2022. június 27., 07:52

A nyugdíjasokat Szlovákiában lelövik, ugye?

A gazdasági válság miatt a legtöbb európai uniós országban szociális csomagokat fogadnak el elsősorban a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportok érdekében. Szlovákia hosszú hónapok óta igyekszik felsorakozni ezen államok sorába, de a gyors cselekvés helyett eddig inkább csak beszélnek róla, és tusakodnak egymással a kormánykoalíció pártjai.

nyugdijas
Fotó: unsplash.com

A kormány koncepció nélküli kapkodása egyelőre csak a koalíció válságát mélyítette el. A lakosság pedig egyre türelmetlenül várja az olyan fajta megoldásokat, mint Magyarországon a tavaly novembertől bevezetett üzemanyagár-stop, az alapvető élelmiszerek árának szabályozása, a nyugdíjak emelése, valamint a folyamatban lévő és további családtámogatási csomagok. Nálunk?

A parlamenti képviselők elfogadták az inflációsnak is nevezett 1,3 milliárdos családsegítő csomagot, majd a köztársasági elnök vétóját is megtörték. Ez a szülők egy részének adóbónuszt, a gyerekeknek szabadidős tevékenység-támogatást, valamint az eddigi 25,88 eurós családi pótlék emelését jelenti július 1-jétől 30, januártól pedig 40 euróra.

A családsegítő program a nyugdíjasokat nem érinti, mintha már családon kívüliek lennének. Ez a csomag Igor Matovič pénzügyminiszter ötlete alapján valósul majd meg.

Heger miniszterelnök lépést igyekszik tartani pártbéli főnökével, és bejelentette az állami alkalmazottak egyszeri, 500 eurós rendkívüli támogatását, hozzátéve, hogy csak azokra vonatkozik majd, akik a kollektív szerződés magasabb fokozatához tartoznak. A pénzügyminiszter magyarázata szerint a hivatásos katonákat, az egészségügyi dolgozókat, valamint a szociális szolgáltatásokat végzőket ez a támogatás nem érinti.

Mint ahogy természetesen a nyugdíjasokat sem, akikre viszont egész más fog vonatkozni az infláció hatásának mérséklésére. Ők már júliusban megkaphatják az egyébként csak karácsony előtt esedékes 13. havi nyugdíjat, ami persze nem egy tizenharmadik nyugdíj, hanem csupán annak egy töredéke, egy 50-300 euró közti összeg a nyugdíj nagyságának függvényében. Ez ebben a formában csak az öregek megtévesztése, mivel se nem teljes havi nyugdíj, sem egy új támogatási forma, hanem csak a decemberben esedékes juttatásnak az előrehozott kifizetését jelenti.

Bár azt elismerik, hogy a 2022-es januári nyugdíjemelés messze elmaradt a 2021 második félévének inflációjától és az idén januárban mérttől is. Mégsem tettek ellene bármi kézzelfoghatót.

Miközben a magyarországi nyugdíjak a 2022-re tervezett 3% helyett januárban 5%-kal emelkedtek, februárban a 13. havi nyugdíj utalása is megtörtént. Teljes összegben, nem úgy, mint SzlovákiábanJúlius elejétől pedig további 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz visszamenőleg január 1-jei hatállyal! Tehát a szomszédban ebben az évben már 8,9 százalékos a nyugdíjemelés a teljes összegű 13. nyugdíj kifizetése mellett.

Szlovákiában pedig ahelyett, hogy az infláció kedvezőtlen hatásának mérséklését rendszeres támogatások formájában oldanák meg (nyugdíj-, illetve bérszabályozás), egyszeri juttatásokkal kábítják az embereket, amelyekből ráadásul a legrászorultabbak, a nyugdíjból élő idős emberek egyelőre ki is maradnak.

Nálunk tehát bizonyos dolgokban követik a négy ázsiai tigris (Hongkong, Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan) példáját, amely országokban a gyors gazdasági fejlődés és életszínvonal emelkedés érdekében a kilencvenes években állítólag könnyen lemondtak a már nem aktív korú idősebb korosztályokról. Az egykoron megjósolt tátrai tigris helyett a szlovák közgazdászok szerint is megvert kutya lett Szlovákia gazdasága, és csak annyiban hasonlítható az ázsiai tigrishez, hogy itt sem igazán törődnek a kiszolgált idősekkel.

Megosztás
Címkék