2018. november 18., 13:36

Volt egyszer egy falu: Mohi

A Dobrica völgyében mindig október végén zajlott a búcsú. Ekkortájt, a nagy háború előtt, még ember volt a saját kovácsműhelyében tüsténkedő magyar iparos, a csorba cserépedényeket gyógyító drótostót, a házaló kupecként fel-felbukkanó kosárfonó cigány, ahogy a csapszéket és boltot működtető zsidó is; de volt becsülete a fakitermelőnek, a kőfejtőnek és a nagygazdák birtokán robotoló idénymunkásnak egyaránt. Derekas munkában őszülő hajukat egyformán kócolta össze a békebeli paraszti világ szele…

Mohi
Médialapozó

Íme hát, volt egyszer egy falu: Mohi. Egy falu, amelynek a Selmeci-hegyek előtt leboruló, jól termő földjei kezdetben a büszke trencséni tartományurat, Csák Mátét gazdagították, majd hosszú ideig a lévai uradalom fennhatósága alá tartoztak; a 16. században azonban a Zsitva és a Garam folyók között is a turbán és a buggyos nadrág lett divat…

Az 1200-as évektől saját imaházat magáénak tudó település viszonylag hamar kiheverte a muzulmán hódítást; s egyre inkább Isten felé fordulva, a reformáció idején a kálvinista felekezetnél találta meg számításait. 1787-ben, II. József türelmi rendeletén felbuzdulva, fel is építették a barokk-klasszicista stílusú református templomukat, amely több mint harminc esztendő elteltével kapott csak tornyot.

Ekkoriban a helység istenfélő lakosai még derűsen dudorászták a Hej, a mohi hegy borának húsz forint az ára című parasztdalt, aminek később Kodály Zoltán adott öröklétet; a Nagy-Trianon kastélyban szignózott méltatlan békeparancs viszont ezt a hegyet is az újonnan létrejövő államalakulathoz, Csehszlovákiához csatolta. 1948-ban az emlegetett szőlőhegy alól a magyarországi Pusztavámra és Bakonysárkányba telepítettek ki 33 mohi családot, a lakosságcsere-egyezményre hivatkozva.

Volt egyszer egy falu: Mohi. Egy falu, melynek megmaradt lakosai körében a múlt század hetvenes éveiben futótűzként terjedt el a mendemonda: hatalmas változások következhetnek. A szóbeszéd csakhamar bizonysággá vált. A megdöbbent mohiak hitetlenkedve vették tudomásul a csehszlovák állam akkori irányítóinak visszafordíthatatlan döntését: az országvezetők által a járás legelmaradottabb településének tartott Mohi kataszteri területén atomerőművet építenek, így a községet hamarosan fel fogják számolni!

A hír hallatán az egymással együttműködő pozsonyi Comenius Egyetem és a lévai Barsi Múzeum fényképes dokumentációt készítve néprajzi terepkutatást végzett a megszűnő faluban. Ennek köszönhetően sikerült megmenteni azt a közel félezer tárgyi emléket, amelyet tárlattá rendezve később több alkalommal is közkinccsé tettek. Legutóbb 2017-ben a lévai Dobó-kastélyban volt nyilvános a Mohi, egy eltűnt falu emlékei című néprajzi kiállítás, amely a gigantikus atomerőmű építésének fázisait is taglalta.

Volt egyszer egy falu: Mohi. Egy falu, ahol a 14. életévükbe lépő hajadon lányok és nőtlen fiúk évente megtisztították a helyi árkokat a kavicsoktól és a szamártövistől, hogy aztán táncolva, nótázva, egy papírrózsákkal és szalagokkal ékesített bogáncsbokrot magukkal víve térjenek vissza a falu központjába, ahol vigalommal várták őket. A helységgel együtt viszont a másutt ismeretlen mohi bogáncstánc hagyománya is elenyészett, amikor a sok száz éves faluba érkező munkagépek földig rombolták az iskolát, a kocsmát és az összes családi házat.

Noha a pusztulásra ítélt hajlékokért cserébe a mohiak számára eleinte annyi pénzt helyeztek kilátásba, amiből kulcsrakész házat, vagy a közeli települések valamelyikén egy újabb lakóhelyet vásárolhatnak maguknak, az ígéreteket végül mégsem váltották be, kihúzva így a szülőföldjüket elhagyni kényszerülők lába alól a talajt.

Az újkori kitelepítés idején a mohi lakosság jelentős része nyugdíjaskorú volt, s miután sokan közülük szoba-konyhás lévai panellakásokba kerültek, jó néhány esetben bizony elkerülhetetlen volt a kikényszerített költözésbe történő belerokkanás. A visszaemlékezőktől tudjuk, hogy a kilakoltatás időszakában huszonöt falubeli hunyt el, holott korábban az évi három temetést is sokallották.

Volt egyszer egy falu: Mohi. Egy falu, amire utolsó távozó lakója 1982 tavaszán pillantott vissza. Egy falu, ahol az előkészületi földmunkák elvégzése után – melynek során hatmillió tonna földet hordtak el a területről – ugyanezen év novemberében kezdetét vehette az atomerőmű építése.

„Tótajkú katolikus községek közé ékelten úgy áll, mint egy kis sziget a tó közepén” – olvashatjuk a református magyar településről egy 1879-es egyházi monográfiában, amire Sándor Károly hívta fel a figyelmet a Lévai Őrálló egyik számában.

A tó mostanra elnyelte a szigetet, s csupán a 2001-ben felújított református templom és a mohi temető hirdeti, hogy a Garammenti-hátság északi részén, a gigantikus hűtőtornyok árnyékában volt egyszer egy falu. Egy falu, melynek egyetlen megmaradt épületét, az imaházat csupán akkor közelíthetjük meg, ha fittyet hányunk a tőle ötszáz méterre levő – behajtást tiltó – közúti jelzőtáblára, ami arról tájékoztat, hogy a templomhoz vezető utat kizárólag az atomerőmű alkalmazottai használhatják…

Az Egykori Mohiak Társulása az együvé tartozást szem előtt tartva 1999-től próbálja összefogni a korábbi lakosokat, akik időről időre vissza-visszajárnak a közigazgatásilag ma már Kálnához tartozó szőlőhegyre, hogy onnan tekintsenek le a Dobrica völgyébe, ahol mindig október végén zajlott a búcsú… 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/28. számában.

Mohi
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék