A futball nem eladó!
A modern labdarúgás már régóta nem csupán a gólokról, a trófeákról és a szurkolói szenvedélyről szólnak a történetek. Egyre gyakrabban a pénzügyi konstrukciók, a befektetők, a televíziós jogok és a milliárdos üzletek kerülnek a reflektorfénybe. Gianni Infantino legutóbbi ötlete talán minden korábbinál jobban megmutatta, milyen messzire tolódhatnak a sport és az üzlet határai.
A FIFA elnöke azt tervezte, hogy a világbajnokságok kereskedelmi jogainak egy részét külső befektetők tulajdonába adná. Bár az elképzelés közfelháborodást hatására végül lekerült a napirendről, maga az ötlet is komoly kérdéseket vet fel. Olyan kérdéseket, amelyek túlmutatnak egyetlen szerződésen vagy üzleti modellen.
A világbajnokság nem egy átlagos sportesemény. Négyévente emberek milliárdjai ülnek a televíziók elé, sokak számára életre szóló élményt nyújt, melyet még az unokáiknak is mesélhetnek. Ez az esemény sokkal inkább kulturális örökség, mint egyszerű üzleti termék.
Éppen ezért nehezen elfogadható az a gondolat, hogy ennek a globális szimbólumnak a kereskedelmi hasznából külső befektetők részesedjenek úgy, mintha egy tőzsdei vállalat részvényeiről lenne szó. Ez nem a Wall Street, a világbajnokság jogait nem lehet a tőzsdére dobni. Infantino mégis megkísérelt hasonlót. A befektetők persze nem a futball romantikáját keresik, hanem a lehető legmagasabb megtérülést. Ez önmagában nem bűn, de könnyen oda vezethet, hogy minden döntés első számú szempontja a profit lesz.
Az elmúlt években a FIFA több döntése is azt az érzést erősítette, hogy a szervezet egyre inkább üzleti vállalkozásként tekint a futballra. A világbajnokság létszámának folyamatos bővítése, a klubvilágbajnokság óriásira növelése, a naptár zsúfolttá tétele vagy a rekordösszegű szponzori megállapodások mind ugyanabba az irányba mutatnak. A FIFA megpróbálta az utolsó fillért is kisajtolni a mostani vb-ből, elég csupán megemlítetnünk, hogy eladásra bocsátották a döntő helyszínéül szolgáló MetLife stadion gyepszőnyeglét, darabonként potom 450 dollárért. Ennyire meg lenne szorulva anyagilag a FIFA?
Ez a sor a kereskedelmi jogok részleges értékesítésével folytatódott volna. A veszély nem csupán az lett volna, hogy új szereplők jelennek meg a FIFA körül, hanem az is, hogy ezek a befektetők idővel beleszólnak a torna működésébe. Még ha közvetlenül nem is döntenének a szabályokról vagy a lebonyolításról, a pénzügyi érdekek előbb-utóbb mindig befolyást szereznek.
Infantino végül meghátrált. Valószínűleg érzékelte az óriási közfelháborodást, és nem mert szembe szállni a teljes futballtársadalommal. Ezúttal érdemes elismerni, hogy a visszavonulás jobb döntés volt, mint makacsul ragaszkodni egy rossz ötlethez, még ha valószínűleg legbelül csalódott is az ügy kimenetele miatt.
Ugyanakkor az eset arra is rávilágított, milyen irányba gondolkodik ma a világ legnagyobb futballszervezete. Ha egyáltalán felmerülhetett egy ilyen terv, az azt mutatja, hogy a sport és az üzlet közötti egyensúly egyre törékenyebb.
A futball gazdasági sikerére természetesen szükség van. Stadionokat kell építeni, utánpótlást kell finanszírozni, világszínvonalú tornákat kell szervezni. De létezik egy határ, amelyet nem lenne szabad átlépni.
A világbajnokság értékét nem kizárólag a televíziós jogok milliárdjai adják. Az igazi értéket azok a gyerekek jelentik, akik először látnak világbajnoki mérkőzést, azok a családok, amelyek együtt ünnepelnek egy győzelmet, és azok a szurkolók, akik egy életre emlékeznek egy-egy legendás pillanatra.
Infantino alatt már eddig is rezgett a szék, és hiába vonta vissza a döntést, könnyen előfordulhat, hogy a következő világbajnokságon már nem ő irányítja a FIFA-t. A mostani egy fontos tanulság: ha a futball vezetői kizárólag üzleti szemmel tekintenek a sportágra, könnyen elfelejthetik, hogy a világ legnépszerűbb játéka nem a pénztől, hanem az érzelmektől válik különlegessé. Ha ezt egyszer elveszíti, azt semmilyen milliárdos befektetés nem fogja tudni visszavásárolni.
