Matus Tibor

2019. május 17., 10:43

Állandó növekedésre alapozott gazdaságunk a katasztrófába vezet

Lassan már két hete, hogy a Föld napja alkalmából különféle események zajlottak világszerte, amelyekkel szerették volna felhívni a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Pár napra nagyon trendik voltunk, aztán minden megy a régi szerint, pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy az állandó növekedésre alapozott gazdaságunk a katasztrófába vezet.

Az év 365 napjából legalább egy napon arra gondolunk, hogy meg kellene őrizni az élővilág változatosságát, a biológiai sokféleséget. Legalább egy nap nem fogyasztunk túlzottan, fát ültetünk, komposztálunk, szigetelünk, okosan közlekedünk, nem vásárolunk csomagoltat, nem termelünk szemetet. Nem eszünk félkész ételt, helyette hazait, frisset fogyasztunk, abból is kevesebb állati eredetűt. Egyszerűen szeretnénk elhinni, hogy meg tudjuk változtatni a világot. 

Nincs mentség, csak magyarázat

Egy héttel a Föld napja után szépen visszatért minden a régi kerékvágásba, mert talán nem is tehetünk másképpen.

Az elmúlt kétezer évben, egészen a 17. századig szinte semmi sem történt. Érezhetően nem nőtt sem a népesség, sem a gazdasági kibocsátás. A 18. századtól azonban mindkét kategória exponenciálisan növekedni kezdett. Olyan mértékben, hogy a kétezer év gazdasági kibocsátásának 55%-a már a 20. századra összpontosul. És a 21. század első tíz éve adta a két évezred kumulált gazdasági produkciójának közel 25%-át.

Míg az emberiség a hetvenes években nagyjából annyit vett ki a föld életteréből, amennyi forrás egy év alatt keletkezett, ma már ennek több mint a kétszeresét fogyasztjuk.

Jelenleg évi egyszázalékos energiafelhasználás-növekedéssel számolunk. Ez éves viszonylatban nem sok, viszont hetven év alatt a felhasznált energia megduplázását jelenti. Ha hosszabb távra tekintünk és az évi egyszázalékos növekedés fennmaradna, 3000 év múlva a naprendszer összes energiáját felhasználnánk egy év alatt, és 6000 év múlva az egész galaxis energiája sem lenne elég a Földön élőknek. Azaz még a fenntartható fejlődés is zsákutcának tűnik. Mindebből azt szűrhetjük le, hogy a jelenlegi fejlődés és az azt magyarázó, korunk meghatározó közgazdaságtana abszurd, és képtelenségre épül. Egy zárt rendszerben képzel el végtelen fejlődést. Félő, így nemcsak tudománynak nem minősíthető, de sokkal inkább hatalmi ideológiának, amely csak rövid távú érdekeket vesz figyelembe.

A megbomlott szimbiózis

A régi korok embere még tudta, hogy tevékenységével megsérti a földi élet egységét. Ezért fontos volt számára az engesztelő szertartás, amivel bocsánatot kért a "Föld szellemeitől". Mindig megfogadta, hogy csak annyit vesz ki az élet szervezett rendszeréből, amennyire feltétlenül szüksége van.

A modernitás embere az állandó növekvési kényszer miatt nem is tehet másképp, mint hogy cinikus gátlástalansággal felélje a saját, illetve a leigázva tartott országok erőforrásait.

A létharmónia helyett olyan anyagok mennyiségi megsokszorozására törekszik, amelyek által egyre több profit állítható elő.

A nyugati modernitás nagy kritikusa, Polányi Károly még 1944-ben, A nagy átalakulás című művében írja:

„A Nyugat létmódja gyökeresen megváltozott. Az ember a külső természetéből nyersanyaglelőhelyet és hulladéktárolót hozott létre, és lényegében ugyanezt teszi a belsővel is. A kapitalizmust tehát nem a természetes fejlődés, hanem a természetellenes önkény hozta létre, és ma is ez üzemelteti.”

A 19. századtól a nyugati modernitás kapitalizmusnak nevezi magát, mert folyamatosan tőkét halmoz fel, mégpedig fokozódó gyorsasággal. A hatalmas értéktömeg létrehozása veszteséges volna, ha a költségei nem osztódnának szét térben és időben. Az egyik költség az emberi létezés külső és belső környezetének egyre gyorsabb lepusztulása. A gazdasági folyamatba értékes természeti erőforrások lépnek be, és értéktelen hulladék kerül ki belőle. Nyersen fogalmazva:

a globális gazdaság egy komplex hulladékgyártó rendszer.

Elméletek futószalagon

A társadalom érzékeli a közelgő katasztrófát, ki is talál rá mindenféle elméleteket, főleg a fenntartható fejlődését, küzd a klímáért a szén-dioxid korlátozásával, megszervezi a migrációt. Minderre komoly, jelentős bevételt generáló iparágak épültek. Akár fegyverként is bevethető, például az európai autógyárak ellen. Csak nem old meg semmit, mert nem a föld természetes regulációit biztosító folyamatokat akarja visszaállítani.

Az az igazság, hogy az egész gazdasági rendszerünket, a gondolkodásunkat kellene átalakítani. Számos közgazdasági modell létezik, amiket a hivatalos tudományosság ma még megmosolyog. Van elmélet az ajándékgazdaságra, a nyílt forráskódú közgazdaságra, a kék gazdaságra, a Gessel-féle természetjog-alapú gazdaságra, a szivárványgazdaságra, vagy akár a nemnövekedés gazdaságára.

Ezek a javaslatok addig nem fognak átmenni a közgondolkozásba, amíg valamilyen katasztrófa azt ki nem kényszeríti. A jelenlegi pénzhatalom ezt nem fogja engedni, pedig

mindenki szívesen venné, ha nem a gazdasági növekedést, hanem az egészséget, a gyermekhalandóságot, a bűnözés fokát, a szegénység mértékét, a fizetési szakadékok mélyülését, a családok széthullását, a környezet állapotát, illetve a természetes környezet védelmét tartanánk fő szempontnak.

Befejezésül álljanak itt Hamvas Béla gondolatai a Scientia Sacra című művéből:

A tény az, hogy a modern ember a földet nem műveli többé, hanem módszeresen és önkényesen kifosztja. 
Zsákmány lett számára a búza, a rozs, a kukorica, a gyümölcs, az állatok húsa, a vizek hala, a hegyek érce, az anyag rejtélyes képességeinek egész sora, mint a mágnesesség, az elektromosság, az egész fizikai világ. Zsákmány lett számára a másik ember, a másik nép, a másik faj, zsákmány lett a föld, a víz, a levegő, amit kifosztott, hogy uralma alá vonja és mind felélje.
Ám ezalatt valójában egyre szegényebb lett, egyre vadabb, durvább, gyűlölködőbb, zártabb, sekélyesebb, ostobább, primitívebb és gonoszabb is.
0 HOZZÁSZÓLÁS
B. Vida Júlia 2019. október 21., hétfő

Katicák a falon

Meddig tarthat ez még így? Meddig gondoljuk azt, hogy mi mindent megengedhetünk magunknak?

Kolek Zsolt 2019. október 20., vasárnap

Merre tartunk, Uram?

Quo vademus, Domine? Milyen úton jár ez a pántlikaszerűen elnyújtózkodó részhaza, amely kérdőjelként terpeszkedik az anyaország határai fölött, fogyó hassal, szaporodó pontokkal?

Száraz Dénes 2019. október 20., vasárnap

Mentőöv a fuldoklónak

Amikor a hajóról mentőövet dobnak egy fulladozónak, akinek ráadásul ott liheg egy cápa is a nyomában, nem illik a fedélzetre húzva nagy arccal viselkedni.

Haják Szabó Mária 2019. október 20., vasárnap

Vigyétek haza a terroristáitokat!

Így szól az amerikai elnök egyre türelmetlenebb felszólítása Nyugat-Európa vezetőihez.

Kövesdi Károly 2019. október 19., szombat

Csendélet hársfával

A száraz matematika ugyanis nem lehet üzenet. Az elvi politizáláshoz meg végképp nincs köze. Hogy néhány avítt kifejezést fel se hánytorgassunk, úgymint: becsület, tisztesség, alázat.

Száraz Dénes 2019. október 18., péntek

Túlélhető egy Híddal kötendő paktum?

A Híd óhaja már túlteljesült azzal, hogy az összefogás alapja az MKP-Híd paktum lehet!

Kolek Zsolt 2019. október 17., csütörtök

Elidegenített államnyelv: miért politikai kérdés a nyelvoktatás?

A felvidéki, ha kapaszkodót keres, jól teszi, ha felismeri, hogy polgárnak lenni errefelé azonosulást jelent az anyanyelvvel.

Agárdy Gábor 2019. október 17., csütörtök

A javíthatóság és tartósság előmozdítása

A józan ész azt mondja: pl. egy háztartási készülék megbízhatóságának olyannak kellene lennie, hogy 8-10 évig működhessen (minimális hibaszám mellett) és a javíthatóság biztosítva legyen.

Száraz Dénes 2019. október 14., hétfő

Akár a parlamentet is elérheti a Tetris-kihívás

Jól mutatna a drónfelvételen a három muskétás szorosan egymás mellett heverve, Danko, Fico és Bugár.

Száraz Dénes 2019. október 13., vasárnap

Célba ért az összefogás?

Tíz év után első alkalommal lehet olyan választási kampányunk, amelyben nem támadja magyar a magyart.

Vélemény
B. Vida Júlia: Katicák a falon

Meddig tarthat ez még így? Meddig gondoljuk azt, hogy mi mindent megengedhetünk magunknak?

Kolek Zsolt: Merre tartunk, Uram?

Quo vademus, Domine? Milyen úton jár ez a pántlikaszerűen elnyújtózkodó részhaza, amely kérdőjelként ...

Száraz Dénes: Mentőöv a fuldoklónak

Amikor a hajóról mentőövet dobnak egy fulladozónak, akinek ráadásul ott liheg egy cápa is a nyomában, ...