Velkenye

A község a Rima-folyó jobb partján, a Gömöri-medence keleti részén (Gömöri-teraszok kistáj), a Gömöri-erdőhát dombvidékének legkeletibb részének északi lábánál fekszik, Rimaszombattól 30 km-re délkeletre, Rimaszécstől 10 km-re keletre, Tornaljától 19 km-re délre. Velkenye zsákfalu, egyetlen Sajólénártfalváról (2,5 km) ide vezető mellékúton közelíthető meg. Határának túlnyomó része mezőgazdaságilag művelt terület, mintegy egyötödét erdő borítja. Nyugatról Rimaszécs, északnyugatról Csíz, északról Sajólénártfalva, keletről Sajópüspöki, délről pedig Ózd határolja. Keleti és déli határa egyben államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között. Déli határa Gömör-Kishont és Borsod megyék történelmi határát alkotja.

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Putnoki járásához (1910-ig Rimaszécsi járásához) tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Feledi járáshoz, 1949-60 között a Tornaljai járáshoz, majd a Rimaszombati járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Feledi járás). A trianoni határ megvonása után a szomszédos, Sajópüspöki határának egy részét Velkenyéhez csatolták (területe 1921-1938 között 9,34 km²-ről 10,90 km²-re nőtt). 1950 után Csíz határának egy részét szintén Velkenyéhez csatolták, ezzel további 7,4 %-al nőtt területe (11,71 km²).

1910-ben 505, 1921-ben 456, 1938-ban pedig 471, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1938-1991 között népességének több mint egyharmadát elveszítete, 1991-2011 között azonban már 17,2 %-os népességgyarapodás figyelhető meg (297 főről 348-ra). A lakosság ma is csaknem kizárólag magyar nemzetiségű, a szlovákok aránya 1991-ben 5,1 %, 2011-ben 4,6 % volt. A lakosság többsége a roma etnikumhoz tartozik. A túlnyomó többség (85,1 %) római katolikus vallású.

A települést 1216-ban említik először „predium Pavla” (Pál birtoka) néven. 1289-ben „Welkenye”, 1336-ban „Weelkunie, Wlkwnya”, 1344-ben „Velkenye” néven szerepel a korabeli forrásokban (ekkor Szent Péternek szentelt kápolnáját is említik). Az esztergomi érsekség birtoka volt. A 14. században előbb a Putnoky, majd 1344-től a Széchy családé volt. 1411-ben visszakapta az érsekség. A török háborúk alatt a lakosság száma nagymértékben csökkent, 1567-ben a törökök és a tatárok felégették. Lakossága mindvégig magyar volt, 1771-ben a családnevek csaknem teljesen megegyeznek a 16. századiakkal. 1776-ban a rozsnyói püspökség megalapításával a püspökség birtoka lett. 1828-ban 54 házában 445 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1836 nyarán a falu a fazsindelyes templommal együtt teljesen leégett. 1904-ben 119 ház volt és 479 lakos élt a faluban. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Putnoki járásához tartozott. A trianoni határ megvonása után határközséggé vált, periférikus helyzetbe került, a 20. század második felében lakosságának több mint egyharmadát elveszítette, de magyar többségét megőrizte. 1920-ban határőrlaktanya épült a faluban, mely 2002-ig működött. A település 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott. Termelőszövetkezete 1952-ben alakult. A villanyt 1957-ben vezették be. Magyar alapiskolája 1978-ig működött, akkor azonban a lénártfalvi iskolához csatolták. 1997-ben az iskola helyén óvoda nyílt.

A község Szentolvasó Királynőjének szentelt római katolikus templomát 1891˗98 között neoklasszicista stílusban építették.