A rabló szolidaritása
Ezt már egyre nehezebb ép ésszel követni. A színjátékot, amit az utóbbi időben az Európai Unió kulcsfigurái játszanak, szinte lehetetlen műfajilag betájolni. Ha nem Európa tönkretételéről lenne szó, akár önfeledten röhöghetnénk, mint egy remek vígjátékon. Pedig ez a folyamat (a nagy magyar klasszikussal élve) fájni fog. Nem kicsit, nagyon. Miközben mindezt úgy adják el az európai polgároknak, mintha valami fenséges dolog történne velük, aminek a vége nem katasztrófa, hanem katarzis lesz és boldog kacagás.
Hogyan is mondta Von der Leyen? „Ha azonnal, mától kezdve teljesen elzárnánk az orosz olajat, akkor Putyin talán képes lenne arra, hogy az EU-nak el nem adott olaját a világpiacra vigye, ahol az árak emelkedni fognak, és drágábban adhatja el – és ez megtöltötte volna a háborús kasszáját.” Ez magyarul annyit tesz, hogy nem kell elzárni azonnal az orosz olajat, mert az Putyinnak jó.
Ugyanebben a monológban kissé lejjebb: „Idővel amit teszünk, az az, hogy megszabadulunk az általános függőségtől az orosz fosszilis energiahordozóktól, mindháromtól, és soha többé nem térünk vissza hozzájuk. (…) Ha valamit elért Putyin, akkor az az, hogy elvesztette a legjobb ügyfelét, és Európa soha nem fog visszatérni, és minket – és ez jó – a megújuló energia irányába lökött.”
Hogy is van ez? Egy kicsit vásároljunk, aztán egyáltalán ne vásároljunk? Zöldüljünk úgy, hogy belefeketedünk? Ez ám a konzisztencia!
Mikor is mondta ezeket az Európai Bizottság elnöke? Május 29-én, vagyis a rendkívüli uniós csúcs előtt magyarázkodott, amikor a hatodik oroszellenes szankciós csomagot készültek elfogadni. A Bizottság elnöke tudta, hogy Orbán Viktort nem képesek térdre kényszeríteni. Meg kellett valahogy magyarázni, miért is nem azonnal és minden vonalon egyszerre lép életbe a hatodik embargó. Aztán ki kellett tűzni a végcélt: majd később, de onnantól soha többé!
Ezt a kupeckedést kell hallgatnunk, és mind a 450 millió ember köteles elhinni, hogy ez a legjobb, ami történhet vele. Erre tett rá egy lapáttal minap a másik zseni, Manfred Weber, aki kitalálta, hogy rendkívüli uniós csúcsot kell összehívni, és „a gáz méltányos elosztását célzó kötelező intézkedésekről kell dönteni. A közösség területén működő gáztározókat közösen kell üzemeltetni, mert elfogadhatatlan lenne, hogy a szerencsés tagországok feltöltött tározókkal, mások pedig energiahiánnyal sújtva vágnának neki az őszi–téli időszaknak.” Mondja ezt az a Weber, akinek „elege van abból, hogy Orbán Viktor diktáljon”.
Szegénykém nagyon szarul érezheti magát a bőrében, amióta a magyar miniszterelnök keresztülhúzta a számítását, és isiászos elődje után nem sikerült fenséges ülepét az Európai Bizottság elnöki székébe helyeznie. Be kellett érnie a néppárti család vezetésével. Azóta nyeli a mérgét, és minden alkalmat kihasznál, hogy visszavágjon. Von der Leyen pedig éppen Orbán Viktor segítségével lehetett bizottsági elnök. Persze, a „köszönet” nem maradt el, azóta is ekézi Magyarországot, ahol csak tudja.
Na de milyen politikai garnitúra az, amelynek a ténykedését kicsinyes bosszú, árulás és szószegés jellemzi? Hogyan hozhatnak döntéseket ezek 450 milliónyi ember nevében közel félmilliárd ember sorsáról és boldogulásáról?
Ha elfelejtették volna menet közben, valaki szóljon már nekik, hogy miért és kinek a nevében koptatják a padot Brüsszelben és Strasbourgban!
Lapozzunk csak vissza néhány évet! Manfred Weber 2019-ben Athénban a korrupció elleni harc fontosságáról beszélt. Az a Weber, aki trükkös eszközökkel, joghézagokat kihasználva zsebre vágott legalább 400 000 eurót az európai adófizetők örömére. A trükkös Manfred egy apró alsó-bajorországi falucskában, Wildenbergben álló házának a földszinti részét keresztelte át irodának, hogy megtarthassa azt a pénzt, amit irodabérletre kellett volna fordítania. 2004-től 15 év alatt – ha csak a 4332 euró felét számítjuk megspórolt bérleti költségként – száznyolcvanszor 2150 eurót sikerült zsebre vágnia.
„Vissza akarom hozni Európát az embereknek! Olyan Európát akarok, ahol minden ország népe egy jobb jövőt alkot.” Ez a nagymellényű kijelentés volt olvasható akkor a honlapján. Végül nem sikerült semmit visszahoznia, be kellett érnie Donald Tusk székével, akinek sikerült a néppártot mélyrepülésbe navigálnia. Attól kezdve az uniós jobboldal (persze, a jelzőt kikérnék maguknak, hiszen ők a „közép”) vezetői csak kapkodnak és fejetlenül rángatják a botkormányt.
2019-ben nem kellettek a magyar szavazatok, de most jó lenne a magyar tározókban gyülemlő földgáz? Legalábbis Manfrédünk szerint. Mert ez így igazságos meg szolidáris meg becsületes: a régi bolsevik tempó szerint akinek van, attól el kell venni.
Akik halált megvető bátorsággal leállították az Északi Áramlat 2-t, azok most arra spekulálnak, hogy majd a déli vonalon jövő földgázra ráteszik a kezüket. Természetesen a jogállamiság és az európai szolidaritás még nagyobb dicsőségére. Ezek után már csak a csattanót várjuk, meg a végszót: ki nevet a végén?
