A hatalomvágy diszkrét bája
„Elmúltak az ünnepek, fába szorultak a férgek”, énekelte annak idején a KFT zenekar. Nos, a helyhatósági választások előtt előbújtak a férgek, ezt most pár nappal a nagy „aktus” után nyugodtan megállapíthatjuk. Visszatekintve a kampány időszakára, nyilvánvaló, hogy durva volt az „előjáték” sokan nem nagyon lacafacáztak, előjött belőlük a valódi énjük. Valószínűleg mindannyian szerettek volna eljutni a „csúcsra”, de ez egy másfajta élvezet, a hatalomvágy diszkrét bája.
Magánemberek, megfigyelők és politikusok már a választások éjszakáján hangoztatták, ilyen alantas (vagy finomabban fogalmazva ennyire „nem szokványos”) módszerekkel még pályafutásuk alatt soha nem találkoztak, a pozícióba jutás iránti vágy sokakat hatalmas kreativitásra ösztönzött. A paletta nagyon széles, csak töredékeit ismerjük, de az is épp elég, hogy megállapíthassuk, némelyek agyát teljesen megmételyezte a fazék közelébe jutás miatti izgalom.
Azért biztató, hogy vannak pozitív irányba történő elmozdulások is a politikai porondon. Amíg a legutóbbi helyhatósági választások idején több párt helyi vezetői azon keseregtek, hogy már lasszóval sem tudtak összevakarni egy listányi jelöltet, és csak nagy keservesen tudtak meggyőzni néhány személyt, hogy induljon ilyen vagy olyan párt színeiben, a most lezárult választások előtt mintha egy generációváltás indult volna el. Sok fiatal képviselőjelölt és polgármesterjelölt mérettette meg magát, ráadásul többen sikeresen be is jutottak a testületekbe és sok esetben teljesen fiatal polgármestereknek is bizalmat szavaztak a választópolgárok. Ez azt jelenti, a lakosokban is megérett az igény a változásra.
Sajnos igaz, hogy egyre kevesebb ember vállal közéleti szerepet, mert a képviselő vagy politikus szó teljesen elhasználódott, lassan már szitokszónak számít. A közbeszédben elterjedt az a nézet, hogy normális ember már nem is akar ebben a színjátékban részt venni, csak önjelölt haszonlesők vállalnak bármilyen közéleti szerepet. Így pedig egy társadalom működésképtelenné válhat, hiszen nem rátermettek kerülnek olyan pozícióba, ahol valójában a kiábrándult nép jövőjéről dönthetnek.
Ha valakinek már volt elég pénze, az indult a megmérettetésen, és az életrajzában jól mutatott, hogy hatalma is lett egy-két választási időszakra, nem csak pénze. A legutóbbi választások alapján úgy tűnik, két tábor harca jelent meg a színtéren. Jöttek a fiatal titánok, akik hisznek abban, képesek tisztességesebben és igazságosabban irányítani majd a saját és környezetük életét, mint elődeik, és velük szemben álltak a „régi garnitúra” tagjai, akik minden eszközt bevetettek, hogy a fiatal titánokat ebben meggátolják.
A választások után láttunk és hallottunk kiábrándult pártvezéreket, akik „kiskorúsították” a választópolgárokat, azt hangoztatván, hogy nem tudnak felelős döntést hozni, pártlogókra szavaztak. Keserű a szőlő. Voltak durvább dolgok is, hiszen keletebbre úgy látszik, sok filmet néznek, mert látták azt a jelenetet, amikor az egyik szereplő kétségének ad hangot, hogy egy keleti harcművész puszta kézzel megállítja majd a bérgyilkosok lövedékeit, mire a válasz az volt, hogy nem állítja meg, hanem eléri azt, hogy a lövedék el se induljon. Ezt alkalmazták helyenként a „konkurens” párt jelöltjei ellen, akiket azzal fenyegettek, hogy kirúgják őket és családtagjaikat az általuk irányított nagyvállalattól, ha indulni mernek a helyhatósági választásokon, így a jelöltek visszaléptek. Arrafelé elég egyszínűre sikeredett a képviselet.
Aztán volt a másik jelenség keleten, középen és nyugaton, amikor volt az a pénz, hogy bizonyos jelöltek visszalépjenek, hogy a játékban maradók nagyobb eséllyel szerezzék meg a városvezetői tisztséget. Itt is az a kérdés, kinek érte meg annyira, hogy támogassa a visszalépéseket, nyilván nem maga a játékos, aki csak mellékszereplő a játszmában. Persze a fagyi itt is visszanyalt.
Először jelent meg az is, hogy egy települést a péróból fognak irányítani, hiszen valaki „leleményesen” megszervezte a szavazást, bár ez a meccs talán nem zárult le, hiszen a rendőrség foglalkozik az esettel. Ez is a demokrácia.
Lezajlottak az „ünnepek”, a férgek visszavonulnak a fába, és várják a következő esélyt, amikor „be lehet avatkozni” a folyamatokba, hogy aztán újabb négy évig legyen hopp, vagy kopp. A lakosoknak pedig kezd elegük lenni a parasztvakításból. Új esélyeket akarnak adni olyanoknak, akit még nem csapott meg a hatalomvágy diszkrét bája. Délen újraszerveződés folyik, míg másutt elkezdődött a „függetlenségi háború”. Egy dolog biztos, már nem úgy van, mint volt régen, ahogy a Muzsikás énekelte anno. Változnak az idők.
