A széthúzást alulról kell megszüntetni!
Azt olvastam a legnépszerűbb közösségi oldalon, hogy mi, magyarok sohasem fogjuk egymást megfertőzni a járványban, akkora a széthúzás közöttünk! Ez enyhe túlzás persze, és nem tudni, hogy a bejegyző hogyan gondolta, milyen körre értette, gondolhatott az anyaországra és a Felvidékre is.
Magyarországon olyan mély a politika által szakított törésvonal az emberek között, mint a Mariana-árok, ami a világ legmélyebb természeti képződménye. Még a járvány se képes áthidalni, sőt inkább mélyíti, mert felelőtlenül hasznot húzni, élősködni akarnak belőle sokan. A széthúzást illetően volt tehát mit átcsempészni a fejekben a Felvidékre! Senki se mondhatja felelőtlenül, hogy nem vagyunk a magyar nemzet része!
Csakhogy nem mindent kell lekoppintanunk, átvennünk, ami Magyarországon történik, főleg a balliberális oldalon! A nemzet széthúzása egyre látványosabb, ennek követése a nemzetrész számára végzetes következményekkel járhat.
A február 29-ei választások előre jelezték, mi várhat ránk hosszú távon. Amíg a többség számára természetes a többpártrendszer, addig az alig félmilliónyi kisebbség számára természetellenes, ha csak nem akarja önmagát feladni, felszámolni. Az utálat, a gyűlölködés, az összeférhetetlenség, a kibékíthetetlen haragszomrád rossz tanácsadó, beférkőzik a zsigerekbe, az emberi kapcsolatokba. Egy dolog viszont bíztató jel: Bugár, a legnagyobb felvidéki megosztó többé már nem lesz laposztó!
A felvidéki magyar összeférhetetlenség felszámolására a választások előtt volt lehetőségük a magyar pártoknak, de nem jártak sikerrel és elbuktak! Nincs garancia arra vonatkozóan se, hogy a pártvezetések cseréje majd meghozza a kívánt eredményt, az egységet, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az őszinte közeledési szándék lesz a vezérelv. Sokkal inkább elképzelhető, hogy a megbékélés hangoztatása ellenére kényszerszülte lesz, és a minél kedvezőbb pozíció kiharcolása fogja jellemezni újra a folyamatot, ami kétségessé teheti magát a végeredményt is.
Ezért kellene valahogy másképp!
1998-hoz hasonlóan az alulról jövő kezdeményezésekre kell alapozni! Sőt, erőteljesebb módon, mint akkoriban! Nem úgy, hogy a pártok alapsejtjei kényszerítsék ki a legfelső pártvezetéstől az egységes fellépést, mert ez a próbálkozás egyszer már becsődölt! 1998-ban Duray Miklóson és az Együttélésen kívül senki se gondolta komolynak és véglegesnek a központilag levezényelt egyesülést, meg is lett az eredménye!
Most lent kell elkezdeni a folyamatot, az egyes településeken kell felszámolni a helyi pluralizmust az egységteremtés érdekében!
Lent az emberek még mindig tudnak egymással beszélni, jobban szót is értenek egymással, mint a pártok országos vezetőségei. Jól látják, mire vezetett a választások előtt az önfejűség, elegük van már az egymás ellen folytatott kampányokból is! A járvány lecsengése után üljenek le szépen a pártok helyi vezetőségei, ássák el a csatabárdot, és hozzanak helyi döntést arról, hogy holnaptól újfent egy magyar párt lesz az adott községben, városban. A sokszínűséget pedig hagyják a hentesboltokra.
Induljon el tehát egy ellentétes folyamat a 2009-es történéssel, amikor az MKP-ból osztódva váltak ki sorra a hídverők, majd megosztó módon szerveződtek új sejtjeikbe. Jól érzékelhető volt akkortájt a bizonytalanság és tanácstalanság az egész Felvidéken, a magyar együttműködés háttérbe szorult, helyébe más került! Láttuk, hova vezetett! Okuljanak most a választási kudarcokból a vegyespárt helyi csoportjai, lássák be, hogy hosszú távon elhibázott lépés volt a megalakulásuk! A megosztás és vegyesség felgyorsította az asszimilációt, és felhígította a magyar identitástudatot is. Ennyit hozott a szlovák konyhára, a magyarról pedig elvitt jócskán! Érdemes lenne elvégezni egy olyan kimutatást, hogy február 29-én mennyi egykori hidas választó szavazott Matovičékra, és mennyi MKP-s. A hídveréskor megtévesztett magyarok estek áldozatul a rövidtávú hatalmi érdekeket szem előtt tartó pártalapítóknak, de van még visszaút!
Eddig tartott, nincs tovább vegyespárt!
Alulról kezdeményezett önfelszámolással most lehetőség lenne helyrehozni az évtizedes hibát, talán még nem késő! A kezdeményezésnek viharként végig kell söpörnie az egész Felvidéken. Az elsőknek még ugyan számolniuk kell a sárdobálással, de lehet egy összehangolt folyamat is. Ne szabad várni az új titánok érkezésére, az új álarculatra, az újabb átverésre, tudatosítani kell, hogy a vegyeshajó zátonyra futott, és elsüllyedt a kapitánnyal együtt. Vissza kell adni a pártkönyveket, mint 1989-ben tették sokan, le kell lépni a hídról, van hova, legyen hova!
Biztosítsunk lehetőséget számukra a megtérésre, mindannyiunk érdeke a visszafogadásuk.
Hiszen a kiszorítósdinak nincs semmi értelme! Nem vagyunk annyian, hogy valakiről is lemondhassunk. Sok tenni akaró és tudó megtévesztett szakember volt a vegyespártban szinte minden szinten, akikre számítani lehet az etnikai összefogásban is, egy új struktúrában! Talán egyesek örülni is fognak, hogy végre ledobhatják a rájuk erőltetett, de nem rájuk szabott kényszerzubbonyt.
Ne várjunk a fentről jövő útmutatásokra, a vírusvihar elcsitulása után kezdjünk el cselekedni! Addig pedig lehet otthon gondolkodni, otthonról is egyeztetni!
