2011. szeptember 24., 10:28

Volt egyszer egy csonka hídfő

PÁRKÁNY, ESZTERGOM. A Duna két partján háromnapos programsorozattal emlékeznek meg a hétvégén a Mária Valéria híd újjáépítésének tizedik évfordulójáról.

Az esztergomi Széchenyi téren kirakodóvásár mellett kézműves foglalkozások várják a látogatókat, illetve megrendezik az immár hagyományos Mária Valéria hídfutást is. Ebből az okból szombaton 13:00 -13:30 óra között forgalomkorlátozás lesz a XI. Esztergom - Párkány Nemzetközi Futóverseny miatt a Mária Valéria híd és a Vadas Termálfürdő közötti szakaszon. Az esztergomi Erzsébet parkban arárcsak tegnap este, ma is koncertekkel szórakoztatják a közönséget.

Esztergom és a szlovákiai Párkány képviselő-testületeinek tagjai, a helyi díszpolgárok, intézményvezetők, az egyházak képviselői és a híd építésében közreműködő politikai és szakmai szereplők is részt vettek azon a rendezvényen, amelynek Esztergom várának lovagterme adott otthont péntek délelőtt.

Tétényi Éva esztergomi polgármester (független) hangsúlyozta: azért is különleges a jubileumi alkalom, mert magyar oldalon minden esemény és rendezvény a civil összefogás eredménye, mivel a képviselő-testület nem szavazott meg forrásokat az ünnepségre. A szomszéd város településvezetője, Ján Oravec a híd közösségformáló, összekötő szerepét méltatta.

Délben a Duna túloldalán, Párkányban (Štpúrovo) ünnepi testületi ülésen vesznek részt a két település és a testvérvárosok képviselői, míg a magyar oldalon kulturális, sport- és szórakoztató programok sokasága várja a látogatókat.

Az  érdeklődők felidézhetik a híd újjáépítésének előtörténetét is egy fotókiállítás keretében. Gyűgyi László fotográfus, Lábik János festőművész és Valkó János fotós közös tárlata sok érdekes, ám elfeledett momentumot elevenít fel be a műszaki- technikai folyamatokat is bemutatva. Lábik János párkányi festőművész és Valkó János fotós kiállítása szintén egyfajta szubjektív hídtörténetet tár a nagyközönség elé, köztük azokat a pillanatokat, amikor helyükre kerültek a hídelemek, s végre megszűnt Párkány és Esztergom több évtizedes elszigeteltsége.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.