A tüskevár valójában egy légvár
Orbán Viktor a MÁÉRT legutóbbi zárt ülésén a Felvidékkel kapcsolatban azt találta volt mondani, hogy nekünk, felvidéki magyaroknak van egy tüskénk a körmünk alatt, "egy Híd formájú tüske"!
Tévelygésből vagy számításból tájainkon sokan és elég hosszú ideig úgy hitték, hogy ez a híd formájú képződmény egy felvidéki Tüskevár. Olyan, mint Fekete István ifjúsági regényében a balatoni nádasban rejtőző Matula-kunyhó és környéke. Miközben az igazság az, hogy a Balaton-felvidéki nádas Tüskevára egy természeti képződmény, a felvidékit pedig mesterséges módon a dac tüskéi és különböző érdekek hívták napvilágra!
Pedig rögtön az elejétől látható volt, hogy ez egy üres légvár, egy menekülési útvonal a semmibe, sokkal inkább tüskeszóró vár, mint végvár.
Viszont sokkal egyszerűbb volt ezt a „Tutajos” nyári kalandot választani, megalkudó módon lepacsizni mindenkivel. Megtévesztő és megosztó módon felmentést adni az eltévelyedőknek, mintsem végvári katonákként őrködni és kitartani a strázsahelyeken!
A magyar miniszterelnök azt is mondta, hogy életveszélyes dolog a vegyes alapú politikai képviseletre áttérni. Talán életveszéllyel ugyan nem jár, „csak” nemzetvesztéssel, ez viszont a vegyespárt szerint nem egy olyan nagy tragédia.
Sőt, a szlovákiai magyarnak hosszú távon kimondatlanul is erre kell berendezkednie, sugallja tetteivel a megtévesztők ideológiája. A Most-Hidat nem véletlenül karolta fel előszeretettel és emelte fel magához a kormányba eddig mindegyik választást nyert szlovák politikai tömörülés (Radičováé is, Ficoé is). Vegyessége garanciát jelentett a lojalitásához, alkalmazkodó készsége pedig a konfrontációk elkerüléséhez!
A felvidéki „Tüskevárban” viszont nincs se Bütyök se Tutajos, a vegyespárt elnöke játssza kettős szerepben mindkettőt: nem kívánatos bütyök a felvidéki magyarságon, egy púp a hátunkon, és a szemünkben lassan, de biztosan tutajossá válik!
A Most-Híd Országos Tanácsának hétvégi ülésén elfogadott határozatok közül egy sem szólítja meg konkrétan a felvidéki magyarságot! Pont olyan általánosak és semmitmondók, mint amilyenek miatt egy felmérés alapján már a parlamenti küszöb alá sodródtak. Tétovázásával, átláthatatlan taktikázásával, értelmezési zavarkeltéseivel elvesztette hitelességét a párt is és a pártelnök is!
Az Országos Tanács mostani határozatai egy az egyben a régi kommunista pártszlogenek hangulatát idézik:
- Összekötünk, nem megosztunk! Mindent meg kell tennünk azért, hogy a társadalom ne osztódjon tovább! (sic!) (Ezt pont ők jelentik ki?)
- Éberebben kell védeni a demokráciát! (Eddig aludtak, most ébredtek fel!)
- Teljesítjük a Polgári Vízióban és a kormányprogramban a családalapítás és támogatás terén megfogalmazott célkitűzések további fontos pontjait! (a negatív demográfiai folyamatot esetleg az ENSZ bevándorlási paktumának támogatásával szükséges megfordítani?)
- Az OT támogatja a kormány környezetvédelmi lépéseit! (Köztük a hulladéktermelés csökkentését is, amit párton belül el is lehet gyorsan kezdeni…)
Nesze semmi, fogd meg jól!