Agyaggalamb, bukórepülésben
Izzik a levegő Andrej Danko körül. Nem először. A nemzetiek vezére rendre tud olyat produkálni, amitől a józan ész megáll, s amivel felkavarja a politikai állóvizet, csak hogy egyértelmű legyen, nem víz az, hanem mocsár a javából. Van, hogy elterelő hadművelettel kormányválságot gerjeszt, csak hogy teszetoszaságát leplezze, máskor egója hatalmasodik el rajta kóros rangimádata miatt, aztán keménykedik, izmozik, ellenzékkel, koalícióval egyaránt, hogy végül porig alázva meghátráljon.
Éles kanyarok ezek, amelyek nehezen követhetők az amúgy is értelmezhetetlen politikai irányvonalában, kiszámíthatatlan lépéseiben. És ugyan Danko SNS‑ének már nem sok köze van Slota borovičkaszagú rögvalóságához, még ha a nagy nemzeti színjáték statisztái ugyanazok is, botrányból meg bonmotból most is van elég.
Hetek óta címlapsztori Danko doktori munkája, amely a sajtóban megjelent feltételezések szerint ugyancsak sok hasonlóságot mutat korábban készült doktori disszertációkkal. A vádakra maga a doktori értekezés lehetne a cáfolat, csakhogy azt a házelnök még szeptemberben, a sajtó első érdeklődése után titkosíttatta. És hogy az ügy ne legyen olyan egyszerű, azóta kiderült, eltűnt az a munka is, amely forrása lehetett Danko doktorijának.
Érezhetően egyre nagyobb nyomás nehezedik a nemzetiek vezérére, hiszen feljelentések is születtek az ügyben, a rendőrségnek tehát vizsgálatot kell indítania. Az ellopott vagy elhazudott doktori értekezés vádja nagyon súlyos, plágium miatt komoly karrierek törtek már ketté.
Valószínűleg Danko is érzi, hogy több ez, mint egy kis vihar a biliben, felfogta, ez most akár a politikai karrierjébe is kerülhet. Gyakorlott botrányhősként és túlélőként azonban most is van B terve. Az egyik napilapnak ugyanis már arról beszélt, elképzelhetőnek tartja, hogy lemond a házelnöki tisztségről – azt átpasszolná az SNS frakcióvezetőjének, Tibor Bernaťáknak, mert ő már, mint mondta, nem akar agyaggalamb lenni, akire reggeltől estig lőnek. Danko hőn áhított vágya, hogy több ideje legyen szeretett népére, állítólag járná a vidéket, hogy találkozhasson az emberekkel. Azért ennél született már jobb B terv a történelemben!
Mert eddig vajon mi akadályozta a nép választott fiát, hogy a szolgálati BMW‑vel leguruljon a nép közé...? Sebtiben kiizzadt menekülési útvonal, amely azonban sehová sem vezet. A Grassalkovich‑palotába meg végképp nem. Azt ugyanis régen sejteni lehet, hogy Danko szívesen látná magát államfőként, akár pártja és a Smer közös jelöltjeként. Ficóéknál amúgy is nagy hiány van jelöltből. Habár Danko egyelőre hárít vagy cáfol, ha erről kérdezik, ám az alakítása nem hiteles. Az viszont beszédes, hogy az utóbbi időben határozottabb hangon foglal állást külpolitikai kérdésekben. Akár meglepetést is okozva, és akár a hivatalossal szembeni irányvonalat célozva.
Ilyen meglepetés volt a napokban tett bejelentése is, hogy kezdeményezi, a szlovák parlament határozatban álljon ki Magyarország mellett, elítélve a Sargentini‑jelentést és Brüsszel retorziós politikáját, deklarálva a V4‑ek egységét. Az azért bizarr, hogy a koalícióból épp az SNS‑vezérnek jut eszébe Magyarország védelmére kelni, mikor vegyes magyarjaink is ott ülnek a kormányban. Most aztán főhet a fejük, SNS‑kezdeményezésre támogathatják Budapestet.
Az persze már más kérdés, hogy valóban, ki fogja megszavazni? Már Brüsszelben is, kevés kivételtől eltekintve, jobb‑ és baloldali képviselők egyaránt legföljebb tartózkodni mertek. Félő, a szlovák parlamentben sem lenne jobb a helyzet.
Arról nem is szólva, hogy miközben Danko határozatot körmöl, a kormányhivatalban a francia zászlót simítják, hiszen érkezik Emmanuel Macron, akinek stratégiai érdeke a V4‑ek megosztása. Hogy gépe Prágát megelőzve Pozsonyban landol, nem véletlen.
Mindenesetre Danko kezdeményezésének sorsa megmutathatja, milyen erős a szlovák–magyar kötelék, és hol tart ma a V4‑ek kapcsolatrendszere.