A nagyok és a „holmi kisebbségek”
„Ha ebben az irányban haladunk tovább, nem kerülhetjük el a konfliktust Magyarországgal és Szlovákiával. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az egész EU döntései holmi kisebbségektől függjenek.”
A fenti kijelentésre Friedrich Merz német kancellár, az Európai Unió egyik újsütetű sírásója ragadtatta magát a múlt héten. Az a „kereszténydemokrata” vezető, akinek pártja paraszthajszállal nyerte meg a parlamenti választást az azóta legnépszerűbb németországi párt, az AfD előtt, s aki akkora bizalmat élvez a német Bundestagban, hogy csak másodszorra sikerült megszavaztatni, hogy ő legyen a német miniszterelnök. Aki – nem mellesleg – összebútorozott mindenkivel a jobboldallal szemben, lévén maga is (kapaszkodjunk meg) jobboldali párt. Egyszóval Merz úr nem éppen lehengerlő pozícióban fog kormányozni. Mégis, vagy éppen ennek dacára úgy elkezdett keménykedni, mintha legalábbis kétharmados többsége lenne. De megszokhattuk, hogy Németország vezetői olykor a Német-római Birodalom jogfolytonos császárainak képzelik magukat, és mennél ingatagabb a hatalmuk, mennél elhibázottabb politikát folytatnak, annál nagyobb a szájuk.
A múlt héten más elképesztő nyilatkozat is megjelent a sajtóban. Angela Merkel exkancellár, a willkommenskultur szülőanyja, aki kitárta a kaput az emberáradat előtt, és azt hangoztatta, hogy „megcsináljuk” (befogadjuk és integráljuk a migránsokat), hirtelen megvilágosodott, és Európa haláláról kezdett vizionálni a német migrációs törvények miatt.
Az EU-t a pusztulás fenyegeti a migrációs politika miatt, mondja a migrációs kígyótojás egykori kotlósa, aki nem hisz abban, hogy a német–osztrák vagy a német–lengyel határon végleges győzelmet lehet aratni az illegális migráció felett. Véleménye szerint az EU-nak a külső határok védelmére kell összpontosítania, mivel az egyes államok egyoldalú intézkedései veszélyeztethetik a schengeni megállapodást és az európai térségen belüli szabad mozgást. Ezt hallva az ember alig tudja leküzdeni a döbbenetét. Az az Angela Merkel meri kinyitni a száját, aki (az európai megoldásokkal) a baj okozója volt!
A fenti példák teljes pőreségében megmutatják, mekkora vastagságú arcbőrt képesek növeszteni egyes nyugat-európai (elsősorban német) politikusok. Az a Merkel igyekszik mosdatni a benne lakó szerecsent, aki nyíltan bevallotta, a Nyugatnak esze ágában sem volt Ukrajnát rábírni, hogy tartsa be a minszki egyezményt, csak arról volt szó, hogy időt nyerjenek Ukrajna felfegyverzésére Oroszország ellen. Kérdés, akkor mondott-e igazat, vagy később? A történtek ismeretében nem kétséges, hogy utólag mondott igazat. (Akárcsak Fletó az őszödi beszéddel.)
A múlt héten aztán Szlovákia is megtapasztalhatta, hová vezet az, ha „nem megfelelő” kormányt választanak a polgárai. Amit már a magyar kormány megszokott, menetrendszerűen érkezett Pozsonyba is az európai parlament büntetőszázada, amely néhány uniós támogatás kivizsgálásának a leple alatt lényegében a „jogállamiságot” jött leellenőrizni.
Többek közt azt is, milyen a Fico-kormány Ukrajnához fűződő viszonya. (Mintha nem tudnák!)
Tomáš Zdechovský cseh delegátus szerint azokkal a „civilekkel” és „újságírókkal” is találkoztak, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági kifizető ügynökség (PPA) dotációiból kormányközeli emberek haciendái épülnek. Csakhogy előbb volt Kolumbusz tojása, mint Kolumbusz, a „büntetőhadjáratot” ugyanis már rég megtervezték a brüsszeli elvtársak, míg a „haciendaügyet” nemrég sodorta felszínre a liberális sajtó. Vagyis, miután ráküldték Szlovákiára a komisszárjaikat, gyorsan kellett találni egy ürügyet, hogy miért jöttek ellenőrizgetni. A cseh komisszár szerint ugyanis szeretnének „rákérdezni”, változtat-e Szlovákia az irányultságán (vajon melyiken?), vagy mint Merz, az új német-római császár bejelentette, jön a korbács, és elveszik Szlovákiától is a neki járó pénzeket. Akárcsak Magyarországtól.
Látható, ezeknek az a sekély kéj sem elég, hogy hazudnak. Még le is nézik a többieket, főleg a számbelileg kisebb nemzeteket. Magyarok? Szlovákok? Hogyan merészelnek ezek ellentmondani a nagyobbaknak? Hová jut az Európai Unió, ha öt-tízmilliós nemzetek akarnak „belekotyogni” a nagyok dolgába?
S mivel már a látszatra sem adnak, Ursula von der Leyennek a mellére biggyesztik a Nagy Károly díjat, a legrangosabb európai elismerést. Nyilván a vakcinabotránya okán.
De hogy mégsem bolondult meg az egész világ, az amerikai külügyminisztérium keményen beszólt Európának. „A demokratikus elvek megerősítése helyett Európa a digitális cenzúra, a tömeges migráció, a vallásszabadság korlátozása és a demokratikus önkormányzat elleni számos más támadás melegágyává vált” – írja nyilatkozatában az USA külügyminisztériuma, hozzátéve –, „ezzel egyidejűleg olyan keresztény nemzeteket, mint Magyarország, igazságtalanul tekintélyelvűnek és emberi jogokkal visszaélőnek bélyegeznek.” Világos beszéd.
Azért kíváncsi vagyok, lesz-e válasz az amerikai külügy számonkérésére, vagy ezt is igyekeznek elbagatellizálni, mint egy-egy ellenzéki képviselő kemény bírálatát az Európai Parlamentben, ahol faarcok, üres széksorok, lenéző mosolyok néznek szembe az igazságot a képükbe vágni merészelő patrióta képviselőkkel.
Megjelent a Magyar7 2025/22.számában.
