A közös kulcscsörgetéstől a kulcscsomó-dobálásig

A feledhetetlen kulcscsörgetésekkel kísért népmoraj a zsúfolt prágai Vencel térről és a pozsonyi Hviezdoslav térről a kisvárosokban is visszhangra talált. A szolidaritási tüntetések szabadságért folytatott küzdelemmé és a kommunista totalitarizmus bukásához vezető impulzussá váltak. A november 17-ei hatalmi arrogancia, amely szétverte a nemzetközi diáknap náciellenes múltja előtt tisztelgő, majd kommunistaellenes jelszavakat hangoztató menetet Prágában, komoly gyújtósnak bizonyult ahhoz, hogy az emberi és politikai jogaiban végletekig korlátozott társadalomban felgyűlő feszültséget berobbantsa, ami aztán rendszerváltáshoz vezetett. A változás persze nem egy nap alatt valósult meg: a bársonyos forradalom (szlovákul: nežná revolúcia) kifejezést annak az 1989. november 17-e és december 29-e között lezajlott folyamatnak a leírására használják, melynek során a kommunista párt Csehszlovákiában a hatalmat viszonylag békés keretek között átadta az emberjogi mozgalomnak. A tüntetők békések voltak, sok esetben virágot nyújtottak a velük szemben álló felfegyverzett rendőröknek. Békés volt az átmenet, az előzmények ismeretében sokak szemében túlságosan is bársonyos volt. Mintha a hatalom megelégelte volna az egyre tarthatatlanabbá váló hatalomgyakorlást, és szovjet sugallatra rábólintott az elkerülhetetlen változásra, legalábbis fegyveresen nem szállt szembe vele. A szocialista gazdaság a béka feneke alá került már akkoriban, politikai változást követelt az ország. Mindenki abban reménykedett, hogy ezentúl minden területen a jogállamiság alapelvei fognak érvényesülni!

Megkapta a nép az óhajtott szabadságot! Felkészületlen volt? Az volt! A nép, az istenadta nép ugyan lelkesen üdvözölte a szabadság első hírmondó jeleit: a határok megnyitását és átjárhatóságát, a szólásszabadságot és a szabadabbnak vélt nyugati világ elérhetőségét. A változás első jelei rózsaszín álomba ringatták az előző rendszer kiválasztottjai közé nem tartozó emberek tömegét, de a tálcán kapott szabadság ugyanakkor teret engedett a felerősödő, elégedetlen nacionalista hangoknak is. Az emberi szabadság követelése hirtelen átcsapott nemzeti szabadságkövetelésbe, önrendelkezési törekvésbe. Kellett hozzá Szlovákiában egy nemzeti hőssé kikiáltott vezér – Mečiar, aki árkon-bokron át vezetve és megvezetve a nyáját, független országot ígért, amit meg is kaptunk a megkérdezésünk nélkül! Ez volt az első csorba a 89-ben kivívott szabadságjogokon! Az ígéretek árnyékában pedig szinte észrevétlenül utat nyitott az ország szétrablásának: vadprivatizációval tönkretette a gazdaságot, többségében az előző rendszer kiválasztottjai számára teremtett kedvező lehetőségeket.

Akkoriban járt az érsekújvári gimnáziumban Takács József, az Amerika Hangja rádió főszerkesztője, aki a beszélgetésünk során már jelezte, hogy vigyázzunk, mert az amerikai tapasztalatai alapján az igazi korrupció csak a rendszerváltás után következik majd az országban. Hogy ne tudjuk meg, mi van ilyen téren az Egyesült Államokban! A szocialista korrupciós gyakorlat, az akkori hatalom előtt mindig nyitott borospincék, valamint a kismalacos és egyéb ajándékozások szocialista előnyei eltörpülnek majd a rablógazdaság megvesztegetései mögött. 

És mi, magyarok a rendszerváltásból milyen előnyökhöz jutottunk az országban? A mindenkire érvényes demokratikus jogok – szabad utazás, szólásszabadság, szabad sajtó ugyan minket is érintettek, szabadabban lélegezhettünk, a hirtelen ránk tört demokráciában ilyen értelemben mi is kicsit lubickolhattunk, amíg egymásnak nem estünk a kiélezett pluralizmusunkban!

Egyenlőknek viszont továbbra sem érezhettük magunkat, és azóta sem! Dél-Szlovákia infrastrukturális fejlesztésében nagy az elmaradás a többi országrészhez képest. A politikában - az önkormányzatiságban (magyar megye) és a parlamenti demokráciában (alacsonyabb bejutási küszöb a nemzetiségek számára) továbbra is várat magára a pozitív diszkrimináció, ez ugyanúgy érvényes az iskolaügyünkre és a kultúránkra is, az autonómia ezeken a területeken sem valósult meg. A kisebbségek jogállását a rendszerváltás óta senki és semmi se garantálja, konkrétumok nélkül, semmitmondó mondatokkal igyekeznek túllépni rajta. Ez napjainkban sem változik! A korábbi kormányok hellyel-közzel legalább belevették kormányprogramjukba a kisebbségi törvényt, más kérdés, hogy nem valósították meg. Fico új kormányának programja erről most említést se tesz! Elmondható tehát, hogy 1989-ben rendszert ugyan váltottunk, de nemzetiségi vonatkozásban nem tudtunk igazán előbbre lépni. Sőt, a 89-es közös kulcsrázás azóta sok esetben ökölrázássá is fajult a Felvidéken! Magyar szempontból tehát foghíjas továbbra is a rendszerváltás!