nyári zápor
2021. július 19., 08:38

Agyő, nyári zápor!

A korábban születettek bizonyára még emlékeznek rá. Egyszercsak beborult és fújni kezdett a szél. Valami készülődik, mondták ilyenkor az eget kémlelő öregek. Mire az asszonyok gyorsan bekapkodták a friss levegőn száradó mosott ruhát, bezárták az ablakokat. Aztán már jött is az égi áldás. Sűrű és gyors, de langyos eső, ami sosem tarott tovább gyenge fél óránál. Néha még ki is álltunk alá és áztattuk magunkat… 

A végén kisütött a nap, rövid ideig szivárványban úszott a táj és már mehettünk is tapicskolni a langyos esővizet. Pár óra múlva már csak a fák tövében lévő néhány vizes folt emlékeztetett az egészre. És hát a kert, ami szinte hálásan sóhajtott fel, hogy ilyen jól megöntözték. 

Egy-egy nyár alatt jó esetben többször is megismétlődött és ennek köszönhetően a kertek és fák sem szenvedtek akkora hiányt nedvességben, mint manapság. Akkoriban még nemcsak langyosvizes pocsolyákban, de reggeli és esti harmatban is szaladgálhattunk mezítláb. A harmat is hiánycikk lett mostanában…

S mit megadnánk most egy-egy nyári záporért? Nem kell nekünk a nyakunkba egyszerre 60-70 milliméter hidegzuhany. Jéggel és viharos erejű széllel megspékelve meg duplán nem óhajtjuk. Pedig évek óta jóformán már csak ezt kapjuk. Sok senyvedés, hosszú száraz időszak után özönvizet. Nem sok jót jósol a szürkébe váltott táj egy-egy nyári délután, kora estén… Ha elerednek az ég csatornái, annak vízözön lehet a vége. A lezúduló hatalmas csapadéktömeg kisebb folyóként hömpölyög végig az utcákon, árasztja el a pincéket, gondosan megművelt kerteket, kicsinosított udvarokat. Szirénázó tűzoltóautók jelzik, ha nagy a baj és szivattyúzni kell.

Az élethez nélkülözhetetlen víz olykor pusztító és romboló erővé válhat, főleg, ha erős szél szegődik társául. Elég, ha csak a németországi eseményekre gondolunk. Egész falukat vitt el a víz, némelyiket talán már újjá sem építik. Csak a romokat takarítják el. Volt, nincs falu… Volt, nincs otthon… Vagy eszünkbe juthat a csehországi tornádó. Harminc éve még nemigen akadt ember, aki el tudta volna képzelni, hogy ilyesmi Európa közepén előfordulhat. Eszembe jutnak nagyapám szavai, miszerint tűzzel és vízzel nem szabad cicázni. Habár a tűz elől még, jó esetben, el lehet futni, de a víz utolér. És mindent visz.

A meteorológusok semmi biztatóval nem szolgálnak. Csak azt ismételgetik már unásig, hogy fel kell készülnünk a szélsőséges időjárási jelenségekre, nagy kárt okozó viharokra. Merthogy tönkretettük a Földet. S büntetésünk nem maradhat el. Nagyrész magunknak köszönhetjük, hogy az éghajlat megváltozott és az időjárás ily módon is hatalmas fityiszt mutat nekünk. Azt gondoltátok, erősebbek és okosabbak vagytok, mint én? Nesze nektek! És már küldi is a pusztító csapadékot. Égi áldás helyett égi háborút.

Vannak erők, melyekkel szemben védtelenek vagyunk. Meg kellene tanulni tisztelni ezeket és békességben élni velük. Nagyobb alázatra, józanságra és önmérsékletre volna hozzá szükség. A kivagyiság és a mindent megengedhetek magamnak taktika egyáltalán nem kifizetődő. Globálisan pedig végképp. Kevesebb is elég, elvégre, ha jön az ár, a hegyomlás az elviszi az útjában álló viskót és medencés villát is.

Mindenki árnyékra vágyik, miközben kevesen akadnak, akik fát akarnak ültetni és a legtöbb területet lebetonozzák. Mostanában szaharai homok lepi el az ablakpárkányokat, teszi piszkossá az autókat. Miközben sokan egyre jobban vágyunk a nyári záporokra. De úgy tűnik, már csak nosztalgiázva gondolhatunk vissza azokra a régi szép időkre, amikor az ég még ránk kacsintott és küldött jó kis langyos esőt, egy kis égi ajándékot. Úgy látszik, túlságosan elromlottunk, mert most már büntet. Jéggel, viharral, sebes és özönvizet okozó esővel ver. Ezt érdemeljük?