Vikidál Gyula a vezekényi retro fesztiválon - halványodik a legenda?
Igazi ízes fesztivált rendeztek a mátyusföldi Vezekényen július utolsó hétvégéjén. A második Vezekényi Retro-Gasztro Feszten a családok minden tagja megtalálhatta a számára megfelelő szórakozási lehetőséget. A hazai együtteseken kívül Vikidál Gyula is színpadra lépett.
A nagy hőség és egy hirtelen jött nyári zápor ellenére is sokan kivonultak a vezekényi sportpályára szombat délután, hogy élvezzék a jó étkek adta ízeket, valamint megtekintsék a Vezekényi Katicák óvodás-csoport és a Dorothy Dance csinos, ifjú táncosainak előadását. Az emberek jó kedvvel, beszélgetve várták a rocklegenda, Vikidál Gyula és a helyi Majdnem formáció színpadra lépését.
Zupkó Tamás, a rendezvény főszervezője pozitívan értékelte a rendezvényt és kifejezte abbéli örömét, hogy pitvarosi testvérközségük delegációja is jelen van és részt vett a főzőverseny értékelésében. A gasztro-versenyre sokféle ételt készítettek a bejelentkezett csapatok, volt pacal- és csülökpörkölt, különböző gulyások, csilis bab. A sportpályán a gyerekek is megtalálták a maguk szórakozását, a füleki Zupkó László bácsi elhozta nekik a fából készült népi játékokat, a gólyalábat, a hordólovat, a mérleghintát, de a legnagyobb sikere a kosárkörhintának volt. A főszervező elmondta a ma7-nek, örül annak, hogy minden generáció szép számban képviseltette magát a helyi fesztiválon.
Vikidál Gyulát koncertje előtt arról kérdeztük, hogyan tudta összeegyeztetni a zenészi és színházi életvitelt a múltban, valamint fenntartható-e még a mában a Vikidál-legenda.
„A képesség sok-sok emberben megvan, de ahhoz, hogy valaki színész legyen, nem saját magának, hanem a közönségnek kell megfelelnie. Ha a közönség nem fogadja az embert szeretettel, akkor a színházi siker nem érkezik meg. Az István király esetében a siker nagy zajjal, visszhanggal érkezett meg. A színpadon kevés az, hogy valaki jó énekes, a színházban már bizonyítanom kellett, hogy képes vagyok játszani is, ezt a rockertől nem követelik meg. A rockszínházi életben bebizonyítottam, hogy színészként is megállom a helyem” - mondta el a ma7-nek a királydombi István a király rockopera Koppány vezérét alakító Vikidál. Hozzátette, biológiailag lehetetlen, hogy ma is, hetvenévesen ugyanúgy teljesítsen, mint negyven évvel ezelőtt, de azért igyekszik fenntartani a kapcsolatot a közönséggel.
Vikidál Gyula rockerként kezdte pályafutását, a P-Boxban lett igazán sikeres, de az országos elismertséget Koppány szerepe hozta el számára. A Rockszínházhoz került, végigjátszotta a nagy musicaleket, a Jézus Krisztus Szupersztárban Pilátus szerepét osztották rá. Jelenleg a Madách Színház kisebb szerepeket játszó művésze. Vikidál Gyula vitathatatlan rocklegenda, akinek neve még mindig jól hangzik, hangján és előadásmódján azonban érezni lehetett, az idő vasfoga már őt is megkóstolta.
A második Vezekényi Retro-Gasztro Feszt Vezekény község és Nagyszombat megye támogatásával valósul meg.
Hozzászólások