Kolek Zsolt

2019. január 12., 08:00

A doni katasztrófa és a kollektív emlékezet

Hetvenhat évvel ezelőtt, ezekben a fagyos januári napokban indult meg a Vörös Hadsereg támadása, amely a Don-kanyarban néhány nap alatt áttörte a hősiesen küzdő, ámde hiányosan felszerelt 2. magyar hadsereg védelmét. Az áttörés végül megsemmisítő vereségbe, majd fejvesztett menekülésbe torkollott.

A harcokban és a visszavonulás során a 2. magyar hadsereg élőerejének több mint felét elveszítette. Az eltűntek nagy része a harci cselekmények és még inkább a visszavonulás során a fagyhalál áldozata lett.

A százezer emberéletet meghaladó veszteség miatt a doni katasztrófát a magyar hadtörténelem legnagyobb vereségeként tartjuk számon.

Az 1942/43-as tél a keleti fronton döntő fordulatot hozott a második világháború menetében, a tengelyhatalmak sorsa megpecsételődött, de az öldöklő küzdelem még Európában is több mint két évig elhúzódott. Magyarország, szerencsétlen módon, további nagy áldozatokat vállalt a vesztes fél oldalán: a háború végére hadszíntérré vált az ország, amelyet előbb a németek, majd a szovjetek szálltak meg és fosztottak ki nagy alapossággal.

A világháborús szerepvállalás következményeként Magyarország hosszú évtizedekre elveszítette szuverenitását,

hiszen az 1944-es német megszállástól a szovjet csapatok 1991-es kivonulásáig, az ország területén folyamatosan külföldi, megszálló csapatok állomásoztak.

A doni katasztrófa, s egyáltalán a Magyar Honvédség küzdelmei a második világégésben, 1945-öt, a szovjet megszállást követően hosszú évtizedekre torz megvilágításba került.

Sajátos, tudathasadásos állapotot idézett elő, hogy a német megszállókat kiűző, ám az országot erőszakkal a saját érdekszférájukban tartó szovjeteket évtizedekig felszabadítókként kellett ünnepelni.

Emiatt a vesztes Magyarország a rendszerváltoztatásig nem nézhetett őszintén szembe a doni katasztrófához, a háborús vereséghez vezető okokkal. Bár maradtak fehér foltok, mára a történész szakma a lehetőségekhez képest alaposan feltárta a korszak eseménytörténetét, az ok-okozati viszonyokat, de a második világháború traumája máig kitörölhetetlenül ott maradt a nemzet kollektív emlékezetében.

 A magyar politikai osztály 1941-et követően a háborús bűnösök széles arcképcsarnokát vonultatta fel, s bár például az országot meggondolatlanul világháborúba taszító Bárdossy felelőssége nem azonos súlyú a németeket a végsőkig kiszolgáló, hazaáruló Szálasi Ferencével, nyugodtan kijelenthetjük,

a magyar politikai elit, eltérő szándékok és tettek eredőjeként, de leszerepelt és felelős az ország tragédiájáért. 

Az 1989 előtti évtizedek leegyszerűsítő logikája helyett a korszakkal szembeni őszinte szembenézés azonban megkívánja az arányosságot és a pontosságot. A doni katasztrófa idején a 2. magyar hadsereget parancsnokló Jány Gusztáv esetében sem csupán a katonai erényekhez valóban méltatlan, később visszavont napiparancsára kell gondolnunk, hanem azt is látnunk kell, hogy a tábornok a háború végén nem volt hajlandó kiszolgálni a Szálasi-rezsimet, s az őt foglyul ejtő amerikaiak által felkínált portugáliai emigráció helyett az önkéntes hazatérést választotta, a szembenézést saját felelősségével, népbírósági perével, a halálbüntetéssel.

Hetvenhat év telt el a doni katasztrófa óta, s ugyancsak több mint hét évtized választ el minket az 1944/45-ös évek borzalmaitól, de a nemzet kollektív emlékezetében máig nem kerültek helyükre a dolgok. A szovjet megszállás évtizedei alatt kényszerűen kibeszéletlen traumák a rendszerváltoztatás után tovább fekélyesedtek.

A nyilasterror és a vészkorszak, illetve az országra rátelepedő kommunista diktatúra sokak számára ma még nem pusztán történelem, vagy ha igen, akkor a magyar társadalom egy jelentős része ennek a történelemnek az élő díszlete.

 A traumákat és az abból származó félelmeket 1989-et követően bűnösen és nehezen jóvátehető módon átpolitizálták. A történelmi múlt indulati hagyatéka okolható első sorban a magyar értelmiség tragikus megosztottságáért, a kollektív nemzettudat deformálódásáért.

Egy tépelődő, önmagát önmagával szemben vádoló ország aligha fog felemelkedni.

El kellene jutnunk legalább odáig, hogy a második világégés magyar áldozatait, legyenek bár katonák vagy származásuk miatt halálba üldözött civilek, csak az emlékezetünkben, s ne politikai vádbeszédekben idézzük fel újra és újra.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Matus Tibor 2019. január 22., kedd

Béla, a Profi

Egy kérdés, két nyelven  - valódi kettős beszéd?

Agárdy Gábor 2019. január 21., hétfő

A csúsztatás csimborasszója - felsőfokon

Eddig sem voltak nagy elvárásaim a szlovák televízió irányában, már megszoktam a csúsztatásokat. Az utóbbi időben azonban mintha gyakrabban kerülne sor egynéhány „füllentésre“.

Száraz Dénes 2019. január 20., vasárnap

Reményteljes hírek a múltból, jelenből és a jövőből is

Az összefogás reménye?

Molnár Judit 2019. január 19., szombat

Ki a bűnös?

Bugár Béla eddig a békejobbot nyújtó szerepében tetszelgett – miközben a háttérben mindent megtett az MKP ellehetetlenítéséért.

Zachar Pál 2019. január 18., péntek

Előbb lesz ember a Marson, minthogy elkészüljön az ipolysági elkerülő út

Építési munkálatok tervezett kezdete: 2024. június. Ebben az évben Elon Musk szerint már emberek érkezhetnek a Marsra.

Száraz Dénes 2019. január 16., szerda

Farsangolnak a felvidéki magyarok…

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy egy ilyen farsangi bálban elfogadja a meghívást a magyar államfőjelölttel együtt a magyar származású elnökjelölt is. Hova ültetni le őket?

Kövesdi Károly 2019. január 15., kedd

Tízmillió rabszolga üzenete

Pozsonyban egyelőre még nem került sor folyosói fetrengésekre, de ha szükség lenne rá, azt is megérnénk.

Száraz Dénes 2019. január 14., hétfő

Simon Zsolt matekból korrepetálásra szorul

A számok nem tudnak hazudni, és valószínű, hogy a négy magyar érdekeltségű pártnak külön-külön, egymásnak feszülve nem lesz esélye bekerülni a parlamentbe!

Pomichal Krisztián 2019. január 13., vasárnap

Patkószegek

Egy patkószeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett, a csata miatt a háború elveszett, a háború miatt az ország elveszett.

Molnár Judit 2019. január 12., szombat

A show folytatódik

Még fel sem ocsúdott az ország az év végi kötelező vigalomból, s a politikacsinálók máris turbó fokozatra kapcsoltak.

Vélemény
Matus Tibor: Béla, a Profi

Egy kérdés, két nyelven  - valódi kettős beszéd?

Agárdy Gábor: A csúsztatás csimborasszója - felsőfokon

Eddig sem voltak nagy elvárásaim a szlovák televízió irányában, már megszoktam a csúsztatásokat. ...