Végső búcsút vettek Jakab Istvántól
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke búcsúbeszédében hangsúlyozta: „szegényebbek lettünk egy olyan emberrel, akinek az életéből világossá vált, hogy milyen nagy a haszna annak, ha a lelki értékek mellé komoly szakmaiság párosul“.
„A nyelv drága kincs, amelyet művelni, gondozni és ápolni kell! Nem mindegy, hogy hogyan! Õ annak gondos művelője volt. Úgy ismertem meg őt, mint egy alázatos, ügybuzgó, szerető szívű, de szolgálatban a rábízottakban önmagával szemben is szigorú, precíz és megbízható embert... Figyelmeztetett, hogy a mi kincsünket, drága nyelvünket mikor használjuk rosszul, mit mondunk rosszul, mit kellene másképpen kifejezni, hogyan lehetne szabatosabban beszélni“ – mondta Fazekas László.
Misad Katalin, a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője nagy jelentőségűnek nevezte Jakab István tudományos munkásságát és nyelvművelő tevékenységét. Molnár János, az egykori Calvin János Teológia Akadémia intézeti igazgatója is felidézte a Jakab Istvánnal együtt töltött éveket.
Fehér Erzsébet, a révkomáromi Selye János Gimnázium titkárnője portálunknak elmondta: a tanár úrral az elmúlt években is kapcsolatban állt. „Jakab Istvánról már a gyermekkoromban is nagyon sok jót hallottam, mert alapító igazgatója volt annak a nagymegyeri magyar középiskolának, amelybe az édesanyám is járt. Majd amikor nyolc évvel ezelőtt idejöttem dolgozni a révkomáromi Selye János Gimnáziumba, és tagja lettem A komáromi magyar gimnázium öregdiákjai és tanárai baráti körének, személyesen is megismerhettem őt. Öt évvel ezelőtt azzal a kéréssel szólított meg, hogy azokat az írásait, amelyeket a sajtóban szeretne megjelentetni, kéziratból átgépelném-e számítógépbe. Természetesen igent mondtam. Talán nem nagyképűség azt állítanom, hogy emiatt egyre szorosabb, szinte baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Élveztem a közös munkát, mert közben az anyanyelvünk használatával, a helyesírással és a stilisztikával kapcsolatban a tanár úr írásaiból nagyon sokat tanultam. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy miután a legutolsó könyve kéziratát beírtam a számítógépbe, kaptam tőle egy dedikált tiszteletpéldányt a következő ajánlással: a város legügyesebb titkárnőjének“ – idézte fel emlékeit sajnálatosnak tartva, hogy ismereteivel a továbbiakban már nem gazdagíthatja az anyanyelv-pártolók tudását, holott erre nagy szükség lenne. „Mert egyre kevesebben vigyázunk arra, hogy helyesen beszéljünk magyarul, és a helyesírásunk illetve stilizálásunk is megfelelő legyen“ – hangoztatta Fehér Erzsébet.
A szintén révkomáromi Zsemlye Éva a 70-es és 80-as évek derekán Jakab István tanítványa volt Pozsonyban. „Amikor bejutottam a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére, már a híre megelőzte őt. Mindenkitől azt hallottuk, hogy nagyon szigorú, az óráiról nem szabad hiányozni, azokra mindig alaposan fel kell készülni, mert nagyon komolyan veszi az ismeretgyarapítást. Emiatt nagyon féltünk az óráitól. Tapasztaltuk, hogy valóban nagyon-nagyon szigorú volt, de mindenre alaposan meg tudott tanítani bennünket. Miközben a tudást megkövetelte tőlünk, nagyon emberségesen bánt velünk. Írt egy könyvet, mindig abból adott elő, s abból kellett készülnünk a vizsgákra is. Bizony, mindent aprólékosan tudnunk kellett!“ – mesélte el a Hírek.sk-nak a jelenleg Tatabányán oktató tanítónő.
Mások arra mutattak rá, hogy Jakab István amikor diákjai tudásánkban hiányosságokat észlelt, lehetőséget adott azok bepótlására, és értékelte az igyekezetet. „Viszont azok a hallgatók, akik nem az elvárásai szerint teljesítettek, kipotyogtak a vizsgákon. Elég sokan kiestek, de az én emlékezetemben mégis úgy maradt meg, mint a TANÁR. Állítom, hogy az egyetemen töltött öt év alatt tőle kaptam a legtöbb használható tudást“ – mondta egyik révkomáromi tanítványa.
Jakab István 1928. szeptember 29-én született a Nagymihályi járáshoz tartozó Nagyráskán. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Gimnáziumban végezte, ahol 1949-ben érettségizett. Ezt követően a pozsonyi Szlovák Egyetem Pedagógiai Karán tanult, ahol 1955-ben szerzett általános iskolai tanári oklevelet.
Már házasemberként, 1956-ig az Új Szó kulturális rovatánál dolgozott nyelvi lektorként. 1955-1958 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskola hallgatója volt, ahol magyar nyelv-történelem középiskolai tanári diplomát szerzett. Életének következő állomása Nagymegyer volt. Itt 1956-tól 1961-ig előbb tanár, majd alapító igazgatója volt a helyi magyar tannyelvű tizenegy éves középiskolának. 1961 és 1993 között a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa, docense volt. 1991 és 1993 között a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetőjeként tevékenykedett, ahol magyartanárok nemzedékeit nevelte.
Jakab István sajtóban publikált írásaiból és rádióban elhangzott értekezéseiből tíz gyűjteményes-kötet készült. Tudományos és oktatói tevékenységének tapasztalatait szakmai szervezetekben is kamatoztatta. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, s egykor elnöke volt az azóta megszűnt Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának is. Az anyanyelv szolgálatában végzett munkásságáért többször kitüntették. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét és a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét.
Jakab István temetésén a felvidéki magyar társadalmi, oktatási és kulturális élet több közismert személyisége részt vett, köztük Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, Koncsol László, József Attila-díjas felvidéki irodalomkritikus-költő, valamint számos egykori Jakab-tanítvány: újságírók, rádiósok, televíziós szerkesztők, pedagógusok.
