Száraz Dénes

2019. április 12., 09:52

A Bugárnak kiosztott három pofon

Most nem értem, vagyis értem, miért van annyira felháborodva a Most-Híd, főleg Bugár Béla pártelnök azért, mert Kiska nem írta alá az állami szimbólumokról szóló törvényt!

Első hallásra meglepőnek tűnt, mivel első felindultságában, lábadozása közepette maga Bugár hívta fel az államelnököt, hogy éljen vétójogával. Aztán amikor eleget tett a kérésének,

finoman szólva lebunkózza őt azzal, hogy állítólag megsértette az úriemberi egyezséget.

Hogyan tehette meg ezt, kérdezi felháborodottan?!

A Most-Híd számára sokkal előnyösebb lett volna, ha Kiska aláírja a törvény, mert a jogászaik már azon dolgoztak éjt nappallá téve, hogy a parlament által az ő segédletükkel is elfogadott, többek között a nyilvános himnuszéneklést is betiltó törvény nem is annyira tiltó és fájdalmas a felvidéki magyaroknak. Fiaim, csak nyugodtan énekeljétek továbbra is, semmi bántódásotok nem lesz, garantálja.

Azzal, hogy megvétózta az egészet, igazolást nyertek a törvényben lappangó veszélyek is.

Meg aztán miért ne vétózott volna az államfő? Pártpolitikus és kormányfő akar lenni, ezért neki kutyakötelessége, hogy most a figyelem középpontjába kerüljön, hogy szembe szegüljön minden adódó alkalommal a kormánnyal. Az állami szimbólumokról szóló törvény benyújtása, elfogadása számára kitűnő módon lett időzítve. A széleskörű ráfigyelés miatt  mindenki várta a döntését. Nagyon amatőr módon lett neki feladva a labda! Ő pedig profi módon lecsapta, szurkolói nem is csalódtak benne, visszadobta az egész törvényt szőröstül-bőröstül. A vegyespárt meg a Szlovák Nemzeti Párt pedig pofára esett nagyon, újfent.

De az igazán kedvező az lett volna a  vegyespárt számára, ha Kiska csak a himnuszéneklés tiltására vonatkozó részt kifogásolja, és nem az egész törvényt.

Ebben az esetben azt az egy-két rávonatkozó szót módosítják, erről már meg is egyeztek, és az egész törvény mehetett volna nyugiban a második körös szavazásra, a kecske is, a káposzta is effektus alapján. Bugárék pedig elmondhatták volna mellüket döngetve, hogy hála nekik!  Meg aztán azt is, hogy ha nincsenek a parlamentben, akkor ez bizony úgy maradt volna, mi meg himnuszéneklés nélkül. Csakhogy nagyon elszámították magukat!

Most majd kidőlhet a koalíciós bili, mert az állami szimbólumok törvénye a SNS szívügye,

és nagy a valószínűsége annak, hogy  most ugyan már a vegyespárt magyar képviselőinek szavazatai nélkül, de ellenzéki szavazatokkal áttörik az elnöki vétót, és a törvényt végérvényesen megszavazza a szlovák parlament. Ezért pánikolt be Bugár látványosan Kiska tegnapi vétója miatt. Dankonak fontosabb az egész nemzeti érzelmű ás kötődésű törvény, mint az elnök vétónak ilyen formában eleget tenni.

A nagy vesztest tehát újfent Bugár Bélának hívják!

Rövid időn belül ez a harmadik neki kiosztott pofon: az államfőválasztás első fordulójának számára kudarcot hozó eredménye, a képviselőinek butasága és felkészületlensége a himnusztiltó törvény szavazásánál, most pedig a köztársasági elnöki vétó ezen formája, ami a sorrendeben második kudarc enyhítését  ellehetetlenítheti.

A baj ott kezdődik, hogy a neki kiosztott három pofonból kettő rajtunk is csattan!

0 HOZZÁSZÓLÁS
Molnár Judit 2019. április 20., szombat

Rajtunk a stigma

A megmagyarázhatatlan miértek világa ez, és mi egy évszázada keressük a miértekre a válaszokat.

B. Vida Júlia 2019. április 19., péntek

Nagypénteki áhítat

Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

Kolek Zsolt 2019. április 16., kedd

Emléknap a vérvádak árnyékában

Az ezredforduló óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon állították fel az akkoriban Magyarországhoz tartozó Kárpátalján az első gettót.

Száraz Dénes 2019. április 16., kedd

Felvidéki bizonytalanságok

Az eredendő bűn megmarad: kvázi magyarok a magyar himnusz felvidéki tiltása ellen szavaztak! Nézzük el ezt nekik?

Pomichal Krisztián 2019. április 13., szombat

Bajszok és oroszlánok

Bizonyára volt már rátermettebb vezetése is az Egyesült Államoknak, de még egy olyan, aki ennyi munícióval szolgálna a lapkészítés és a határidők által sanyargatott egyszeri újságírónak, biztosan nem.

Kolek Zsolt 2019. április 11., csütörtök

A költészet hatalma

A lírát a harmónia iránti vágyunk tartja életben. Segít megélni érzelmeinket: szeretni, gyűlölni, lelkesedni, vagy csak elbújni a mélabús sorok mögött.

Kövesdi Károly 2019. április 10., szerda

Fiaim, csak énekeljetek!

Az egész kabaréban (szomorújátékban?) a legtanulságosabb a cinkos Most-Híd vegyes tudatú hon(talan) atyáinak a magyarázkodása.

Száraz Dénes 2019. április 08., hétfő

Az EU kötelezettségszegése

Ki fogja szavatolni a biztonságot az erőszakos betelepítést követően? Az európai értékek a lakosság felhígítását követően merre kanyarodhatnak el?

Aich Péter 2019. április 07., vasárnap

Államfői gondok

Nem egyszerű feladat egy állam élén állni, s méltóképpen képviselni azt. Nem is sikerül ez mindenkinek maradéktalanul.

Agárdy Gábor 2019. április 06., szombat

Van azért igazságosság az EU-ban!

Ha jól látom a neten, egy szlovén médiatermék - a "MLADINA" - lehozott egy vitatható karikatúrát Orbán Viktorról. ..

Vélemény
Molnár Judit: Rajtunk a stigma

A megmagyarázhatatlan miértek világa ez, és mi egy évszázada keressük a miértekre a válaszokat.

B. Vida Júlia: Nagypénteki áhítat

Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.

Kolek Zsolt: Emléknap a vérvádak árnyékában

Az ezredforduló óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon ...