A szlovák nyelv tanítása szakmai és nem politikai kérdés

Most is fontosnak tartom, hogy e rövid elemzés során ne a mából induljunk ki, hanem térjünk vissza a múlt század hatvanas-hetvenes éveihez, amikor az akkor regnáló hatalom rádöbbent arra, hogy a második világháború után hiába volt kitelepítés, lakosságcsere, több százezer magyar reszlovakizálása, a nemzetállami vízióik valóra váltása továbbra sem sikerül, hiszen  azokban az években már  – számukra talán teljesen váratlanul – hatalmas volt az érdeklődés a külföldi nyomás miatt újra megnyitott magyar iskolák iránt. Ne feledjük, hogy azokban az években a magyar alapiskolákat több mint hatvanezer diák látogatta!

Ekkor hintették el azt az álságos és teljes mértékben hamis politikai szlogent, mely szerint „ha azt akarod, hogy gyermekedből sikeres ember legyen, ne add magyar iskolába, hiszen ott nem tanulja meg az államnyelvet, és nem fog tudni érvényesülni az életben“.

Ennek a szlogennek sajnos még a mostani években is van hatása, még ma is vannak, akik elhiszik ezt az ostobaságot, és megfeledkeznek a sok-sok sikeres magyar szakemberről és arról a több tízezer főiskolai végzettségű magyar mérnökről, orvosról, pedagógusról, kutatóról, művészről, egyetemi tanárról, tudományos intézetek dolgozóiról és vezetőiről, a politikai szférában dolgozókról, akik a magyar tanítási nyelvű alap- és középiskola elvégzése után, a  kezdeti nehézségeket legyőzve, sikeresen fejezték be tanulmányaikat a hazai vagy külföldi egyetemeken, és váltak igenis elismert, sőt megbecsült polgáraivá ennek az országnak.

Pedig a politika továbbra is mondta a magáét, a szlovák nyelv már nemcsak államnyelv volt, hanem hivatalos nyelv, a magyarok számára a környezet nyelve a színtiszta magyar nyelvi közegben is, sőt második nyelv, de még második anyanyelv is...

A pedagógusok pedig eközben is végezték a munkájukat, mindegyikük saját képességei szerint, melynek törvényszerűen az lett a következménye, hogy igenis voltak kiválóan, illetve gyengébben felkészített diákok. Mert a pedagógiai munka, a tanítás igenis és kimondottan személyfüggő.

Akkor is voltak és most is vannak kiváló matematika-, fizika-, kémia-, zene-, magyar- és szlováktanárok, de az is tény, hogy olyan tanárok is tanítottak, és ma is tanítanak, akik megelégednek azzal, hogy a kötelezően előírt tananyagot úgy a maguk módján átadják a diákoknak. Megtehetik, hiszen az mindmáig nem érdekli olyan nagyon-nagyon az oktatásügy ilyen-olyan szintű irányítóit és felügyelőit, hogy matematikából, fizikából és a többi tantárgyból milyen eredményeket ér el a diákság.

Ugyanúgy nem érdekli, mint az sem, hogy például a szövegértés szintjét vizsgáló nemzetközi PISA felmérésben immár hosszú évek óta csak két országot tudunk megelőzni a bekapcsolódó hetvenötből. De ez már nemcsak  politikai, hanem inkább szakmai kérdés, amely legalább annyira fontos, mint az, hogy a jelenlegi  tanároknak milyen volt a módszertani felkészítése a főiskolán, az egyetemen. Vallom, hogy a szlovák szakosoké egyáltalán nem felelt meg a majdani elvárások diktálta követelményeknek.

A szlovák szakosok ugyanis azt tanulták, hogyan kell a szlovák nyelvet tanítani a szlovák iskolákban, tehát azoknak a gyerekeknek, akiknek az anyanyelve szlovák, vagyis  ők már a családban, az óvodában elsajátították ezt a nyelvet, a korukhoz mért szinten.

A felkészítésükben ugyanis egész tanulmányaik során kimondottan a nyelvtanközpontúság, a szlovák irodalom és szlovák irodalomelmélet dominált. A gyakorlatba kikerülve döbbentek rá, hogy kezdetben a harmadik évfolyam kisdiákjait kell pici-kicsi lépésekkel közelebb hozni ahhoz a nyelvhez, amelyet nem értenek, amelyet nem ismernek, amelyet nem használnak. A későbbi években sajnos az a döntés született, hogy nem harmadiktól, hanem már az első évfolyamtól kell tanítani a szlovák nyelvet. Ettől sem lettek azonban jobbak az eredmények.

A szlovák szakosok közül nagyon sokan saját maguk keresték a nyelvtanítás hatékonyabb módját és fokozatosan tudatosították, hogy ez a nyelv a magyar gyermek számára - különösen a színtiszta magyar és a többségében magyarok által lakott területen  - csak az idegen nyelv tanításának koncepciója szerint tanítható valóban sikeresen.

Csakhogy ezt a szempontot végképp nem veszi figyelembe a szlovák nyelv tantárgyának tanterve – amely lényegében nem más, mint a szlovák iskolák számára kötelező tanterv kicsit redukált változata.

Hiába írja ma már elő a minisztérium által kiadott dokumentum, hogy e tantárgy tanításában a beszédkészség fejlesztésére, a kommunikációra kell helyezni a hangsúlyt, ha a pedagógus nem ezt tanulta a főiskolán, tehát  a legfontosabb kérdésre,  a HOGYAN-ra saját magának kell keresnie a választ, és nincs garancia arra, hogy elérje az áhított sikert és előfordul, hogy továbbra is  mellékvágányon marad.

Hiszen a teljes siker elérését nem segítik a rendelkezésére álló tankönyvek sem, teljes mértékben hiányoznak a módszertani kézikönyvek, sőt a szakmai továbbképzést biztosító intézetek sem képesek számára megfelelő átképzést szervezni.

Ma már elértük azt, hogy az illetékes politikusoknak is tudtukra hoztuk, hogy a szlovák nyelv tanításának ügyéből nem lehet politikai kérdést kreálni, mert ez kimondottan szakmai kérdés. A nyelv ugyanis, ha bekerül az iskolában tanított tantárgyak közé, akkor tantárggyá válik, amely tanításának megvan a sikerhez vezető saját módszertana. Szlovák szakos kollégáink legtöbbje napjainkban már  együttműködik az iskolában tanító angol vagy német szakos kollégákkal, hogy közös munkájukkal közelebb kerüljenek a siker eléréséhez.