A szociális munka becsülete?
A családügyi miniszteri egyszeri stabilizációs juttatással örvendezteti meg a szociális szolgáltatások szegmensének dolgozóit. Akik másokról gondoskodnak, egyszeri 600, 1000, illetve 1300 eurót kapnak. A kormány erre 21 milliót szán. Erik Tomáš tárcavezető magyarázata szerint ez egy sebtapasz, amiért a közszférában nem emelkednek a bérek. Azt is megígérte, a pénzt még idén kifizetik.
Ki tudja, talán ettől reméli, hogy a kevés pénzért másokról gondoskodók ottmaradnak az intézményekben, a rendelőkben, vagy pedig a rászorulók háztartásaiban folytatják áldásos tevékenységüket. Merthogy a szociális munka minálunk inkább csak a megtűrt hivatások kategóriájába sorolható, nem pedig a megbecsültek közé. Miközben riasztóak a demográfiai adatok és afele tartunk, hogy az óvodákból, iskolákból könnyen lehetnek idősotthonok…
Sosem volt megbecsülve ez a munka – se anyagilag, se erkölcsileg. Jól emlékszem, gyermekkoromban, még az átkosban, afféle elvárás volt, hogy valamelyik családtag, elsősorban a gyengébbik nem képviselője majd „beáldozza” magát és vállalja az idős és beteg szülők gondozását. Ha nem is vígan és dalolva, de otthagyja az állását, ingyen és bérmentve gondoskodik a mamáról vagy/és a papáról. Megvetették azt, aki idősotthonba adta beteg hozzátartozóját.
Ez a legtöbb családban még mindig afféle elvárás, íratlan szabály, de legalább gondozói díj már jár érte. Éhenhaláshoz sok, megélhetéshez kevés. A beteg papa vagy mama pedig maradhat az otthoni, biztonságos környezetében. Az állam is jól jár, hiszen az intézményi ellátás a kifizetett díj többszörösébe kerül(ne).
Volt szerencsém párszor megfordulni geriátrián és idősotthonokban is. Emelem a nem létező a kalapom az ottani dolgozók előtt. Ha én lennék a miniszter, a fizetésüket rögtön megdupláznám. Mert a munka, amit végeznek, egyszerűen megfizethetetlen. Az egyik percben még levest kanalaznak a magatehetetlen öreg néni szájába, nem sokkal később már fürdetnek, párnát húznak…
Hiába kértük meg a hozzátartozókat, hogy látogatáskor az anyukával ne etessék meg a francia krémest és a szőlőt is egyszerre, mert abból baj lesz. Hagyják itt valamelyiket, betesszük a hűtőbe és később majd megkapja. Mindent beletömtek. Miután elmentek, a néni olyan hasmenést kapott, hogy még a szobát is ki kellett festetni… Ez csak egy történet a sok közül, amit hallottam. S amit láttam, az sem kevés. Cseppet sem lélekemelő, sőt… Magatehetetlen idős emberek sokasága és néhány szobáról szobára szaladgáló ápoló és gondozó.
Aki pedig áldozatot vállal, mert ez az, és otthon gondoskodik szeretett családtagjáról, annak legtöbbször még az sincs, akinek a vállán kisírja magát. Ha már úgy érzi, minden ereje elfogyott és nem bírja tovább... Szemem előtt öregszenek, mennek tönkre nemrég még életerős nők, akik hosszú évek óta gondozzák idős szüleiket. Ha már az éjféli miséről is a kilencvenen túl lévő anyukához kell rohanni, akkor hogy lehet ünnepelni, megpihenni, unokáknak örvendezni? Ha a teherviselésben más nem vesz részt, hosszabb távon ezt biztosan nem lehet bírni. Ha a szülőjét gondozó még a hivatali ügyeit sem tudja elintézni, mert anyuka nem maradhat egyedül, akkor miről is beszélünk?
Nem jó megöregedni. Nem jó másokra szorulni. Ha menni kell, jó lenne csak szépen elaludni… Hányszor, de hányszor halljuk ezt. Mert az idős beteg ember nem akar szerettei terhére lenni. Valahol érzi, hogy ebbe akár bele lehet rokkanni. Meg is történik néha.
Mamát be kell adni idősotthonba, mert rámegy az egészséged és rámegyünk mindannyian, döntött a családi kupaktanács és az előrehaladott demens néni intézetbe került. Már csak feküdt, évek óta senkit sem ismert meg… A lánya nem akarta, pedig már vaságyastul sem nyomott 40 kilót, se éjjele, se nappala nem volt. A házból ki se mozdulhatott… Családi program, nyaralás egy szál se, évek óta. Csak a mama. A türelem és az erő egyszercsak elfogyott. Nehéz szívvel, lelkiismeret-furdalások közt tették meg a lépést. Csak pár hétig volt idősotthonban a mama, aztán végleg elszenderült…
Minden állam névjegye, miként gondoskodik az idősekről. Szlovákia biztosan nem jár élen ezen a területen (sem). Nincsenek megbecsülve a másokról gondoskodók, akikből eleve egyre kevesebb van. A szociális szféra évek óta súlyos munkaerőhiánnyal küzd. Miközben egyre több lesz az ellátásra szoruló idős ember. Idősotthon sincs elég és manapság már senkitől sem lehet elvárni, hogy csapot-papot, az állását otthagyja s pár száz eurós alamizsnáért gondoskodjon beteg szülőjéről. Abban kellene támogatni, hogy segítséget kapjon az ellátásban. Hogy a munkáját nyugodtan végezhesse, és abban a biztos tudatban legyen, anyukájáról vagy apukájáról, míg ő dolgozik, kitűnően gondoskodnak.
