2017. október 10., 14:26

Agárdy Gábor: Ejnye, ejnye, Spanyolország!

A Spanyolországban történtek valószínűleg egy új időszámítást indítottak el Európában. Katalónia népe (7,5 millió) egy népszavazáson a spanyol kormányerőktől zaklatva (kb. 900 sebesült) kinyilvánította véleményét a különválásról…
201710101318060.agardy01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Ebben nem volna semmi különös, hiszen a történelem folyamán sohasem volt békés semmilyen különválás. Az egyik fél akarta, a másik meg nem!

(Egyesek Csehszlovákia példáját hozzák fel, de ez sem igaz. Ugyanis 1993-ban már régen külön létezett Csehország és Szlovákia is, de 1968 óta föderációt alkottak. Tehát 1993-ban csak a föderáció szűnt meg és így lettek önálló államokká).

Az ilyen események általában mindig erőszakos (forradalmi) közegben születnek – most sem volt, lesz ez másképp.

A spanyol kormány és az Európai Bizottság is alkotmányellenesnek minősítette a népszavazást. Gondolom, kikérni a lakosság véleményét egy témában egy népszavazással még demokratikus cselekedet. Svájc is megtette már régen, mikor egyik Franciaországgal határos kantona inkább Franciaországhoz akart volna tartozni. Ott ilyen hercehurca nem volt, igaz, a svájci demokrácia úgy 700 éves.

Hogy milyen fokú a katalánok fojtogatása és ellehetetlenítése, jól illusztrálja az a tény, hogy a katalánok weboldala (catalonianews.com) vasárnap (október 8-án) még működött, kedden (okt. 10-én) – amikor a regionális parlamentben sor kerülhet az önállóság kihirdetésére – már délelőtt 10-kor nem működik, sőt, eladásra kínálják:

Hát nagyjából ennyit a spanyol demokráciáról egy kis EU-s farvízzel...

Agárdy Gábor

201710101318060.agardy01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.