A politika középső ujja
Naivitás volt azt hinni, hogy a politika már nem tud meglepetést okozni. Dehogynem! Ha megmagyarázhatatlan döntésekről és érthetetlen lépésekről van szó, ugyancsak kreatív tud lenni a hazai felhozatal. S már az sem meglepő, ha a nagy versengésben az elsők között is Boris Kollár, a nemzet apukája a legelső.
A múlt héten épp azzal lett a befutó, hogy Anton Hrnkót, a parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt prominensét nevezte ki házelnöki tanácsadójának a történelemmel, a nemzeti kérdésekkel és a kisebbségekkel kapcsolatos ügyekben. Kinevezése – amellett, hogy viccnek is rossz – a politika rosszabb arcát is megmutatja, amikor a deklarált jó szándékok fölé kerekedhet a kiszámíthatatlanság. Arról nem is szólva, hogy a tanácsadói poszt joggal feltételez a tanácsadó részéről valamiféle affinitást az adott területen. Hrnkónak legföljebb a magyarfóbiára van affinitása, az elmúlt három évtizedben számtalan megnyilvánulásával bizonyította.
Anton Hrnko, a történész-politikus a rendszerváltáskor lett a nemzetiek egyik fő ideológusa, szolgálta Slotát, később Dankót, majd szembe is fordult mindkettővel.
Politikai nyugdíjaztatására még nem is gondol, a napokban az SNS elnöki posztjáért is indult Andrej Danko ellenében, aki pártját nagy bravúrral parlamenten kívülre lavírozta, de a végeredmény szerint a nemzetieknek még így is elfogadhatóbb, mint Hrnko. Nem kellett sokat búslakodnia, a feladat megtalálta. Mégpedig az ellenfél táborából.
A legutóbbi parlamenti ciklusban Kollárék és a nemzetiek kíméletlenül lőtték egymást, s eszerint ez csak a népnek szánt cirkusz volt. Nem ellenfelek és nincsenek ideológiai különbözőségek, csak önös érdekek vannak. Ez is a politika. Meglehetősen egyedi értelmezése ez a volt hatalommal való leszámolásnak, az ígért új világnak, az a kollári érvelés meg egyenesen értelmezhetetlen, hogy azért esett a választása Hrnkóra, mert a nemzeti erők hiányoznak a parlamentből.
Nem túl biztató, ha az SNS a nemzeti értékrend egyedüli és pótolhatatlan képviselője.
Boris Kollár persze nincs könnyű helyzetben a tagadhatatlanul karizmatikusabb s a konzervatív térfél tömbösítésére joggal törekvő Igor Matovič mellett, táborát megtartani sem lesz könnyű, nem még növelni, ezért kellett kikacsintania jobbszélre. Hrnkónak meg csak az a dolga, hogy szolgáltassa a témákat, amikkel a mélynemzetiek megszólíthatók. Eddigi pályafutását nézve ez nem nagy kihívás, szereti, ha örvénylenek körülötte az események. Véleményét sosem rejtette véka alá, és ez még sok konfliktus forrása lehet a koalíción belül, amely deklaráltan a jó szlovák–magyar államközi kapcsolatokban érdekelt. A kormány látszólag a magyar közösséggel is törekszik rendezni a viszályos kérdéseket, s még ha e téren több is az ígéret, mint a tett, az ellentétek élezése itt sem lehet érdekük Matovičéknak. Ezért is kockázatos Kollár döntése, Hrnko ugyanis a feszültségszítástól sem riadna vissza.
Júniusban, az emlékezetes trianoni megemlékezéskor még a partvonalon kívülről kiabálta be, hogy Matovič csődöt mondott.
Az egyébként is felheccelt hangulathoz Hrnko is hozzátette a magáét, amikor azért aggódott, hogy Matovič a magyar irredenták vezetője lesz. A tanácsát már akkor sem spórolta meg, szerinte a kormányfőnek inkább azzal kellene törődnie, hogy a soviniszta polgármesterek félig üres iskoláikat megnyissák a szlovák gyerekek előtt. Ki fog meglepődni, ha a mondat hamarosan „hivatalosan” is életre kel? Hrnko egyébként is következetes, a magyaroknak, a magyar politikának csak a soviniszta és az irredenta a jelzője. Mostantól ezekért a jelzőkért még fizetést is kap. Meg az ilyen tanácsokért is!
Epés megjegyzéseivel a szlovák politikát sem szokta kímélni. Pár hete egy esetleges előrehozott választások kapcsán még arról értekezett, hogy most biztos bekerülnének a parlamentbe a progresszívek és az egyesült magyarok, és ez „rosszabb lenne, mint a mostani állapot”. Mint fogalmazott, a kormánynak teljesen le kell járatnia magát, „hogy az emberek megértsék, az őrültek és a szélsőségesek (pl. a SaS) nem képesek megoldani az ország helyzetét”.
Kétségkívül nehéz lenne megmondani, kinek tesz jószolgálatot Kollár furcsa döntése.
Mert ugyan tény, nem Hrnko beszólásaitól fog megroggyanni a koalíció, de feszültségkeltésre, heccpolitikára aligha van szüksége. Az sem épp biztató, hogy az ígért elvszerűség és új politikai kultúra szertefoszlani látszik, s az ilyen döntések miatt mára csak üres kampányszlogennek tűnik. Már meg sem lepődnénk, ha Bugár Bélát is megtalálnák egy tanácsadói poszttal.
