Kolek Zsolt

2019. január 12., 08:00

A doni katasztrófa és a kollektív emlékezet

Hetvenhat évvel ezelőtt, ezekben a fagyos januári napokban indult meg a Vörös Hadsereg támadása, amely a Don-kanyarban néhány nap alatt áttörte a hősiesen küzdő, ámde hiányosan felszerelt 2. magyar hadsereg védelmét. Az áttörés végül megsemmisítő vereségbe, majd fejvesztett menekülésbe torkollott.

A harcokban és a visszavonulás során a 2. magyar hadsereg élőerejének több mint felét elveszítette. Az eltűntek nagy része a harci cselekmények és még inkább a visszavonulás során a fagyhalál áldozata lett.

A százezer emberéletet meghaladó veszteség miatt a doni katasztrófát a magyar hadtörténelem legnagyobb vereségeként tartjuk számon.

Az 1942/43-as tél a keleti fronton döntő fordulatot hozott a második világháború menetében, a tengelyhatalmak sorsa megpecsételődött, de az öldöklő küzdelem még Európában is több mint két évig elhúzódott. Magyarország, szerencsétlen módon, további nagy áldozatokat vállalt a vesztes fél oldalán: a háború végére hadszíntérré vált az ország, amelyet előbb a németek, majd a szovjetek szálltak meg és fosztottak ki nagy alapossággal.

A világháborús szerepvállalás következményeként Magyarország hosszú évtizedekre elveszítette szuverenitását,

hiszen az 1944-es német megszállástól a szovjet csapatok 1991-es kivonulásáig, az ország területén folyamatosan külföldi, megszálló csapatok állomásoztak.

A doni katasztrófa, s egyáltalán a Magyar Honvédség küzdelmei a második világégésben, 1945-öt, a szovjet megszállást követően hosszú évtizedekre torz megvilágításba került.

Sajátos, tudathasadásos állapotot idézett elő, hogy a német megszállókat kiűző, ám az országot erőszakkal a saját érdekszférájukban tartó szovjeteket évtizedekig felszabadítókként kellett ünnepelni.

Emiatt a vesztes Magyarország a rendszerváltoztatásig nem nézhetett őszintén szembe a doni katasztrófához, a háborús vereséghez vezető okokkal. Bár maradtak fehér foltok, mára a történész szakma a lehetőségekhez képest alaposan feltárta a korszak eseménytörténetét, az ok-okozati viszonyokat, de a második világháború traumája máig kitörölhetetlenül ott maradt a nemzet kollektív emlékezetében.

 A magyar politikai osztály 1941-et követően a háborús bűnösök széles arcképcsarnokát vonultatta fel, s bár például az országot meggondolatlanul világháborúba taszító Bárdossy felelőssége nem azonos súlyú a németeket a végsőkig kiszolgáló, hazaáruló Szálasi Ferencével, nyugodtan kijelenthetjük,

a magyar politikai elit, eltérő szándékok és tettek eredőjeként, de leszerepelt és felelős az ország tragédiájáért. 

Az 1989 előtti évtizedek leegyszerűsítő logikája helyett a korszakkal szembeni őszinte szembenézés azonban megkívánja az arányosságot és a pontosságot. A doni katasztrófa idején a 2. magyar hadsereget parancsnokló Jány Gusztáv esetében sem csupán a katonai erényekhez valóban méltatlan, később visszavont napiparancsára kell gondolnunk, hanem azt is látnunk kell, hogy a tábornok a háború végén nem volt hajlandó kiszolgálni a Szálasi-rezsimet, s az őt foglyul ejtő amerikaiak által felkínált portugáliai emigráció helyett az önkéntes hazatérést választotta, a szembenézést saját felelősségével, népbírósági perével, a halálbüntetéssel.

Hetvenhat év telt el a doni katasztrófa óta, s ugyancsak több mint hét évtized választ el minket az 1944/45-ös évek borzalmaitól, de a nemzet kollektív emlékezetében máig nem kerültek helyükre a dolgok. A szovjet megszállás évtizedei alatt kényszerűen kibeszéletlen traumák a rendszerváltoztatás után tovább fekélyesedtek.

A nyilasterror és a vészkorszak, illetve az országra rátelepedő kommunista diktatúra sokak számára ma még nem pusztán történelem, vagy ha igen, akkor a magyar társadalom egy jelentős része ennek a történelemnek az élő díszlete.

 A traumákat és az abból származó félelmeket 1989-et követően bűnösen és nehezen jóvátehető módon átpolitizálták. A történelmi múlt indulati hagyatéka okolható első sorban a magyar értelmiség tragikus megosztottságáért, a kollektív nemzettudat deformálódásáért.

Egy tépelődő, önmagát önmagával szemben vádoló ország aligha fog felemelkedni.

El kellene jutnunk legalább odáig, hogy a második világégés magyar áldozatait, legyenek bár katonák vagy származásuk miatt halálba üldözött civilek, csak az emlékezetünkben, s ne politikai vádbeszédekben idézzük fel újra és újra.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Agárdy Gábor 2019. június 17., hétfő

Eső után köpönyeg

Az EP-választások után dühös lettem az MKP-nak hiányzó 0,04% voks miatt, a Most-Hídnak a 2,6% körüli eredménye sem boldogított...vesztettünk.

Dunajszky Éva 2019. június 17., hétfő

Bugár kínos trükkjei

Így aztán majd egy hónappal az uniós választások után kijelenteni, hogy te Isten bizony le akartál mondani, csak hát az elnökséged nem hagyta, ne haragudj, de nevetséges. Kínosan nevetséges.

Somogyi Szilárd 2019. június 16., vasárnap

Hogyan feleljünk meg a szlovákoknak

Amikor kultúrpolitika táplája a megfelelési kényszert.

B. Vida Júlia 2019. június 16., vasárnap

Apa is csak egy van

Jár egy hatalmas köszönöm minden édesapának.

Száraz Dénes 2019. június 15., szombat

„Miért is, miért is, miért is?”

Nem csoda, hogy skizofrén helyzetbe került a felvidéki magyarság, mivel az egyik párt szlovák együttműködést hirdet, a másik pedig magyart szeretne.

Pomichal Krisztián 2019. június 15., szombat

Dédöregapám gyertyatartói

Azokat a kereszteket az ő sírjukról törték le, és minden ütés, minden döfés, minden eldobott kő az egyetemes magyarságot találta el.

Molnár Judit 2019. június 14., péntek

Népszerűség, semmiért

Andrej Kiska csomagol, lejár az ötéves államfői mandátuma. A politika világa azonban megízlett neki, így legfeljebb a Grassalkovich-palotától búcsúzik.

B. Vida Júlia 2019. június 11., kedd

Beteg világ

Ez a fene nagy jólét, ami sokba kerül nekünk, elveszi tőlünk lelkünk nyugalmát.

Molnár Judit 2019. június 10., hétfő

Startvonalra kényszerítve

Hírügynökségi kacsának bizonyult, hogy az európai parlamenti választások fiaskója után a Most-Hídban szándék volt Bugár Béla eltávolítására.

Pomichal Krisztián 2019. június 08., szombat

Klímabunkók

Alig volt olyan, a brüsszeli fősodorral szembehelyezkedő párt vagy politikus, amelyik a kampánya során akárcsak egy szót is ejtett volna a klímaváltozásról.

HIRDETÉS
Vélemény
Agárdy Gábor: Eső után köpönyeg

Az EP-választások után dühös lettem az MKP-nak hiányzó 0,04% voks miatt, a Most-Hídnak a 2,6% körüli ...

Dunajszky Éva: Bugár kínos trükkjei

Így aztán majd egy hónappal az uniós választások után kijelenteni, hogy te Isten bizony le akartál ...

B. Vida Júlia: Apa is csak egy van

Jár egy hatalmas köszönöm minden édesapának.