2019. július 29., 09:16

XVII. Nagykövesdi Anna-napi Ünnepség

A bodrogközi határ menti település kétnapos ünnepséget tartott a hétvégén. Pénteken 19 órától kezdődött Nevessünk címmel egy színházi előadás, amelyen kitűnően szórakozott a nagyérdemű, hiszen abban a humor játszotta a főszerepet. 

nagyk-fi.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Juhász János

Másnap már reggel 8 órakor elkezdődött a program a horgászversennyel, amelyet gyermek kategóriában is meghirdetnek, s amely évről évre több fiatalt vonz. Ráadásul nemcsak a fiúkat, hanem a lányokat is, idén is egy kislány lett a verseny győztese. 

Ebéd után a Pácin-Nagykövesd futballmérkőzéssel indult a műsor, amelyet a hazaiak nyertek meg, ezt követően került sor az eredetileg a szabad ég alá tervezett kultúrműsorra, amelyet a szakadó eső végül  a kultúrházba kényszerített.  Ott Nagy Attila polgármester köszöntője után, aki meghívta a környező felső- és alsó-bodrogközi települések polgármestereit is, vette kezdetét a program. Tóth Eszter verset mondott, Balogh Nóra énekelt, színpadra léptek továbbá a helyi alapiskolások, az éneklőcsoport, a cigándi Csárdás Citerazenekar ill. a Sarkantyús Néptáncegyüttes.

Mivel a Nagykövesdi Éneklőcsoport idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, a polgármester megköszönte eddigi fellépéseiket, azt, hogy elvitték más településekre is Nagykövesd jó hírét, és megajándékozta őket.

19 órától az Impulz szórakoztatta a közönséget, majd 20.30 órától a Gong együttes zenéjére kezdődött el az utcabál, amely egészen 4 óráig tartott.

Fotó:  Juhász János

nagyk-fi.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.