A sánta kutya és a rinocérosz ülepe
Bár egyelőre legalábbis kérdéses, mennyire lesznek pozitív gyakorlati hozadékai a migráció kezelésében a múlt heti brüsszeli uniós csúcson született – megoldásaiban leginkább az önkéntességet hangsúlyozó – megegyezésnek, az kijelenthető, hogy a kérdésben képviselt közös visegrádi nézet megjelenítésével legalább egy csatát sikerült nyernie a józanságnak.
Hogy nem háborút, azt az ordas hazugság mutatja leginkább, ahogyan – a német hírügynökség szerint – Angela Merkel egy nappal a csúcs után tájékoztatta koalíciós partnereit: több ország (köztük Magyarország is) kész megállapodni menedékkérők visszafogadásáról Németországgal. Az állítást, amelyet a magyar miniszterelnök nemes egyszerűséggel csak „szokásos politikai kacsának” nevezett, gyors egymásutánban cáfolta több érintett ország. Így ismét bizonyítást nyert a hazug ember, a sánta kutya na meg a gyorsaság viszonyrendszerével példálózó jó öreg magyar közmondás igazságtartalma.
Ja kérem, ne tessék naivnak lenni. Ki az, aki még manapság meglepődik azon, ha egy politikus (természetesen kizárólag a „jó cél érdekében”) hazudik?! Hát igen, ott tartunk – és nem ám a fake news terjesztéssel vádolt Oroszországban, hanem a közismerten „kiegyensúlyozott és elfogulatlan” német (?) sajtó hazájában –, hogy egyes politikusok részéről már nem az a meglepő, ha hazudnak, hanem ha véletlenül igazat mondanak. Vagy ha éppen két egymással teljesen szembemenő kijelentésük között eltelik annyi idő, hogy az elsőnek sikerül feledésbe merülnie.
A német kancellár egyébként e tekintetben a múlt héten rendesen kitett magáért. Legalábbis ami az „alternatív igazságok” terjesztését illeti. A csúcs egy informális találkozója után ugyanis újságíróknak nyilatkozva a 2015‑ös migránscsalogató kapunyitásról azt mondta: akkori döntésével csak Ausztriának és Magyarországnak akart segíteni a migrációs nyomás csökkentésében.
A kijelentés, amelyről a német Tagesschau is beszámolt, valamilyen okból nem jutott el a kancellár asszony migránsos selfijeivel egyébként címlapokon példálózó liberális sajtónkba. Talán csak nem azért, hogy ezt az aprócska füllentést már az ő olvasóik agyán is nehéz lett volna átmasszírozni? Vagy esetleg amiatt, mert zabtejjel selymesített, fair trade kávéjukat szürcsölgető kommentátoraik kezéből kiesett volna a legújabb divatú elektronikus cigaretta, amiért Mutti mégsem a társadalomszínesítés internacionálés célja mentén nyitott ajtót néhány millió afrikai és közel‑keleti agysebész előtt?
Persze az is elképzelhető, hogy az van a háttérben, hogy ők most még csak sóvárogva tekintenek annak a plasztikai sebésznek a zsenialitására, aki úgy volt képes átültetni mami arcára egy kóbor rinocérosz ülepéről a köztudomásúlag legvastagabb állati bőrszövetet, hogy a változást igazán már észre sem lehet venni.
