2019. július 30., 13:30

,,Vissza a természethez“ - Magoncok a vadonban

Egy hét távol a modern technológiától és rohanó világtól, a természet lágy ölén. A kőhídgyarmati MAG Polgári Társulás idén is szívvel- lélekkel szervezte meg a fejlődni vágyó gyerekek számára a Magoncok a vadonban elnevezésű tábort. Míg a ,,vadon“ szó a tiszta, ősi természetre utal, a csírázó magok (,,magoncok“) a táborozó gyerekeket szimbolizálják.

mag3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Tóth Kitti

A kőhídgyarmati Batka-tanyán egész nyáron táborozhatnak a gyerekek. A programszervezők célja, hogy megtanítsák a résztvevőknek, miként találják fel magukat vészhelyzet esetén a vadonban. Minden játék, legyen az ügyességi, logikai vagy koncentrációt igénylő, úgy fejleszti a gyermekek készségeit, hogy játszva sajátítsák el az erdő és a vadon alapszabályait.

A kis magoncokba, ha beleoltjuk a természet szeretetét, történelmünket, a táj szeretetét, nemesednek, és szép gyümölcsöt hoznak számunkra, nemzetünk számára“

- mondta el Batka Péter, a MAG Polgári Társulás elnöke.

Reggelente a keményebb fizikai megterhelést igénylő játékokkal kezdik a napot, egyéni -és csapatjátékok színesítik a programot, leginkább a vívás, kardozás fortélyaiban merülnek el a táborozók. Napközben a hőség elől az erdő fáinak árnyékába húzódva kézművéskedhetnek a gyerekek. Agyagozás, korongozás, fonás és sok más kézügyességet fejlesztő tevékenység kerül a napirendre.

Fotó:  Tóth Kitti

Ezek a fajta kézműves foglalkozások a fegyelemre, odafigyelésre tanítják a gyermekeket – hangsúlyozta ki az egyik szervező. A sok lehetőség közül a gyerekek érdeklődését leginkább a lövészet, íjászat köti le. Emellett lovagolnak, megmártóznak a Garamban, különböző kincskeresésekben vesznek részt, segítségükre mindössze egy iránytű szolgál. Esténként a tábortüzet szikravetővel és természetes anyagokkal lobbantják lángra.

Nyáron egy szezon alatt 100- 200 gyermek fordul meg a tanyán, köszönhetően az ide szervezett táborok sokszínűségének, valamint az osztálykirándulásoknak.

Fotó:  Tóth Kitti

A MAG által szervezett, egészen ősztől tavaszig tartó szakkörnek hála a gyerekek tágabb gyakorlati tudásban részesülhetnek hétvégenként. Nagyobb túrákat szerveznek, megtanulják a menedék készítés alapjait, különböző csomók, kötelek használatát. A táborok és a szakkör megannyi lehetőséget kínál kitartó, nyitott gyerekek részére, akiknek kíváncsiságuk és tanulni vágyásuk csillapíthatatlan. 

A szerző a Pro Media Alapítvány újságíróutánpótlás-képzésének gyakornoka

mag3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.