2013. március 25., 15:03

Zászlóval üzent Székelyföldnek a Via Nova

PERBENYIK. A Via Nova Ifjúsági Csoport bodrogközi és Ung-vidéki tagjai sajátos módon üzentek erdélyi barátaiknak. Szülőföldjük történelmi helyeit keresték fel a székely zászlóval.

„Folyamatosan figyelemmel kísérjük a székelyföldi történéseket, és nagyon szorítunk az ott élőknek, hogy sikerüljön kivívni szülőföldjükön az autonómiát. Először egy hagyományos támogató üzenetet terveztünk küldeni a régióban élő tagjaink aláírásával, végül másképp döntöttünk, és egy látványosabb formáját választottuk az üzenetküldésnek. Szülőföldünkön sok szép történelmi, illetve nemzeti szempontból jelentős hely van, ezeket látogattuk meg barátainkkal, kezünkben székely zászlóval” – közölte portálunkkal Horváth Ádám, a perbenyiki Via Nova ICS alapszervezet tizenhét éves vezetője.

Az akcióba az Ung-vidéki és a bodrogközi régió többi alapszervezete is bekapcsolódott. A Perbenyikben található, magyar hőst ábrázoló emlékmű és a királyhelmeci Millenium tér után a több mint 800 éves leleszi premontrei kolostorhoz, majd a régi Szent Gotthárd hídhoz is ellátogattak az akció résztvevői. Az Ung-vidéki tagok a nagyszelmenci határon álló félbevágott székelykapunál, illetve a szelmenci rovásírásos falunévtáblánál, majd Dobó István szülőfalujában, az egri hős nyughelyét rejtő templomnál is magasba emelték a székely zászlót. Vándorlásuk során útba ejtették az Ung-vidék egyetlen Esterházy János emlékművét, a nagykaposi turulszobrot és a Magyar Közösségi Házat is. 

Varga Tibor, a Via Nova ICS elnökhelyettese, a kezdeményezés ötletgazdája kifejtette: az erdélyiek küzdelme példaértékű, egyik jelképe a magyar önrendelkezésért folytatott harcnak, ezért is tartják fontosnak, hogy a székely zászló minél több magyar településre eljusson.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.