A kettős mércével mért álprobléma
Idejét sem tudom már, mikor írtam utoljára cikket a migráció kapcsán, amiről amúgy Kunhalmi Ágnes óta tudjuk, hogy nem más, mint „álprobléma”. A koronavírus kiszorította ugyan a hírekből, de azért akad néhány érdekes fejlemény a témában.
Múlt héten szerdán az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex bejelentette, hogy felfüggesztik magyarországi működésüket, és mintegy húsz, a magyar–szerb határon tevékenykedő alkalmazottjukat máshová vezénylik át. Lépésüket azzal indokolták, hogy a magyar kormány úgymond „nem hajtja végre maradéktalanul” az Európai Unió Bíróságának decemberi döntését.
A testület azért marasztalta el a magyar kormányt, mert az szerintük figyelmen kívül hagyja a menedékjogért folyamodókra vonatkozó szabályokat és jogokat.
Nehezményezték például, hogy anélkül toloncolják vissza Szerbiába a menedékkérőket, hogy az első kérelem elutasítása után megvárná a fellebbezési eljárás végét, de azt is kifogásolták, hogy a hatóságok nem engedik menekültstátuszért folyamodni azokat, akik nem tudják igazolni a személyazonosságukat. A Magyar Helsinki Bizottság egyik munkatársa a napokban arról beszélt, a Bíróság decemberi ítélete óta eltelt nagyjából másfél hónapban mintegy 4500 közel-keleti menekültet toloncoltak vissza Szerbiába. Ennyit az álproblémáról.
A Frontex lépése nemcsak a magyar ellenzéki sajtóban szólt nagyot, a Washington Post és a New York Times is hosszú, lózungokkal súlyosbított cikket szentelt a témának.
Érdekes ugyanakkor, hogy mindkét amerikai lap, az Orbán-kormánnyal szembeni szokásos elfogultságuk mellett egy nálunk kevéssé ismert tényre is felhívta a figyelmet. A Frontex háza táján sincs ugyanis minden rendben.
Az, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal, a híres-hírhedt OLAF december elején nagyszabású vizsgálatba kezdett a varsói székhelyű szervezet ellen, alig kapott nálunk médiafigyelmet. Pedig zaklatás, hatalommal való visszaélés, sőt sikkasztás is szerepel a vádak között. Az pedig, hogy állítólag a Frontex munkatársai az elmúlt években Görögországban személyesen is részt vettek a menekültjoggal ellentétes „visszakényszerítésben”, már csak hab a tortán, főleg, ha tudjuk, éppen ez a pushbacknek nevezett eljárás az, ami leginkább szúrta a Bíróság szemét Magyarországgal kapcsolatban.
Mint látjuk, zűrzavar és összevisszaság jellemzi az uniós menekültpolitikát. Ez nem újdonság. Viszont a Frontexnél történt visszaélések fényében az Európai Unió Bírósága ítéletét, a brüsszeli nyilatkozatokat és a nyugati sajtóban megjelent cikkeket is érdemes másként szemlélni.
A magyar kormány migrációs politikája bizonyára nem hiba nélkül való, ha és amennyiben valóban nemzetközi jogot sért egy-egy lépés, azzal már csak azért is kezdeni kell valamit, hogy ne adjunk támadási felületet. A Frontex mostani lépése mögött azonban nem nehéz megtalálni a politikai indokokat. Az is világos, hogy a nagyjából 160 kilométeres műszaki határzár mellől nem hiányzik majd az a néhány frontexes szakember. A komolyan vehető, hatékony migrációs politika azonban hiányzik. Az élet a zöldhatárra is visszatér majd a járvány után!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/5. számában.
