Viszolajszky öröksége
Jelen írásunk főhőse abban az esztendőben sírt fel először Érsekújvárott, mikoron a nevezett mezőváros címerhasználati jogosultságot kapott az akkori koronás főtől, V. Ferdinándtól. Amikor a jövőbeli világutazó lelkiatya, Viszolajszky Károly első alkalommal csodálkozott rá a Teremtő világára, 1843 novemberét írták.
Gimnazista évei után, 1862-től immár papnövendékként Nagyszombatban ismerkedett meg aprólékosabban a bölcselettudománnyal, majd Esztergomban hallgatott teológiát. Pappá szentelésekor huszonötödik életévét taposta. Egy ideig Hontnádason, Szénaváron és Zselízen volt káplán, papi életpályájának jelentős részét azonban Alsószemeréd plébánosaként töltötte: 1874. december 12-től egészen 1929-ben bekövetkezett haláláig majd’ ötvenöt éven keresztül szolgálta az Ipoly jobb oldali mellékvölgyében fekvő község lakosait.
Csáky Károly, a lokális plébániahistóriát feldolgozó helytörténész:
– Az alsószemerédi Historia domus feljegyzései szerint Viszolajszky 1874. december 11-én érkezett a faluba. Külön nagy érdeme, hogy az elődje, Fábián János plébános által vezetett plébániatörténetet szorgalmasan és példásan írta tovább. Nagy kincset hagyott ezzel az utókorra, hiszen a feljegyzései értékes forrásai a múltnak. Kiolvashatók belőlük a paraszti társadalom viselkedési normái, az adott közösség rendje, mindennapi életének apró eseményei, a mikrotársadalom erkölcsi-vallási szokásai stb. Ugyanakkor sok-sok adatot találunk benne a templomépítéssel kapcsolatban, illetve a szakrális kis emlékekre, tárgyakra vonatkozóan is.
A pallérozott elméjű lelkipásztor publicistaként és egyházi íróként is munkálkodott. Hely- és egyháztörténeti kiadványait egyebek mellett a Magyar Korona, az Alkotmány, az Esztergomi Ujság és a Magyar Állam bocsátotta közre, ugyanakkor Pesten, 1868-ban élményszerű leírásait is publikálták Isten ujja némely feltünő, de való eseményben címmel.
Az 1885 tavaszán, egy bajorországi csoporttal karöltve abszolvált szentföldi utazásának impulzusai és tapasztalatai képezték a 357 oldalas Egy zarándoklat élményei Egyiptomban, Jeruzsálemben és Rómában című útirajzának fundamentumát. A kötetben szót ejt a jeruzsálemi Miatyánk-templomról is, amelyet korábban azon a helyen építtettek, ahol a történet szerint Jézus ismertette tanítványaival a Miatyánk szövegét: „A templom előtt egy csarnok-sorozat van, hol a Miatyánk 32 nyelven van külön fülkébe s külön márványköre, aranybetűkkel bevésve. Végig futva a sorozatot, dobogó szívvel kerestem, hogy hol találom meg a magyar Miatyánkot? Sehol. Ez nincs itt! Társaim némelyike megkért, hogy mutassam nekik a magyar Miatyánkot. Szégyenelve kellett mondanom: Ez nincs itt.”
Ezen változtatni kell, szánta el magát Viszolajszky: „E szégyenérzet egy elhatározott eszmét ojtott lelkembe, miszerint addig nem nyugszom, míg hazám édes nyelvén az Úr imádsága itt, e csarnokban képviselve nem lesz.” 1888. július 23-án végül siker koronázta törekvéseit. A tibeti nyelven készült imafordítás helyére a magyar Miatyánk került – a szemerédi plébános könyvének bevételéből, templomi gyűjtéséből, valamint Fraknói Vilmos püspök adományából.
Még 1884-ben maga Viszolajszky áldotta meg az új, neoklasszicista stílusú, Keresztelő Szent János tiszteletére emelt alsószemerédi templomot, és az irgalmas nővérek ugyanekkor felszentelt zárdáját, amit a Koháry család barokk nemesi kúriájából alakítottak ki.
A fáradhatatlan plébános korosan sem hagyott fel az utazással, azonfelül a szerzett tapasztalatok és élmények útikönyvbe történő summázásával. 1905-ben adták ki Szellemi böngézés Svéd-Norvégia és Oroszországban című könyvét, amiben 179 oldalon az öreg kontinens északi-északkeleti területeinek kulturális vonatkozásait is megismerteti az olvasókkal.
„Nem az igazi hazafi, ki idehaza lármázza telt torokkal, hogy ő magyar, de az, ki nemzetiségének léttudatát, túl a tengeren, hol minden nyelv s nemzet képviselve van, bebizonyítani s ezáltal hazájának és nyelvének ott is illő helyet szerezni törekszik” – vallotta Viszolajszky Károly, aki 1929. június 7-én lelt örök nyugalomra Alsószemeréden, minden vagyonát a helyi zárdára hagyva.
A Prágai Magyar Hírlap 1935. november 3-i számában egy új irgalmasrendi zárda, egy római katolikus iskola és egy kultúrház alsószemerédi felavatásáról tudósít: „A zárda régi épületében nyer elhelyezést a község néhai nagynevű plébánosa, Viszolajszky Károly által alapított szegény- és árvaház, amelyet ugyancsak az irgalmas nővérek vezetnek. (…) Az építési költségek nyolcvan százalékát az irgalmas nővérek provinciája, 20 százalékát pedig néhai Viszo-lajszky Károly plébános alapítványa fedezte. (…) A házszentelés estéjén az uj kulturházban nagyszámú közönség gyűlt egybe, hogy a helybeli katolikus leányifjusági egyesület tagjainak szépen sikerült előadásában gyönyörködjék. A nívós műsort Koncz Lilióza irgalmasrendi tanitónővér és Kovács János kántortanitó rendezte, illetőleg betanította.”
A kolostor nővérei a településért kifejtett áldozatos munkájának tiszteletére egy – Jézust Jó Pásztorként láttató – síremléket állíttattak elő. A Weisz Ferenc szobrász által megalkotott majd’ két méter magas szobor – Csóvány Henriknek, Bóc Máriának és az általuk kiváltott példamutató közösségi összefogásnak köszönhetően – a mai napig strázsál a világutazó plébános végső nyughelyénél.
