magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2023. június 23., 18:34

A progresszívek hamis ígéretei

A Progresívne Slovenskót az elmúlt időszakban stabil parlamenti erőként mérik az egyes közvélemény-kutató intézetek. Sőt, az Ipsos ügynökség legutóbbi felmérése szerint már a második legerősebb erő a Smer után. A párt többször is hangsúlyozta, ha kormányra kerülnek, az országban élő összes kisebbség ügyét felvállalják. Tényleg így lenne?

Michal Šimečka
Fotó: TASR

Erős Európai Unió, elkötelezett euroatlanti irányvonal és a kisebbségek támogatása. Ezek a fő prioritások, amelyeket a párt célul tűzött ki magának. A Progresívne Slovensko az a párt, amely mindenfajta társadalmi változást kritikátlanul elfogad az Európai Uniótól.

Vagyis, teljesen mindegy, hogy az mit eredményezne az országnak, nyitottak minden ötletre.

Természetesen kellenek a konstruktív reformok, és Szlovákia számára elengedhetetlen, hogy felzárkózzon a többi ország szintjére, de ez nem azt jelenti, hogy minden európai uniós javaslatot gondolkodás nélkül el kell fogadni. Főleg a kultúretika területén, hiszen az azonos neműek házassága, a marihuána használatának legalizálása olyan kényes témák, amelyekhez konszenzus kell, és nem szabad azt erőszakosan, mindenáron átnyomni a parlamentben. A társadalom még nem készült fel ezekre a radikális változásokra. Sőt, nem is szabad minden országra ráerőltetni.  

Ahhoz ugyanis társadalmi konszenzus kell, illetve egyfajta konzultáció az állampolgárok körében, hogy jobban megértsék, így később talán előrelépés is történhet ezekben az ügyekben.

A Progresívne Slovenskónál azonban nem látni a párbeszédre való hajlandóságot, sőt, azt vallják, aki nem képes ezeket a dolgokat elfogadni, az nem ismeri a toleranciát és elutasító. De valójában ki az elutasító? Nem arról van szó, hogy a progresszívek határozzák meg azt, hogy ki az igazi „demokrata” és elfogadó? Toleranciáról és konszenzusról akkor beszélhetünk, ha mindenkit bevonunk a párbeszédbe, beleértve a konzervatívokat, illetve a máshogy gondolkodók álláspontját is figyelembe vesszük.

Természetesen ez nagyon nehéz folyamat, de megfelelő vitakultúrában ezeket a témákat is meglehet beszélni.

Idő kell hozzá, de a Progresívne Slovensko sürget, és a kampányukban erőteljesen megjelenik a kultúrharc, ezzel pedig megosztják a társadalmat.

Pedig léteznek más témák is, olyanok, amelyeket elsődlegesen meg kellene oldani Szlovákiában. Nézzük például a kisebbségek helyzetét, azon belül is a magyar közösség igényeit. Mikor hallottuk tőlük azt, hogy a kettős állampolgársági törvény diszkriminatív? Szót emeltek valaha is az ellen, hogy Szlovákia alkotmánya szerint minden más nemzeti kisebbség másodrendű állampolgár? Támogatták-e a Minority SafePack kezdeményezést, amely az Európában élő őshonos nemzeti kisebbségek jogainak a kibővítését mozdítaná elő? Ezekről a témákról mélyen hallgatnak. 

Emlékezzünk csak Michal Šimečka, a párt elnökének szavaira, aki azt mondta, hogy

ő majd képviselni fogja a magyar ügyeket az Európai Parlamentben, mivel sem az akkori MKP, sem a Most-Híd nem tudott bejuttatni egyetlen képviselőt sem az európai törvényhozásba.

Šimečka teljesen megfeledkezett az ígéretéről, mintha figyelembe sem venné a szlovákiai magyar közösség valós problémáit. Akkor sem emelte fel a szavát, amikor a volt külügyminiszter, Rastislav Káčer azzal riogatott, hogy ha Putyin sikeres lenne Ukrajnában, akkor Orbán Viktornak valós területigényei lennének Szlovákiával szemben.

A mai szlovák progresszívek és liberálisok nem úgy tekintenek ránk, mint egy nemzeti közösségre, hanem teljesen megfeledkeznek rólunk, sőt, egyes politikusok szerint mi nemzetbiztonsági kockázat vagyunk. Ez pedig végtelenül szomorú és elkeserítő, hiszen pont nekik kellene támogatniuk az országban élő kisebbségeket. Jusson eszünkbe ez szeptember 30-án, és ne tévesszenek meg minket az ígéretek!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.