A Samsung esete Cirillel és Metóddal
Van ez a problémás Dél-Szlovákia, lánykori nevén Felvidék. Olyan, mint tüske a köröm alatt, vagy inkább mint bogáncs a nadrágszárba tapadva, amelyet nem lehet kitépni, úgy ragaszkodik hozzánk. Gondolhatja egy átlagos műveltségű szlovák ember, aki legfeljebb annyit tud rólunk, hogy itt élünk délen, a Duna és a Kis-Duna közében, a Vág és a Garam alsó folyása mentén, a Nyitra, a Zsitva, a Rima és a Sajó völgyében, a Bodrog, a Latorca meg a Hernád között. És valahonnan jöttünk ide. Azt már kevesebben tudják, hiszen az oskolában nem ezt verték a fejükbe, hogy tőlük kissé korábban, legalábbis néhány évszázaddal előbb.
A folyóneveket azért használom, mert azok sokkal mérvadóbbak, mint holmi mesterségesen megrajzolgatott vúckák (vissí územní celok – magasabb földrajzi egység). Hogy ki találhatott ki ilyen szörnyű nevet? Hogy miért, azt tudjuk: hogy feledtessék az egykori, természetes megyéket.
Az átlagos műveltség, mint terminus technicus, nem lekicsinyelve, annyit ér, amennyit az iskolában tanul az ember fia. Pedig ő is tudja, mi is tudjuk, hogy nem ragaszkodunk mi semmi máshoz, mint a szülőföldünkhöz, amelyről többször megpróbáltak eltávolítani azok, akikkel évszázadokig békésen együtt, legalábbis egymás mellett éltünk.
Szóval van ez a problémás Felvidék, aminek a nevét is ki kéne irtani, gondolja néhány atyafi. Csakhát nem olyan egyszerű az, hiszen empirikus tapasztalás, hogy a bogáncsot sem egyszerű eltávolítani. A történelmet lehet ugyan hamisítani, mint ahogyan teszi is azt néhány műveletlen, bár sokkal inkább kisebbségi komplexustól terhelt „történész”, akinek a tárgyi tudása igencsak csekély, hiszen életében nem látott egy ásatást, és nem olvasott egy középkori okiratot (legfeljebb a google-ban), de valakinek képzeli magát.
Hanem azért csak elgondolkodik az ember, hogy mire jó, pontosabban kinek jó ez az évszázados gyűlöletkeltés, Beneš-féle fénykarddal való hadonászás, elnyomósdi, ha például jön (és megy) egy kóreai cég, amely az elviselhetetlen energiaárak és a szlovákiai technológiai elmaradottság miatt szedi a sátorfáját. Volt már ilyen, nem a Samsung az első, és vélhetően nem is az utolsó, amely oda költözik, ahol vagy olcsóbban termelhet, vagy (és ez a kínosabb) magasabb a hozzáadott érték lehetősége. Magyarán: fejlettebb, piac- és versenyképesebb termékekkel tud talpon maradni. S ezen a nagymoráviai álmodozás sem segít.
A galántai esetnek három tanulsága van.
Az egyik, hogy hiába veri egy nemzet a mellét, ha (elnézést a durva kifejezésért) életképtelen.
A harmadik tanulság: annak dacára, hogy egy „klub” tagjai vagyunk az Unióban, Brüsszelben magasan tesznek arra, mi jó Szlovákiának, Magyarországnak vagy Csehországnak. Nekik Ukrajna az édes gyermekük, abba vannak beleszerelmesedve, és vélhetően nem a szlávszeretet okán (hiszen a háborúban két szláv, ráadásul keresztény, fehér nemzet irtja egymást), hanem a háttérhatalmi érdekek és az abból nyerhető stallum miatt. Kilincselhetnek a régió miniszterelnökei a tekintetes Bizottság elnökénél reggeltől napestig, hogy hadd gyártsuk tovább az alumíniumot, és ne kelljen a világ másik végéről importálni, ha ezek bele vannak hülyülve a zöldprogramjukba meg a háborúsdiba, s ennek oltárán elnézik, hogy a behozott termék ugyanazt a Föld nevű golyóbist mérgezze, amit mi az öngyilkosságig védeni akarunk.
A negyedik tanulság már csak minket, felvidéki magyarokat érint: érdekérvényesítésünk szempontjából életveszélyes lenne (mint ahogyan azt sugalmazgatják a sértődöttek és az aktivisták) ide-oda csapódni, „keresztapákat” keresni, összeborulni azokkal, akiknek a hátuk közepére se kellünk, hogy elismerjék helyünket a nap alatt. Mi csak magunkban bízhatunk, minden más spekuláció. Talán annál is rosszabb.
De azért tudomásul vehetnék szlovák testvéreink, hogy száz, kétszáz év múlva is itt leszünk, dacára a nagymoráviáról szóló meséknek. Ha kicsit őszintébbek, ne adj´ isten nagyvonalúbbak lennének, talán a kisebbségi kompexusuktól is könnyebben megszabadulhatnának.
