HIRDETÉS

Aich Péter: Egyesülés, mint mánia

hirek.sk 2017. december 11., 11:28
Amikor Csehszlovákia felbomlóban volt, Németországban jártam. Ott rám csodálkoztak mondván, hogyan van ez: amikor Európa egyesülni kíván, ti válni akartok?

Az egyesülési igyekezet nem új, az emberiség velejárója már az ősidők óta. Az ENSZ ideológiáját magyarázó, megokoló A béke anatómiája című könyvében Emery Reves (eredetiben The Anatomy of Peace) azt írja, hogy a biztonság érdekében ez mindig így volt: az egymás ellen küzdő klánok törzzsé egyesültek, mert akkor már nem egymás ellen, hanem „csak” más törzsekkel kellett küzdeni a megélhetésért, megmaradásért. Ezután a törzsek nagyobb egységbe, államokba tömörültek, hogy békés életüket biztosítsák. Ennek akkor még nem volt nacionális alapja, a hosszabb-rövidebb tartamú szövetségek különböző népeket hoztak össze, a különböző hódítások a feudális elv alapján is erről szóltak, bár természetesen nem a népek önszántából lett ez mindig így, az uralkodni vágyás már akkor is döntő tényezőnek bizonyult.

Amióta a nemzet modern fogalma tért hódított, fölerősödött a nemzetállami tendencia – bár az uralkodó feudális elv miatt ez eleinte nem volt túl sikeres. Az uralkodni vágyás mindig erősebb motivációnak bizonyult. Jellegzetes példa erre az orosz cári birodalom, amely a legkülönbözőbb nemzeteket igázta le egy ország központi hatalma alá rendelve. Amikor aztán Lenin bolsevikjai végrehajtották a kommunista puccsot, jópofát vágva kiadták az önrendelkezési dekrétumot, amely szerint minden nemzet egyenlő és akár önállósulhat is. Ezzel csak a finnek és a balti államok népei éltek – átmenetileg. Mert a nevezetes rendelkezés csalétek volt, időnyerési trükk, igazából jaj volt annak, aki a szovjetek uralmától meg kívánt szabadulni. Lásd a finn háborút 1939-től, a balti államok bekebelezését 1940-ben.

Van rá más precedens is, például Csehszlovákia megalakítása. Az is a nemzetek önrendelkezése alapján lett volna, csakhogy egyáltalán nem az volt érdekes (több német lakosa volt, mint szlovák, hogy csak egy példát említsünk). A hatalom, a gazdasági érdek annál érdekesebb és fontosabb tényezőnek bizonyult.

Csakhogy ezt a feudális jellegű egyesítési kifogást idővel az egyre erősödő nemzeti érdek mégis felülmúlta. Ezért váltak el a csehek és a szlovákok. Akkor, amikor Európa tovább kívánt haladni az egyesítési igyekezetben (aminek természetesen szintén megvolt a maga mozgatórúgója). A nemzeti érdekeket az európai egyesülés felé vezető úton akkor is a gazdasági érdek fölülírta, miközben jól hangzó jelszavakkal ágáltak – ilyenek voltak a szabadság, az önrendelkezés, meg hogy béke lesz ezáltal Európában, hangoztatták, miközben igazából csak a gazdasági érdek volt fontos: nem voltunk mi azon a tudati (és gazdasági!) szinten, mint az akkori Nyugat (sőt Svájc, a mintakép), hogy az Európai Unió tagjai legyünk. Mi egyszerűen jó piacnak bizonyultunk. Jött a nyugati tőke, modernizáció és segítség címén fölvásárolta ipari létesítményeinket, majd lezüllesztette, és saját termékeit hozta cserébe, gyakran silányabb minőségben.

Egy időben arról szólt a vita, európai unió legyen ez az egység, vagy európai egyesült állam. Ez szép csöndben lecsengett, nem tulajdonítottunk ennek nagyobb fontosságot. Előtérbe az került, mennyi szuverenitást tarthat meg egy-egy állam az Európai Unió keretében. Egyúttal (ez volt, mint később kiderült, a kerülő út) egyre hangosabban igyekeztek a fejünkbe tölcsérezni, hogy minél többet Brüsszelre kéne bízni. Bármilyen témában Brüsszel szuverenitást igényelt. Legyen az, amit ott elhatároznak – ha tetszik, ha nem. Ha nem, szankciókkal fenyegetőznek, büntetni akarnak, mint az engedetlen gyereket: ha nem fogadsz szót, a sarokba állsz, és nem lesz csoki.

A leglátványosabb akció e téren a migránskérdés intézése. Különböző okból – ebbe most hadd ne menjünk bele – elfogadhatónak tartják a válogatás nélküli illegális bevándorlást. Eleinte csak a háborús menekültekről volt szó, akiket föltétlenül sajnálni kellett, de most már a gazdasági migrációt is elfogadhatónak tartják, kezelését pedig minden állam kötelességének jelentik ki annak ellenére, hogy tudják: ennek végrehajtása nem működik. Az eredeti humanitárius segély teljes karikatúrája ez. Ha Merkel asszony és a neoliberális politikusok nyíltan behívják a fél világot, majd rájönnek, hogy egyedül nem bírnak velük, egyszerűen ránk akarják sózni, egész Európára, amit viszont a lakosság, bár titkolja a hatalom, egyáltalán nem fogad örömmel, még Németországban sem.

Ezzel együtt fölerősödött az Európai Egyesült Államok ideája. Legyen többségi döntés, azt pedig mindenki köteles legyen elfogadni. Ez az egyesülési mánia, amelynek alapja továbbra is a hatalomvágy és a gazdasági érdek, akkor történik, amikor újra az önállósági elképzelések erősödnek – vagy inkább éppen azért. Nemcsak Csehszlovákia esett szét, hanem Jugoszlávia is. A skótok is megszólaltak, a katalánok – és ki tudja, mi lesz a folytatás, megmarad-e például Belgium. Hiába szitkozódnak a nacionalizmus rovására, Európa túl színes, túl sokrétű, a nemzeti sajátosságokat, országhatárokra való tekintet nélkül elfogadni és tisztelni kell.

Az egyesülési mánia neoliberális ideológiával párosul. A klasszikus jobb- és baloldal lényegében már a múlté. Nem létezik már az, ami a múlt század elején létezett, a klasszikus jobboldali és baloldali politikai párt. Bizonyos hangsúlyok még észrevehetőek, de a szocialisták igazából teljesen elvesztették a talajt a lábuk alól. Sajátos módon, miután az alapvető balos elképzelések már beépültek a jogrendszerbe, kénytelenek voltak újabb érvényesülési szférákat találni, ahol bármi jogért síkra szállhatnának. Ennek abszurditását a legjobban talán a német alkotmánybíróság mutatta be, amikor arra kötelezte a Bundestagot, hogy kreáljon törvényt a harmadik nem számára. Eléggé sajátos vadhajtás ez egy elenyésző kisebbség érdekében. De ne csodálkozzunk: egy ilyen kisebbséggel nem lehet baj, azt legföljebb kirakatba lehet tenni, legyen mivel dicsekedni. Hangosan ugyan tudnak kiabálni, de nem meghatározó erőt képviselnek.

Ami itt sokkal meghatározóbb lehetne, az a nemzeti kisebbségek védelme. De arról Brüsszel és az egész neoliberális világ mélységesen hallgat, fütyül rá. Szlovákiában például van egy nyelvtörvény, amely – úgy látszik – csak a magyarra érvényes, hiszen más nyelvet, főleg az angolt, bármikor és bárhol lehet használni. Holott tudtommal angolok nem élnek errefelé. Az egész csak arra jó, hogy az államalkotó nemzet, főleg annak melldöngető reprezentánsai, akadálytalanul prezentálhassák és gyakorolhassák hatalmukat.

Ez is bizonyítja, mi a lényeg: a hatalom. Most, hogy bizonyos problémák adódtak a migráció körül (karhatalmi, jogi és bizony gazdasági kérdések ezek), folytatódik a menekülés előre – ami nyilván nem a megoldást, a probléma megszüntetését szolgálja, sokkal inkább annak elkendőzését, szőnyeg alá söprését, a figyelem elterelését. Kirívó példa erre Martin Schulz, a német szocdemek elnökének a bemondása, hogy az ő célja: jöjjön létre az európai föderáció.

Talány, mi volt Schulz beteg ötletének a kiváltója. Vajon olvasta George Orwell 1984 című könyvét? Ez valahogy kevésbé hihetőnek tűnik. Azt is mondta Schulz, hogy akinek ez az Európai Egyesült Államok nem tetszik, az lépjen ki. Ez már rosszabb a furcsánál – mi akart ez lenni? Fenyegetőzni akart? Zsarolni? Vagy nem más ez, mint szimplán nevetséges hatalomvágy? Ez utóbbi sokkal valószínűbbnek tűnik, hiszen ő már Brüsszelben is befolyásos széken ült, aztán német kancellár akart lenni – az viszont nem jött be, nyilván traumaként élte ezt meg, a hatalom hatékony mákony. Bár az is lehet, hogy Schulz egyszerűen megbolondult, amiért azt is mondta, hogy akinek ez nem tetszik, az menjen a fenébe. Nem tudom, miért nem mondja ezt az alkalmazkodni képtelen migránsoknak, miért nekünk mondja, Európa őshonos lakóinak, akik már letettünk valamit Európa asztalára. És hova lépjünk ki Európából, ha mindez nem tetszik, ez a központi hatalom? Ezt még a kommunisták sem mondták nekünk.

Egy ilyen egyesült állam javára bizony le kéne mondanunk nem egy jogunkról. Érdekes volna, hogyan működne akkor a gazdaság. A bázisok ki vannak építve, sakkban lehetne tartani a népeket, és Németország képes volna gazdaságilag bedarálni minket. Tönkre lehetne tenni a nemzetállamokat. Gazdaságilag, szellemileg pedig kinyírni. Hogy legyen hol terjeszkedniük azoknak, akik számára csak a profit érték. Ez kell? Rövid távon a nagyoknak talán jó volna – de hosszú távon aligha. És biztos, hogy ez nem a mi javunkra, a bérből megélők javára volna, arra mérget lehet venni. A kétsebességű Európa már szóba került – egy „európai föderációban” ez teljes mértékben valósulna meg, bolondok lennénk, ha ebbe a csapdába belemennénk.

Természetesen az Amerikai Egyesült Államokkal példálóznak, amikor Európát is így összemosni szeretnék. Látszatra szépen hangzik – világhatalomról van szó, s ki nem akarna azzá válni? Ám nem sok ész kell ahhoz, hogy észrevegyük: Amerika és Európa összehasonlíthatatlan. Tessék csak megnézni a történelemkönyvben, hogyan, miképp és mikor alakult meg az USA, s milyen Európa történelme. Mi itt nem egy egységes európai nemzet vagyunk. Itt minden nemzet sajátos és szuverén, saját történelme van, saját hagyománya, kultúrája, szokásrendszere, ne darálják már ezt be egy szürke, semmitmondó egyvelegbe. Mi itt Európában európaiak vagyunk, nem egyesült állambeliek. Ha ezt Schulz és ötletének követői nem tudják, pótolják be hiányos műveltségüket.

Nem beszélve arról, hogy Európa igazi gazdagsága – nem csak az anyagi! – különbözőségében rejlik. Ha annyira odavannak Brüsszelben (a német szocik, a neoliberálisok – bárhogy nevezzük) a másságért, akkor miért akarják azt lenullázni az európai nemzetek rovására?

Sok az ellenmondás ebben az egész Brüsszellel fémjelzett politikában. Perspektivikus gondolkodás nincs. Az egyetlen, ami közös, az a hatalomvágy. A pillanatnyi haszon. Más érdek aligha inspirálhat akkora hülyeségre, mint amit Schulz most – de legalább őszintén – nyíltan kimondott. Remélhetőleg tiszavirág-életű lesz Schulz basáskodása és lökött ötlete egyaránt. Sokak meggyőződése, hogy Európa népei nem ilyen perspektívára vágynak, nem is volna az jó. Hitlernek, sőt Sztálinnak is már voltak egyszer ilyen elképzelései, ne ábrándozzon hasonlókról senki, különösen akkor nem, ha német: veszélyes lehet.

Mi itt Európa közepén és keleti részében elég jól tudjuk, milyen az, ha központosított füttyszóra kell vigyázzba állni, Brüsszel paternális gondoskodása sem kell. Éppen ezért nincs szükség sem német, sem francia, sem semmilyen dominanciára. Európa legnagyobb értékét, a különbözőséget jó lesz tiszteletben tartani, mivel ez az igazán hatékony ellenszer az orosz medve ellen is. Azzal foglalkoznak egyesek, hogy Magyarország épp az oroszokkal, vagy Kínával üzletel. Féltékenység volna ez? Az üzleti, gazdasági dominancia féltése? Pedig jobb volna kideríteni, ki szállítja a fegyvereket az öngyilkos merénylők szervezeteinek. Aligha valószínű, hogy az ilyen üzlet közvetlen cél volna, sokkal inkább eszköz a hatalom gyakorlására.

A fölhívásokat az egységre, egyesítésre, egyesülésre mindinkább süket szózatként használják, hogy a demokrácia látszatát keltsék – de miféle demokrácia volna az, ha a nagyok bedarálnák a kisebbeket, s rájuk kényszerítenék, hogy kultúrájukat, nyelvüket, identitásukat föladják? Inkább Schulz és a hozzá hasonlók lépjenek ki döntéshozó szerepükből – mindegy, hova, az kevesebb kárral járna. És ezt az egyesülési mániát kéne a fenébe hagyni, egyúttal több tisztelettel adózva a különbözőségeknek.

Aich Péter

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS