2022. július 16., 18:35

A felvidéki magyarok a Slovan-Fradi meccsen sem szívesen látottak

Nagy bajban lehet most a szlovák külügy! Hogyan őrizze meg az ország demokratikus álcája mögött európai széparcát július 27-én a Slovan-Fradi meccsen? Hogy ne történjen semmilyen rendkívüli esemény, egy olyan szlovák szégyen, amilyen a legutóbbi összecsapáson (szó szerint) volt. Vladimír Mečiar ideje alatt ez téglamezei csataként íródott be a kurta szlovák történelembe.

Fradi

Korčokék most lázban égnek, hogyan tiltassák ki a pozsonyi stadionból a magyarokat a klub funkcionáriusaival? Brüsszel égisze alatt már nem lenne kóser, ha hasonló dolog fordulna elő, mint 1992-ben.

Szerencsétlenségükre létezik egy UEFA-norma, amely előírja, hogy a BL selejtezőkön egy hazai klub mennyi jegyet köteles biztosítani a vendégszurkolóknak, a magyarországi fradistáknak. Százalékban kifejezve a stadion kapacitása szerint.

Könnyen előfordulhat, hogy az új téglamezei Slovan-stadionban ezért a napokban gyorsan elkezdik a nézősorok felújítását: leszerelnek széksorokat, a többit majd frissen lemázolják, táblákon jelezve, hogy székre ülni és állni tilos, szétszedik és átrendezik a szektorokat, amiket aztán a mérkőzés után változtatás nélkül visszaállítanak. Csakhogy el lehessen mondani, hogy a stadion befogadóképessége 22 500-ról a meccs napjára 8 ezerre csökkent…  

De a meccsre nem csak magyarországi Fradi-szurkolók készülnek, hanem felvidékiek is. Őket pedig valahogy ki kell szúrni, nem szabad beengedni a nézőtérre, mert legutóbb is azért volt balhé, hogy elvegyültek a „hazaiakkal”. A hazaiak alatt értsd a Slovan szlovák magját, ultráját. Aztán a szlovák rendőrök ütötték-vágták a magyarokat…

Mit lehet most tenni? Az még rendben van, hogy a jegyigénylésnél előnybe részesítik a bérleteseket és azokat, akik kint voltak a Dinamo Batumi elleni szenvedős odavágón, valamint azokat is, akik a közelmúltban elektronikusan vásároltak náluk jegyet, így az emailcímük szerepel a klub jegyzékében. Ők a megbízhatók! De ez még mindig csak elenyésző része a stadion befogadóképességének. A Felvidéken pedig nagyon szeretik a focit, elsősorban a magyar focit. Velük mi legyen? Adni kell tehát minden Slovan-bérletesnek még legalább négy jegyet, hogy jöhessen az anyós is, elkötöget a meccs alatt, jöjjön a nagyapa is a szomszéddal, eliszogatnak, ingyen sör, a gyerekeknek homokozók a pálya szélén, az asszonyoknak mozgó manikűrösök, kozmetikusok, tutti-frutti helyett, ilyen színű körömlakk.    

A maradék jegyek online igénylőit pedig lakhely, név és szlovák helyesírás szerint kell regisztrálva megszűrni. Naď honvédelmi miniszter mehet meccsre, már átesett a névváltoztatáson.

Csallóközi, mátyusföldi illetékességű szurkoló kizárva, mert egész biztos, hogy annak egy „dotoho” se fogja elhagyni a torkát. A határ a nyelvhatár!

A helyszínen szlovák nyelv és irodalom szakos jegyszedőket kell alkalmazni, akik a pénztáraknál majd nyelvvizsgáztatják a stadionba belépni igyekvőket. Egyetlen egy nemtévesztés a ragozásban, máris kizárt a belépés a stadionba! A ruházatot is szigorúan ellenőrizni kell, tilos a piros, fehér, zöld színű alsónemű, mert mi van, ha nekivetkőzik izgalmában? Még hogy magyar zászló vagy kitűző? Törvényellenes, erkölcstelen, irredenta és revizionista megnyilvánulás! Hogy az első fordulóban simán lengtek a stadionban a grúz zászlók? Ja, velük nincs gond, nincs közös múltja velük a szlovákságnak.

A Slovan drukkereinek szombatig bezárólag zárt körben kezdik meg a jegyek eladását. Pedig nem is zártkapus a meccs! A Slovan kiesése után reméljük, a következő se lesz zártkapus az Európa Konferencia Ligában, mert akkor valami történt a stadionban a Fradi elleni meccs ideje alatt!

A saját szurkolóinkkal szeretnénk megtölteni a stadiont, nem magyarországi vagy Szlovákia déli régióinak ferencvárosi drukkereivel”

– áll a Slovan Bratislava labdarúgócsapatának „vendégszerető” felhívásában… Valahol Európában!

Ja, ez így teljesen más! Korčok és Klus nagyon elégedett lehet!

Megosztás
Címkék