarják szentté avatni, hanem önmagukat, hogy ezáltal megkérdőjelezhetetlen demokratákká és szabadságharcosokká stilizálják magukat: nem más ez, mint egy tragikus gyilkossággal való aljas és megfontolt visszaélés. A magyar miniszterelnök azt találta mondani, hogy Soros módszereire vall ez a tömeghisztéria keltése: persze azonnal rátámadtak, hogy ennél lejjebb már nincs, miközben eltitkolják, hogy nem csak ő, s nem csupán Magyarországon gondolják ezt így, hanem másutt (sőt Szlovákiában) is.

A hangoskodók szerint Fico, Orbán „tanítványa” is teljesen az erkölcsi csőd alján végzett, miután ilyenre utalt. Érdekes, hogy a maffiával való összeköttetést minden bizonyíték nélkül halálosan komolyan vették, elég volt utalni rá, föltételezni, míg a Soros-pénzzel való nyilvánvaló összefüggést aljas rágalomnak állítják be, és váltig tagadják. Közvetlen bizonyíték itt sincs, de az indíciók eléggé világosan erre utalnak. Miféle kettős mérce ez?

Aztán van az országnak még egy félig-meddig-ellensége. Azért félig-meddig, mert meséivel (Kövesdi Károly megállapítása) sok embert sikerült álomba ringatni. A mesék lényege az volt, hogy dehogy a pénz, dehogy a hatalom, hanem az ország prosperitása, stb. Aztán addig lubickolt az összevisszaságban, hogy már maga sem tudta, mit mesélt (úgy tesz legalább), mert ugye nem a mese a lényeg, hanem az, amit azzal feledtetni szeretne. Mindig akad, aki el is felejti, és csak a legutóbbi verzióra emlékszik, úgyhogy a szekér mehet tovább.

Összegezzük tehát: magyarként senkinek sincs oka szeretni Ficot. Igaz ugyan, hogy a hivatalos értékelések arról szólnak, hogy még sosem voltak olyan jók a szlovák-magyar kapcsolatok, s ez nem mese, hanem tényeken alapuló helyzet, csak az a baj ezzel, hogy egyelőre „csak” hivatalos megközelítésben. Jó volna, ha a köznép között a hétköznapokon is így volna (nem mázolnák be például a magyar föliratokat), de a kölcsönös gyűlölködés túl mélyen ül, sok időre van szükség, míg azt kigyomláljuk. Ám az állampolgársági, a nyelvtörvény stb. ellenére vannak Ficonak erényei is. Még ez sem ok arra, hogy szeressük, de könyörgöm: előrehozott választás esetében kit képzel itt bárki a helyére az oppozíció soraiból? Ki merné garantálni, hogy a kisebbségi szlovákiai magyarok egyáltalán bejutnának a parlamentbe, hogy ez a mostani oppozíció el is fogadna minket? Nem beszélve arról a boszorkányüldözésről, amit Ficoval műveltek, minden bizonyíték nélkül, csak mendemondára, föltételezésre, az utca lincshangulatára alapozva. Ezt tekintik megoldásnak? A neoliberális üvöltőgépezet fölturbózta magát, hangerővel próbálja legyűrni a másként gondolkodókat, miközben úgy tesz, hogy ő az igaz demokrácia képviselője. Ez csak azt sugallja, hogy a demokrácia nem más, mint egy kórokozó vírus, amely hatalomvággyal inficiálja az embereket. Ezzel az utcán lehet forradalmat csinálni, de igazságot nem. Márpedig az utca (nem a nép!) most féligazságokkal és hazugságokkal ágál. Ha kormányváltást akarnak, ahhoz meg kell nyerni a választásokat. Ilyenek a játékszabályok. Az utcáról üzengetni, bármi lehetőt vagy lehetetlent követelni nem demokratikus, gyilkosságon élősködni, a zavarosban halászni pedig ráadásul aljas és erkölcstelen.

Aich Péter