Agárdy Gábor: Trehányok

Kézműves bognár volt, császári kocsigyártó famíliából, ezért valahogyan a génjeiben volt a precizitás.

Ahogy e sorok írója is már második évtizede nagyapa-korban van és telnek-múlnak az évek, úgy veszem észre a butyutaságokat és a „trehányságokat“, amiket azelőtt nem nagyon regisztráltam. Talán fiatalon kevésbé volt a szemem ingerlékeny az összecsapott munkára, a nem-odafigyelésre.

Amit a minap tapasztaltam, azt már nem lehet szó nélkül hagyni (mert dermedne a csontvelő): az egyik áruházláncban vettem egy flakon penetráló oldatot, amivel nedvesség ellen lehet falakat szigetelni. A flakon formatervezője értette a dolgát és a flakon oldalán kialakított egy keskeny, függőleges csíkot, amely egészen áttetsző – így  kényelmesen látni, hogy mennyi folyadék van a műanyag flakonban.

A „trehányság“ ördöge azonban nem aludt: pont erre a csíkra ragasztotta a gyártó a flakon címkéjét, így a „látod? – nem látod? – na látod!“ minősített állapotfelismerés esetével kellett találkoznom. A mellékelt kép szerint pedig ott a hely (lila csíkkal utólag jelölve), amit nem takarhat le a címke. Csak egy kis  odafigyelés kellene! Ha meg már megtörtént a baj, a termék végső ellenőrzésénél észre kellett volna venni. De ott is „trehányok“ voltak.

Mit csodálkozunk? Az ilyen apró „trehányságokból“ vannak a nagyobbak meg a még nagyobbak. A háború elvesztése is egy kiesett patkószöggel kezdődött...