Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Miután Pusztavár nem élte túl a tatárjárást, és az utána következő pusztulatot, a török veszedelem előtt új várat építtetett Nagy Lajos király.
A megmérettetésen a zólyomi, kékkői, balassagyarmati, bátonyterenyei, illetve a füleki szakközépiskolák harmadikos tanulói mérték össze tudásukat.
A zólyomi férfi nagy mennyiségben állított elő kábítószert, a hatóságok azonban még időben lekapcsolták.
A Rákóczi Szövetség jóvoltából 16 középiskolai szervezet több mint 100 diákja kirándult a hétvégén Felvidéken.
A keresés során víz alatti drónt is bevetetett a rendőrség.
A történelmi vonatra vásárolt jegy felmutatásával a város nevezetességeit is ingyenesen megtekinthették.
Vajon vannak-e még magyar értékek az egykori magyar királyi városban?
Az ünnepség részeként az említett vonalon történelmi vonatok közlekedtek.
Az információk szerint a férfi négy métert zuhant, majd a törmelékek betemették őt.
Az egyik szerelvénytípus 115 ülő- és 80 állóhellyel, a másik pedig 171 ülő- és 120 állóhellyel rendelkezik.
Egy egész lakóközösség üzent hadat a Kotleba-párt helyi arcának.
A Zólyom-Ipolyság-Csata vonalon a vonatközlekedést 16 év után indították újra 2019 januárjában.
Az aktivisták emellett arra is rámutattak, hogy a Zólyom-Ipolyság szakasz stratégiailag is fontos, hiszen két metropoliszt köt össze, Budapestet és Varsót.
A tüntetés szervezői több célt is megfogalmaztak, amelyet az illetékes szervek elé akarnak terjeszteni.
Az áldozat az 51 éves zólyomi Jaroslav. Az elkövetőket elfogta a rendőrség.
Még nem tudni, miért halt meg a rablás áldozata.
Zólyom. Múlt csütörtökön lelőtte a TC Trade három vezetőjét a gépészeti cég februárban elbocsájtott ügyvezetője.