2019. március 24., 06:58

A „másképp” gondolkodóknak

Élénken él az emlékezetemben az az árulás, amit a rendszerváltás után a szabaddemokraták csapata, a magyar liberális politika elkövetett Magyarországon. A rendszerváltók lepaktáltak az ősellenséggel, akik ellen azelőtt földalatti harcot folytattak, és közösen kormányoztak a posztkommunistákkal. Ilyen megdöbbentő hazugságra addig Közép-Európában nem igen volt példa.

juncker-ora.jpg

Ám hogy mindent felül lehet írni, az nemrég derült ki, amikor az egész liberális-baloldali konglomerátum a keblére ölelte azt a Jobbikot, amelyet folyamatosan rasszistának és fasisztának tartott. Íme, a másként gondolkodás kvintesszenciája. A jelszó egyre inkább kikristályosodik: mi mindig mindent másképp gondolunk. A hatalomért elfogadhatók a rasszisták, fasiszták is, amúgy liberális módra.

Néhány hete – igaz, nem vert fel nagy port, csak a közösségi oldalon folyt kis ideig a diskurzus – különös tetemrehívást játszottak el a hazai magyar liberálisok, a mindig mindent másképp gondolók. Egy hétköznap esti vitára invitálták médiacsaládunk főszerkesztőjét és az egyetlen magyarul megjelenő szlovákiai napilap főszerkesztőjét, ahol egy-egy gyengécske oldalvágást leszámítva mi voltunk a terítéken. Erről árulkodott az is, hogy a kis kávéházba bezsúfolódott a felvidéki liberális holdudvar vezérkara, legalábbis annak dunaszerdahelyi csapata. Kamerákkal vonultak fel, pedig a meghívó nem erről szólt.

Bár nem voltam jelen, engem is megtiszteltek kitüntetett figyelmükkel. Hosszan idéztek egyik cikkemből, amelyben – még valamikor tavaly tavasszal – kártékony férgeknek neveztem Európa elárulóit és az őket kiszolgálókat. Innentől kezdve kissé meglódultak az indulatok (esett némi fasiszta jelzős sikoltozás is), és sokáig egyetlen nyomorult, szerencsétlen jelző körül folyt a diskurzus. Főszerkesztőm sem gyáva ember: bátran kiállt a munkatársa mellett. Azért néhány gondolatot válaszképpen érintettként üzennék liberális barátaimnak.

Kedves liberálisok, csak hogy ne bántsam azt a mimóza lelketeket, ezentúl nem fogom Európa elárulóit és mindannak a világnak a tönkre tevőit, amelyben egyelőre békében és szeretetben élhetünk, kártékony férgeknek nevezni. Nem azért, hogy ne sétáljak be a „dehumanizálás” zsákutcájába, mert azt amúgy is félreértitek. Ezentúl az isiászos öregembert, aki egy senki által sehová meg nem választott gazdag spekuláns kottájából játszik, azt a jelentésírót is, aki talán föl sem fogta, milyen piszkos munkára bérelték fel, és azt a kétszázvalahány paprikajancsit, akik Brüsszelben a migránsmaffia és az embercsempészek érdekeit védik az európai polgárokkal szemben, akiktől a fizetésüket kapják, nem fogom férgeknek hívni. Csak kártevőknek.

Továbbra is tiszteletben fogom tartani a másképp gondolkodók lelki világát, hiszen magam is másképp gondolkodom. Másképp, mint ti, akik uralni vélitek a közbeszédet, a gondolat és a szólás szabadságát, az emberi és az európai jogokat, a szókincset és a jelzőket, a központozást és a felkiáltójeleket. Talán még a csöndet is. A hozzátok hasonló szellemi hajléktalanokkal szemben viszont jogot formálok arra, hogy nemzetben határozzam meg magam és értékrendem, hiszen – ti ne tudnátok? – nincs abszolút függetlenség. Mindenki tartozik valahová. Családhoz, közösséghez, nemzethez. És kapaszkodjatok meg, Európához. Csak másféléhez, mint amilyet ti vizionáltok. Nem fárasztalak vele, hogy miért, több alkalommal megfogalmaztam.

És nem kérdezek vissza, miért gondolja az egyetlen magyarul megjelenő felvidéki napilap importált publicistája, hogy csak két választási lehetőség van: Európa-pártiak, vagy demokráciaellenesek. Nem kéne ekkorákat hazudni. Több árnyalat van: például beismerni, hogy számotokra fontosabb uralni a népet, mint szolgálni. Igaz, könnyebb egy-egy jelzőn rugózni a végtelenségig, mint beismerni a kínos igazságot, hogy vesztésre álltok.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/11. számában)

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.