2021. július 30., 08:51

Vásárúton, Gellében és Ógyallán is hasonló trükkökkel próbálkoznak a csalók, legyünk résen!

Több csallóközi település közösségi oldalán látható a felhívás, miszerint csalók garázdálkodnak a faluban. Vásárúton, Gellében, de Ógyallán is furcsa esettel találkoztak a lakosok.

Gelle-kozseg-csalók-utkarantartok
Fotó: Gelle község hivatalos közösségi oldala
Képünk illusztráció.

A vásárúti és gellei Facebook poszt szinte ugyanazt hirdeti: Vigyázat, Csalók! Vásárúton és Gellében is csalók mutatkoztak: az egyik társaság becsönget családi házakhoz és bádogosnak adja ki magát, miközben csak azt próbálják feltérképezni, hogy mit lehet eltulajdonítani a házból. A másik csoport útkarbantartóknak adja ki magát, SA (vágsellyei) jelzésű furgonnal közlekedik, és a környező falvakban már több ízben csalást követett el azzal, hogy munkája elvégzése után a megrendelőt erőszakkal a megegyezett át többszörösének kifizetésére kényszerítette.

Vásárúton Lacza Gergely, a kulturális központ vezetője mondta el portálunknak, hogy bejelentés érkezett a községházára a "bádogos" csalókkal kapcsolatban.

Ógyallán megerősített források szerint idős hölgyhöz csengetett be egy idegen, aki munkásruhát és siltes sapkát viselt. Egyedül állt a kapunál, de a szomszéd háza előtt parkolt az autója, amelynek tetején létra volt (valószínűleg a megtévesztés érdekében). Az információk szerint arról szerette volna meggyőzni az illető az idős hölgyet, hogy a ház eresze régi és bizonyára tele van szeméttel. Minden munkát elvégeznének a "szakemberek", a nyugdíjas hölgy tervei között azonban az ereszcsere nem szerepelt, így nem engedte be az ismeretlent.

Ekkorra már a néni segítségére sietett az unokája is, aki nyomatékosan elutasított az "eresztakarítást". Az idegen ennek hallatán inkább eloldalgott.

A települések önkormányzatai kérik a lakosokat, hogy saját biztonságuk érdekében az efféle csoportok szolgáltatásait kerüljék, s hasonló esetben értesítsék a rendőrséget a 158-as telefonszámon.

Megosztás
Címkék