A várakozás lehetőségei
Az egész életünk egy nagy-nagy várakozás! Talán csak a gyerekkor és az öregkor képez némileg kivételt ez alól. A pici gyerek még nem érzékeli annyira az időt, neki elég azt mondogatni, hogy hányat kell még aludnia Mikulásig, Jézuskáig, kirándulásig, szülinapjáig. Utána a következő pillanatban már meg is feledkezik róla, elvonja a figyelmét valami más, izgalmasabb a várakozásnál.
Idősebb korban pedig ugyanúgy lelassul a várakozásunk, mint az életünk. Türelmesen várakozunk, az idő nem sürget, mi se őt, tiszteljük a hátralévő életünk minden áldott pillanatát. Mégis úgy érezzük, hogy csak tegnap volt karácsony, és most újra itt kopogtat az ablakon. Ez nem csupán kellemes érzéseket ébreszt fel bennünk, hanem gyakran azt is az eszünkbe juttatja, hogy egy évvel megint lerövidült földi tartózkodásunk ideje.
A várakozásnak különböző fokozatai ismertek. Vannak hétköznapiak, amikor az autóbuszra, vonatra várunk, vagy sorakozunk a postán, a hivatalban, a rendelőintézetben. Ilyenkor türelmesen, beletörődve várunk a sorunkra.
Feleslegesen is lennénk izgatottak, a késésben levő vonat úgysem érkezik meg hamarabb, senki se enged maga elé a sorban állásnál, és sorszámot se cserélnek velünk.
Aztán van olyan is, amikor nem a sorunkra, hanem a sorsunkra, annak pozitív értelemben elképzelt változására várakozunk! Ez már egy magasabb szintje az idővel való játszadozásnak. Várakozunk a boldogságra, boldogulásra, szerelemre, egészségre, szerencsére, gyerekekre, unokákra. Akár arra is, hogy legyen végre munkánk, hogy fizetni tudjuk a számlákat, eltarthassuk a kis családunkat. Aztán amikor végre lett munkahelyünk, utána már azt szeretnék, hogy a létfenntartó havi szükségletek kielégítésénél kicsikét több legyen, hogy tovább nyújtózkodhassunk.
Mindezt viszont a Jézuskától hiába várjuk, nem hozza meg. Ő a sorsunkat nem egyengetheti, „csak” a hitünket erősítheti, miközben rá várunk!
Ez az ünnepélyes szint abban különbözik a hétköznapi és sorsformáló várakozásoktól, hogy egyfajta nyugalmat ad, lehetőséget az elmélyülésre. Miközben az adventi időszakban várjuk a karácsonyt minden szépségével együtt, várjuk Jézus Krisztus szívünkbe költözését oly módon is, hogy gyertyát gyújtunk az adventi koszorún! A három lila és egy rózsaszín gyertyát egyenként, négy egymást követő vasárnap gyújtjuk meg. A világító gyertyák számának növekedése, a terebélyesedő fény jelképezi a hit, a remény, a szeretet és az öröm érkezését az adventi hetekben, átengedjük magunkat a karácsonyvárás boldog érzésének, a készülődésnek.
Előfordul, hogy advent idején sokan ahelyett, hogy a szívüket öltöztetnék díszbe, a házukkal, lakásukkal teszik ezt.
Már advent előtt megjelennek sok helyen a kertekben a kivilágított szánkójukat vonszoló, csilingelő rénszarvasok, a felfújt és a szélben mókásan, részegként ingadozó, világító hóemberek, a háztetőket, házfalakat és kerítéseket körbefonó gyertyafüzérek, amelyek bizonyos rendszerességgel fényt váltanak késő délutántól késő reggelig, álmatlan éjszakákat okozva ezzel a bentlakóknak és a szomszédoknak is. De a szomszéd nem szól, viszont magában megfogadja, hogy szenteste petárdákkal és tűzijátékkal fogja viszonozni a korai sötétedéstől feléje áramló, több hétig tartó, gyertyafényben megnyilvánuló szeretetet. Nagykarácsony és kiskarácsony napján is lőni fogja a szeretetpetárdákat, nem csak szilveszterkor.
Az élet elanyagiasodásával együtt az ünnepek, így a karácsony is elanyagiasodott.
Advent idején a nyugodt várakozás helyett lázasan készülődnek az emberek, lótnak-futnak az egyik üzletből a másikba, a szeretet mértékét az ajándék értékével akarják helyettesíteni.
Gazdára találnak a hónapok óta polcaikon gubbasztó csokimikulások, csokijászolok báránykáikkal együtt, kissé ugyan megolvadva a szeptemberi melegtől. Vajon mi lehet ilyenkor a húsvétot idéző, hatalmas kindertojásokban?
Felesleges igyekezet, mert szeretetet pénzért nem lehet vásárolni! Az ezzel mégis próbálkozók lefüggönyözött ablak mögül lesik a szomszéd által hazacipelt csomagokat, vagy a karácsonyfáját, hogy nekik legalább 15 centivel magasabb fájuk és fél kiloval nehezebb élőpontyuk legyen.
Inkább sajnálatraméltók, akik csak legóhegyek, barbievárosok, drága ajándékékszerek és márkás ruhaköltemények árnyékában tudnak ünnepelni. Megfeledkeznek arról, hogy a karácsonyi ünnep nem a pénztárcák kiürítése, hanem önmagunk felemelése. Csak akkor tudunk felülemelkedni ezekben a napokban a hétköznapokon, ha visszatérünk a keresztény hagyományokhoz, és elhisszük, hogy az adventi várakozás és karácsony ünnepe viszi a legtöbb szeretetet az emberi szívekbe.
A szeretet pedig a legnagyobb, pénzzel nem mérhető, nem pótolható karácsonyi ajándék!
