A brüsszeli garanciák és a lisztkukac
Megrögzött optimista vagyok. Ez nem valamiféle vakságból táplálkozik, hanem a sokéves tapasztalat, némi történelmi ismeret és az a folyamatos megfigyelés – amit empirikusnak hívnak – mondatja velem, hogy nem lesz itt semmilyen harmadik világháború. Na nem azért, mert Európa vezetői olyan bölcsek lennének, hogy képesek felmérni a helyzetet, hanem összevissza beszélnek, lapítva követik a megmondókat, és mert jobban megy nekik a szájkarate, mint a megfontolt cselekvés.
Hírnek ugyan hír volt, igaz, csak egynapos, de talán senkit sem lepett meg, hogy az ukránok nemrég szétlőttek egy mérőállomást a Druzsba (Barátság) kőolajvezeték vonalán, amivel veszélybe sodorták Magyarország és Szlovákia kőolajellátását.
Pedig, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Brüsszel garanciát vállalt arra nézvést, hogy ez nem fordulhat elő.
Természetesen felmerül az emberben a kérdés, hogyan vállalhat garanciát Brüsszel az ukrán hadsereg lépéseiért, hacsak nem Brüsszelből irányítják az ukrán hadsereget, vagy legalábbis egyeztetnek a kis zöld emberkével, mit tegyen. A sok puszit meg ölelkezést látva el tudom képzelni, hogy Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen egyeztetni szokott, de legalábbis súgnak egymásnak, mi legyen a következő lépés. A nagy kijelentések amúgy is sok mindenről árulkodnak; főnéni a minap Ukrajna EU-s csatlakozása kapcsán azt találta elpöttyenteni, hogy „lenyűgözték” az ukrán lépések a jogállamisághoz vezető úton. Ha csak úgy nem.
Az ember már nem is érti, hogy ennyi átverés után egyáltalán ki hisz még Brüsszelnek? Emlékszünk a nagy reményekkel és még nagyobb mellénnyel beharangozott helyreállítási csomagra? A tagállamok tulajdonképpen aláírtak egy csekket, amely a Covid okozta károk gyors helyrehozását szolgálta volna. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköznek nevezett, 650 milliárd eurós csomag elfogadása óta eltelt pár év, ám a „helyreállítás” elég döcögve halad. Magyarország pénzei továbbra is befagyasztva, pedig kezeskednie ugyanúgy kellett, mint a többieknek. A hitelezők pedig boldogan köphetik a markukat.
Mostanában megint összesereglettek Európa vezetői. A huszonhét tagállam közül huszonhat megszavazta azt a felajánlásról szóló nyilatkozatot, amely szerint az Európai Unió – mivel felveti a pénz meg az olcsó energiának köszönhetően a világ vezető hatalma (legalábbis azt hiszi magáról) negyvenmilliárd euróval száll be a háború folytatásába. Miközben a kontinensen túli hatalmak – dehát azok hülyék, nem tudják, mit cselekszenek – inkább igyekeznek megszerezni Ukrajna javait, mint részt venni a pusztításban.
Orbán Viktor természetesen kiszállt a „játékból”, hiszen van annak a pénznek jobb helye is, mint hogy egy korrupt rendszert tartson lélegeztetőgépen, Robert Ficónak pedig sikerült – mások, a lapítók segedelmével – elérnie, hogy az Ukrajnának szánt negyvenmilliárdot önkéntes alapon kell(ene) összekalapozni.
Így lett a Kaja Kallas nevű nagyágyú (az EU kardcsörtető külképviselője) által beharangozott negyvenmilliárdból valami ötmilliárdocska. Vagy ki tudja, mennyi. Miközben mindenki a mellét veri, és fogadkozik. Főleg Petr Pavel, a csehek egzotikus elnöke, aki tíz évre írt alá valamiféle hűségnyilatkozatot Zelenszkijjel. (Igaz, a britek száz évre.) Fogadkozásból, nagy szavakból tehát nincs hiány, de ha a konkrét lépésekre kerül a sor, amikor zsebbe kell nyúlni, mindjárt alábbhagy a nagy buzgóság. Tegyük hozzá: ez ad némi reményt az európai embereknek.
És bár a vak is látja, hogy Ursula néniék házi feladata az USE (Európai Egyesült Államok) létrehozása, és a nagy fegyverkezés után majd megpróbálják közös mederbe terelni a nemzeti haderőket, amivel egy csapásra megoldani vélik a vétó eltörlését is, az idő nem nekik dolgozik. Papíron ugyan nagyon határozottak és egységesek (aki nem egységes, azt pedig megzsarolják ezzel-azzal), ám a nagyhatalmak versengése olyan kijózanító pofonokat fog kiosztani ennek az Európának, hogy úgy jár, mint a lisztkukac Szlovákiában. A szlovákiai pékek ugyanis megüzenték Brüsszelnek, hogy ők egy grammnyi lisztkukacból készült őrleményt sem fognak belesütni a kenyérbe meg a zsömlébe. Ezért mondom: éljenek a szlovákiai pékek!
Az írás megjelent a Magyar7 2025/12. számában
