A "piró" nem bűn – a lelátón!

Ha cinikusak lennénk, azt mondhatnánk, a magyar parlament csak felzárkózik a nemzetközi trendekhez. Évtizedek óta látjuk mi folyik a dél-koreai, balkáni, török, más közel-keleti és akár a román törvényhozásban. Tavaly nem a merénylőkön múlott, hogy Robert Fico és Donald Trump nem halt bele a gyilkos szándékkal kilőtt golyókba. Nyugat-Európában, Németországban és Ausztriában a parlament ugyan fegyelmezettebb, de rendszeresek az utcai terrorista támadások.

Ehhez képest a magyar parlament viszonylag a nyugalom szigete volt. Régebben még kedélyesnek is nevezhettük volna. Ez ugyan megszűnt, ám a szórólapos performanszok, a hangosítós, táblás cirkuszok, de még a keményebb verbális inzultusok sem veszélyeztették senkinek a fizikai biztonságát.

Most Budapesten látszólag új módszert vettek elő. Csakhogy nemrég ehhez hasonló tiltakozás történt a szerb parlamentben, tehát „innovációról” ebben az esetben sincs szó.

A parlamenti ellenzék most szerintem nagyot hibázott. Az ő számukra ez nyilván csak reakció, azonban a külső szemlélő sokkal inkább magát a reakciót jegyzi meg ilyen esetben, nem pedig azt, ami – legalábbis szerintük – azt előidézte.

És az erőszak vagy az erőszakba hajló inzultus, soha nem tud szimpatikus lenni. Sok lájkot lehet vele gyűjteni az igaz, és a militáns „O1G”-s aktivisták, politikusok, újságírók elismerését ki lehet váltani vele, de az csak buborék, és összességében többet visz, mint amit hoz.

Nézzük, a dolgot, őt magát! A pirotechnika és minden kísérőjelensége sokkal inkább való ünnepi, de ellenőrzött körülmények közé. S nemcsak oda. „A piró nem bűn” – hangzik a híres magyar futballultra-jelszó és tényleg, a stadionokban (amelyek értelemszerűen nyitottak) felesleges tiltani, mert nemcsak fantasztikus látványelem, a gyakran rossz meccseket is elviselhetővé teszi, és általában nem kétbalkezes képviselőknél láthatjuk, hanem talpraesett vagányokéban, akik értenek hozzá, mert kvázi ezzel, ilyen körülmények között nőttek fel. Tudnak vigyázni magukra és a szurkolótársaikra. Ellentétben a performanszokra vágyó politikusokkal. A stadionban ott a vizes vödör a sor szélén, soha nem gyullad fel a lelátó. De a parlamentben visz magával 199 oxigénpalackot, aki füstgyertyázik a zárt térben párezer Instagram-lájkért?

A piró a magyarországi stadionokban általában szintén tiltott, holott ha megfelelően kezelik, sokkal kevésbé veszélyes, mint egy zárt teremben, ahol sok idős ember között hatalmas bajt tud okozni pár füstgyertya is.

És akkor még nem beszéltünk a rongálásról. A magyar államiság legszebb termeit nem lehet büntetlenül szennyezni füsttel és bármi mással sem. Nyilván érdemes lenne megvizsgálni, hogy az esetleges károkozás milyen mértékű lett és ennek számláját nem az adófizetőknek kellene állniuk.

Végül egy fontos dimenzió: a parlamenti ülésteremben elkövetett fizikai inzultusoknak mindig különös jelentősége van, arra mindig jobban kell figyelni, mintha valaki ezt egy utcai tüntetésen tenné. 1912. június 7-én valami örökre megváltozott.  

Korábban a parlament vita nélkül elfogadta a véderőtörvényt, és akkor is forrtak az indulatok. Ezen a napon a kitiltott Kovács Gyula gyomai képviselő berontott az ülésterembe és háromszor rálőtt Tisza Istvánra, aki ekkor házelnök volt. A gyilkossági kísérlet kudarcot vallott, mire Kovács megpróbált saját magával végezni, de abban sem járt sikerrel. A golyók nyoma ma is látható a faburkolaton. Tiszára jellemző, hogy a sikertelen merénylet után (!) folytatta az ülés vezetését, mintha mi sem történt volna. A merénylő valahogyan életben maradt, sőt, csak 1963-ban, 89 éves korában hunyt el Amerikában. Tiszát viszont hat évvel később, otthonában gyilkolta meg a csőcselék.

S ahogyan Tisza (és nemzete!) sorsából tudjuk, a magyar parlamentben, az Országgyűlés soraiban elkövetett erőszaknak mindig lehet olyan áthallása, ami a magyar államiság megkérdőjelezésével vagy akár bizonyos történelmi helyzetben annak megdöntésével hozható összefüggésbe.

Nem játék, tehát. A piró semmilyen szempontból nem odavaló. Egyik fajtája sem.

„A szó veszélyes fegyver” – hallhatjuk gyakran. Nos, az erőszak még inkább.