Veszteségeink

Kaszmán Zoltán 2019. április 27., 16:08

89 660. 1947 áprilisa és 1948 decembere között a lakosságcsere-egyezmény értelmében ennyi magyart telepítettek át Magyarországra. 41 666. A deportálások alkalmával ennyi magyart vittek csehországi kényszerközmunkára.

Fotó: Kaszmán Zoltán

„Akik a jégpáncélú folyón át menekültek. Akiket fegyveresek tereltek az utak mentén álló fák alatt havas esőkben, napizzású nyarakban, mezétláb.”

A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el a Felvidékről, azzal a nem titkolt céllal, hogy megbontsa a magyar tömböt. A második világháború utáni lakosságcsere és a deportálás jelentős mértékben át is alakította a mai formájában 1960 óta létező Lévai járás etnikai térképét. Popély Árpád A lakosságcsere és etnikai következményei a Lévai járás területén című tanulmányában világít rá arra, hogy nagyrészt emiatt csökkent a járás magyarságának aránya az 1930-as 50,4%-ról 1961-re 35,1%-ra. A tényre, hogy a csehszlovák kormány az akkori Zselízi járás magyar lakosságának 40,5%-át kívánta kitelepíteni, Izsák Lajos A felvidéki magyarság jogfosztása és kényszerkitelepítése című munkájában mutat rá.

Fotó: Kaszmán Zoltán

„Akiket fegyverrel tereltek idegen nyelvű hegyek zúgása felé jószágőrző cselédnek más barmát vigyázni. Akik önmaguk elől szöktek, hogy ne találkozhassanak emlékeikkel. Akik a folyó jégpáncélja alá merültek.”

1946. december 16-a és 1947. január 22-e között öt transzporttal zselízi, garammikolai és szódói lakosokat is elhurcoltak a csehországi Szudéta-vidékre. A fűtetlen marhavagonokból kikászálódva 579 helyi polgártársunk bízott a cseh gazdák által irányított sorsuk jobbra fordulásában.

„Akik önként vállalták az utat, hogy a történelem békéjét megáldják. Messziről fájó gyerekkorom tanítómestereiről. Azokról, akiktől a soha viszont nem látás könnyeivel búcsúztam ezer állomáson.”

Fotó: Kaszmán Zoltán

Az 1946. február 27-én megkötött – határmódosítást nélkülöző – lakosságcsere-egyezmény V. cikke értelmében a reszlovakizációval és a csehországi deportálásokkal párhuzamosan megkezdődött a Magyarországra történő kiutasítások és elüldözések időszaka. 1947. április 27-e és 1949 nyara között 452 zselízi, garammikolai és szódói polgár jutott erre a sorsra. A Garam menti városból összesen 1031 ember kényszerült elhagyni a szülőföldjét.

„Akik szétszedték a szekereket, az ólakat, s a trágyát is magukkal vitték gondos gazdaként, hogy az ismeretlen földet kenyértermővé varázsolják, ha érkezés után adatik nékik.”

Zselíz összlakossága ekkoriban 3816 főből állt, a távozásra ítélt 1031 lakos helyére magyarországi szlovákok és belső telepesek érkeztek. Családokat, barátokat és felekezeteket szétszedve, visszafordíthatatlan tragédiát okozva Zselízről összesen 17 magyarországi helységbe telepítettek.

Fotó: Kaszmán Zoltán

„Akik kivert foggal tántorogtak végig Európán feltűzött szuronyok mellett, ágyútölteléknek odahányva barbár századunk ároklakóiként.”

A jelenlegi Lévai járás területén 55 községből 7741 személyt telepítettek át Magyarországra, a magyar lakosság 13,9%-át, közülük 2094 főt a korabeli Lévai, 4566-ot a Zselízi, 940-et az Ipolysági, 115-öt a Verebélyi, 26-ot pedig a Párkányi járáshoz tartozó településekről. A két világháború között még nagyrészt homogén magyar etnikai terület megbontására törekvő intézkedések a Zselízi járás magyarságának 18,9%-át sújtották.

„Akik visszatérvén kiközösítettek lettek, senki földjére érkezett Káin-bélyegű nép. A féllábúakról, félkarúakról, akik megmaradtak és hazatértek tébolyultan hallgatva, új hallgatásra ítélve, friss-vörös hegek rózsáival mellkasukon.”

2017-ben a deportált és kitelepített zselízi lakosokra emlékezve, Zselíz önkormányzatának, a Rákóczi Szövetségnek és a Csemadok helyi alapszervezetének köszönhetően állíttatták fel a szomorú történelmi eseményt megidéző emlékművet, ami a városi park melletti Hősök emlékkertjében, az első világháborús emlékmű és az 1848/49-es kopjafa szomszédságában kapott helyet. A fekete márványból készült kompozíció ünnepélyes leleplezésén, érintett zselízi kitelepítettként jelen volt a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli alelnöke, Lukács Ferenc is.

„Akik a folyón innen maradtak a parton fekete füzek csendjét tanulva. Akik számba veszik a folyó sodrában elmerülteket, a kiszakítottakat, a kiszakadókat, a meg nem születetteket, a menekülni nem tudókat.”

Képgalériánk:
Fotó: Kaszmán Zoltán

László Péter Fehérlaposok című könyvéből, amelyben megtalálható a felvidéki kitelepített családok számának települések szerinti kimutatása, megtudjuk, hogy Almamellékre 1, Barcsra 22, Bőszénfára 4, Ceglédbercelre 1, Dunabogdányba 2, Gödöllőre 1, Gyönkre 8, Kaposfőre 1, Kiskeresztúrra 2, Mikére 3, Mözsre 2, Németladra 4, Szulokra 15, Tolnára 6, Udvariba 5, Varsádra 2, Véméndre pedig 10 zselízi családot telepítettek ki.

„Akik eltűntek és csak a csontjukat őrzi valahol a föld. Akik éjszakáimat útonállókként felzavarják utolsó nyögésükkel, üvöltésükkel; kifordult beleiket vonszolva az emberiség nem létező ítélőszéke elé bizonyságul. Rájuk emlékezem, róluk beszélek.”

(Az idézetek Gál Sándor Veszteségeink című, 1978-as költeményéből valók.)

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/17. számában.       

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS