A szavak hitele
Ha nyelvfilozófus volnék, az alábbi jegyzetet talán így kezdeném: A világ tiszta és világos elgondolása csak a dolgok megnevezése által lehetséges. De mert szerencsére „csak” írónak érzem magam, s ezt a minősítést – jobb napokon – még el is hiszem magamról, sokkal inkább a nyelv, a szavak és mondatok használatának morális oldala érdekel.
Mondjuk, azok a csúsztatások és manipulatív törekvések, amelyek a természetes fejlődés során kialakult nyelvet a világ hiteles megismertetése helyett inkább a megtévesztés eszközeként használják, oly mértékben erodálva a szavak hitelét, hogy a nyelv már a ködösítés vagy éppen a gátlástalan manipuláció eszközévé válik. S az ilyen mértékű nyelvrontás már hazudozásnak sem tekinthető. Ez már merénylet.
A lapokban, a médiában mára már igencsak divatba jött a humanitárius szó, amelynek magyar jelentése: bizalmat gerjesztő emberiesség. A humanitárius fogalom tudtommal a keresztényi világképet deszakralizáló humanizmus korának terméke. (Egyébként ez a korszak állította Isten helyébe az embert, talán megfeledkezve arról, hogy embert csak Istenre lehet bízni, mert ha az emberre bízzuk, az többnyire azzal kezdi, hogy megnyúzza.) Ha fogalmi értelmezés helyett az ember megkísérli a humanitárius szót átérezni, tagadhatatlanul benne vibrál Jézus örök érvényű igéje: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Rögtön hozzá is tehetném, ebben a mondatban már nemcsak ott vibrál a krisztusi kinyilatkozás, hanem a napi gyakorlat folyamatában át is vette a fogalom alapjelentését: Szeresd felebarátodat, s ha kell, támogasd és segítsd ott, ahol csak tudod.
No lám csak! Egy olyan kor szellemi terméke, amely az Isten trónusára az embert rakta, legvonzóbb kisugárzását mégis (ma is) egy isteni igétől kapja! Elvadult világunkban pedig, nos igen, gátlástalan megaspekulánsok és manipulátorok is habozás nélkül veszik a szájukra az önzetlenség szavait, hogy aztán a krisztusi igével fölkeltett bizalommal visszaéljenek, gátlástalanul fosztogassanak, „modern” gazdasági módszerekkel koldusbotra juttatva jobb sorsra érdemes, tehetséges népeket, nemzeteket. Tanítómesterük, a Fauszt‑béli Mefisztó énekli: „Eladó az egész világ! / Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül stb.” Mindez persze a valódi együttérzés kulisszái mögé rejtve, az orwelli „újbeszél és duplagondol” végletekig redukált nyelvén. A politikai korrektségre hivatkozva, mindent a fölismerhetetlenségig összezavarva és elködösítve.
Andreas von Rétyi professzor szerint az „újbeszél” a gondolatszabadság korlátozására szolgál: a valódi szabadság, a valódi individualitás, a valódi önmeghatározás és más olyan értékek ellen használatos, amelyeknek érvényesülniük kell(ene) az egyenlő jogú emberek humanitárius közösségében. A valóságban persze szó sincs erről. Inkább arról van szó, hogy a megaspekulánsok és manipulátorok által kívánt cél, a gondolkodási képesség korlátozása (erodálása) végül a lehető legtökéletesebb legyen. A szó valósághitele pedig végképp megszűnjön.
