VETélkedőnkkel gazdagodunk és gazdagítunk
Ipolyszalkán zajlott április 19-én Az ŐSI TUDÁS rovásírás-vetélkedő és műveltségi találkozó körzeti elődöntője. Sukola Rita a szalkai alapiskola megbízott igazgatója és Cagala Szilvia Szalka polgármestere befogadták a rovókat annak ellenére, hogy szalkai résztvevője nem volt a megmérettetésnek.
A vetélkedő végeztével a résztvevők átvonultak a méltán híres tájházba, ahol a kézműves mesterség különböző fajtáit próbálhatták ki, avatott mesterek vezetésével.
"Terjeszteni szeretnénk azt az ősi tudást, amit évszázadokkal ezelőtt tiltottak, eltitkoltak, tűzzel-vassal irtottak. Mivel a rovásírás fára történt, az ellenség tűzre is vetette a telerótt fatáblákat, ezért kevés emlék maradt, de szerencsére annyi igen, hogy hamvából újra feltámadjon ez az írás és a hozzá kapcsolódó ősi tudás. Mi nem őseinket követjük, hanem azt az utat, amit őseink is követtek.
Az idén a 14. évfolyamába lépett a vetélkedő. Pár nappal ezelőtt Füleken volt a körzeti döntő, most Ipolyszalkán vagyunk és május 4-én folyatjuk a nyugati körzettel, ahol sokan lesznek. Szinte biztos, hogy jövőre ott majd két elődöntőt kell szervezni, mert 82 rovó megmérettetését nehéz egy napba belesűríteni" - árulta el Z. Urbán Aladár, a szervező Palóc Társaság elnök.
Husveth Renáta szülőként érkezett kislányával Dunamocsról. "Két kislányom van, és nagyon fontosnak tartom a magyarságtudat minden szegmensét integrálni a nevelésbe. Mivel Dunamocson ilyen tanfolyam soha nem volt, ezért Magyarországról hoztam nagyon neveset oktatót, aki kéthetente tanítja nem csak a dunamocsi gyerekeket, de szinte az egész tanári testületet. Csak januárban kezdtük a tanulást, és máris három gyerekkel labdába tudtunk rúgni ezen a neves versenyen" - árulta le Renáta.
Az idei hangos olvasási és írásbeli feladatok szövegei kapcsolódnak a Mátyás Király Emlékévhez és a felvidéki magyarságot ért sorsdöntő évfordulókhoz 1938-48.
A körzeti döntők feladatait Salgó Gabriella és Patassy Sándor állította össze.
A korosztály
1. Matuska Margaréta – Érsekújvár, Czuczor Gergely Alapiskola
2. Nagy Csaba – Dunamocs, Alapiskola
3. Virág Rebeka- Nagyölved, Alapiskola
4. Ördögh Zsófia – Érsekújvár, Czuczor G. Alaspiskola
5. Tóth Rubina – Dunamocs, Alapiskola
B korosztály
1. Puss Veronika – Érsekújvár, Czuczor G. Alapiskola
2. Krnčan Veronika – Léva, Juhász Gyula Alapiskola
3. Pupák Viktória – Érsekújvár, Czuczor G. Alapiskola
4. Cseri Flóra – Nagyölved, Alapiskola
5. Nyári Dávid Gergő – Érsekújvár, Czuczor G. Alapiskola
C korosztály
1. Vincúr Krisztina – Léva, Juhász Gyula Alapiskola
2. Balla Fanni – Érsekújvár, Czuczor G. Alapiskola
3. Hidvégi-Üstös Izabella – Vác, Karolina Katolikus Általános Iskola
4. Tomori Polli – Vác, Karolina Katolikus Általános Iskola
5. Hegedűs Emma – Érsekújvár, Czuczor G. Alapiskola
D korosztály
1. Hausleitner Adrianna – Párkány, Gimnázium
2. Horváth Melánia – Udvard, Majthényi Adolf Alapiskola
3. Lénárth Barbara – Udvard, Majthényi Adolf Alapiskola
4. Sándor Cintia – Párkány, Gimnázium
5. Kiš Benjámin Mihály – Léva, Czeglédi Péter Református Gimnázium