költségvetés_2019_Szlovákia
2021. június 1., 17:31

Adósságba löknek bennünket, közben alig számíthatunk segítségre

Az államháztartás költségvetése kiadási oldala újabb 3,7 milliárd eurós terhet kap, mert a kormány szerint szükség van a további forrásokra, hogy az ország működni tudjon. A parlament ugyan megszavazta, igaz, nem éppen magabiztosan, mert még a koalíción belül sem gondolja mindenki azt, hogy a költekezés jelenti a megoldást.

A közgazdász énem azt mondtatja velem is, hogy nincs szükség a további adósságra, mert ugye a többletkiadást majd egyszer vissza kell fizetnünk, még ha különleges helyzetben is van az ország. A járvány következtében jöttek a korlátozások, azok pedig vállalkozók és családok ezreinek gazdasági helyzetét változtatták meg olyan kedvezőtlenül, hogy az újrakezdés óriási kihívásokkal teli küzdelem.

A kormány viszont ahogy eddig is, továbbra is csak foltozgat, mert amint a vállalkozók megsegítésének folyamata során rengetegen kimaradtak a támogatottak köréből, úgy most is csak bizonyos csoportokat kívánnak segíteni. Ésszerűsítési törekvés pedig alig van abban a megnövelt kiadási csomagban, amelyet Heger alakulata vagy a „Kollár családi párt” olyan vehemensen véd a médiában.

Matovič pénzügyminiszterként bejelenti, az embereknek tett ígéreteiket be kell tartani, s ezért is van szükség a további kiadásnövelésre, más kérdés, hogy ez majd mit jelent ugyanazok számára, akikért állítólag minden tesznek. A kormány napról napra bizonyítja, hogy képtelen ésszerű módon megmagyarázni a saját politikájának logikáját, közben pedig a négy párt folyamatosan egymást hergeli.

Arra viszont figyelnek, hogy kommunikációjukat továbbra is azon alapokra építsék, amelyek sikert hoztak nekik a választásokon. Ezért az Egyszerű Emberek folyamatosan a korábbi kormányok hibáit, bűnügyeit és botrányait hozzák elő, az SaS igyekszik igazi liberális alakulat lenni még akkor is, ha sokszor ennek semmi értelme nincs saját szempontjukból. Kollárék jobboldali és mégis szociálisan érzékeny politikát kívánnak előadni, miközben tudjuk, a parlamenti képviselőik között jócskán akadnak olyanok, akiknek maga a politika is nagyon távoli, ha pedig a bulvársajtó éppen az asszisztenseikre fókuszál, még azt is megtudjuk, több jelölt van köztük a pártelnök következő „szerelmére”. A Za ľudí párt már nevével is egy olcsó marketingfogás, amely a Matovič-féle elnevezésre hajaz, de míg előbbi már egy évtizede jelen van a szlovákiai politikában,  kevesen hiszik azt, hogy ez a formáció még egy választásig kibírja. Ők leginkább a nyugati liberális vonalat szeretnék erőltetni, de mivel tudjuk, ennek az eszmeiségnek szlovákiai nagyváros híján szűkös a bázisa, így igazán nagy reményeik nem lehetnek. Éppen ezért mindenki próbálkozik megmutatni az erejét és hatalomra törni, de szerény véleményem szerint, az emberekért vajmi keveset tesznek.

Szóval a harcok belül feltehetően még keményebbek, mint azt külsőleg észlelhetjük, de annyi bizonyos, ez a politika vezet oda, hogy az országban alig van olyan terület, amely sejtené, mire is számíthat, ha végre győzni tudunk a koronavírus felett. Éppen ezért azt sem hisszük el, hogy a további milliárdok majd megfelelő helyre kerülnek, ahol a gazdaságnak új lendületet adva előbbre viszik a polgárok életét.

Ez volna mindenki érdeke, igaz, elérni sokkal nehezebb, mint beszélni róla, mi viszont még az őszinte próbálkozásoktól is távol vagyunk. Sőt, a politikai vitákat is más témák uralják, mert nem világos, mi a helyzet a titkosszolgálattal, ki és miért is kerül börtönbe vagy éppen ki vezeti valójában a jelenlegi kormányt.

Az egyszerű emberek, nem azok ott a parlamentben, hanem a mindennapokban pedig oldják a kihívásokkal teli napjaikat, mert az elmúlt hónapokban csaknem minden élelmiszer és nyersanyag ára az egekbe szökött, így aztán volna hol helye azoknak a bűvös milliárdoknak.