2020. december 29., 09:26

A "fóliás szavazás" és a kettős mérce

Amikor a magyar Országgyűlés tavasszal alkotmányos többséggel elfogadta azt a különleges jogrendet, amely felhatalmazta a kormányt arra, hogy az országot rendeletekkel irányítsa a veszélyhelyzet időtartama alatt, a magyar ellenzék az uniós szervekkel együtt őrjöngött és diktatúrát kiáltott Magyarországon!

Fotó: finReport.sk

Amennyiben arra az ominózus parlamenti szavazásra a kétharmados többség biztosítása érdekében berendelték volna az Országgyűlésbe az esetleg pozitív teszttel bíró kormánypárti képviselőket is, az EP, az EB, az ET magából kikelve kérte volna számon a magyar kormányon az emberi jogok, az egészségvédelem messzemenő megsértését, és olyan fajta önkényuralmat rótt volna fel Orbánéknak, amely még az emberi életet is veszélyezteti.

Nos, Szlovákiában most olyasmi történt a parlamentben, ami Magyarországon nem történt meg:

kénytelenek voltak magukat és a másokat is veszélyeztetve bemenni munkahelyükre a fertőzött kormánypárti képviselők is, hogy a szavazásnál meglegyen a kormánypártok alkotmányos többsége a veszélyhelyzet meghosszabbításának lehetőségét biztosító alkotmánytörvény módosításában.

Ez a szlovák történelembe minden bizonnyal „fóliás szavazásként” kerül majd be,

hiszen a pozitív képviselők nem csak külön bejáraton, külön felvonón, különleges maszkban léptek be a törvényhozásba, hanem a biztonság érdekében fóliával is elkerítették őket a többiektől. Kotlebáék tiltakozásként meg is rongáltak a fólia-sátrat, de ez sem akadályozta meg a parlamenti szavazást, amelynek esetleges kudarca a kormánykoalíció bukását is eredményezhette volna.

Hála Ján Mikas országos tisztifőorvosnak ez nem következett be! Az utolsó pillanatban közzétett egy rendeletet, amely a pozitív, de tünetmentes parlamenti képviselők és más magasrangú állami tisztségviselők számára is lehetővé teszi a munkába járást. Ezzel a kivételezettséget biztosító rendelkezéssel az országos tisztifőorvos nagy valószínűséggel megmentette a szlovák kormánykoalíciót, amely igencsak sokat tétovázott a veszélyhelyzet meghosszabbításában.

A tisztifőorvos rendeletének szellemisége a képviselőknek és a többi magasrendű állami tisztségviselőnek különleges státuszt, további előjogokat biztosít. Nehezen elfogadható módon az egyszerű munkavállalók fölé emeli őket ebben is!

Pellegrini volt kormányfő szerint elfogadhatatlan, hogy a szükségállapotot a törvénymódosítás alapján a kormány mindig meghosszabbíthatja további negyven nappal. Az is előfordulhat szerinte, hogy az egész kormányzási időt a szükségállapot adta lehetőségekben töltsék ki a kormánypártok.

Peter Kresák alkotmányjogász még december elején felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett törvénymódosítás nagyobb mértékű beleavatkozásra ad lehetőséget az alapvető- és szabadságjogokban.

Tény és való, hogy amíg a vész tombol, szükség van a veszélyhelyzeti állapot tartására is. Az lett volna a legideálisabb, ha az ellenzék is támogatta volna a szükségállapot hosszabbításának indokoltságát. Sajnos ebből is politikai csetepaté keletkezett, a járvány tombolásakor is a széthúzás uralkodik.

Az ilyen vészhelyzetben még nagyobb szükség lett volna a törvénymódosítás alkotmányossági kritériumainak betartására.

Ha a hétköznapi emberek azt látják, hogy a törvényhozás nem körültekintő az ilyen lényeges dologban, mint a vészhelyzet meghosszabbítása, nem biztos, hogy magukra nézve kötelező érvényűnek fogják tartani az ebből eredő rendelkezéseket, mint például a kijárási tilalmat vagy a csoportosulások betartandó előírásait.

Fóliasátorban lehet ugyan szavazgatni, de élni nem olyan jó benne!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.