2020. március 26., 17:50

Vásárolj helyben! - újabb hasznos gútai kezdeményezés

A koronavírus-járvány miatt profitkieséssel sújtott, gútai kis- és középvállalkozók, kereskedők, valamint az esetleges áruhiánnyal szembesülő vásárlók megsegítését tűzte ki céljául Molnár Róbert helyi webfejlesztő. A Vásárolj helyben! jelmondat jegyében további szakemberek segítségével a napokban indítja be a gutaplaza.sk weboldalt, ahová katalógusokba sorolva lesz feltölthető a remélhetőleg sokrétű kínálat.

Fotó: Molnár Róbert

„A beszélgetésünk elején leszögezem: e kezdeményezésből semmiféle politikai vagy anyagi tőkét nem kívánok kovácsolni. Viszont annak ellenére, hogy eddig nagyvárosokban dolgoztam, tősgyökeres gútaiként nem nézhetem tétlenül azt, hogy a koronavírus-járvány idején a multikkal versenyezni képtelen helyi üzletágak, kis- és középvállalkozók sorra menjenek tönkre.

Nekik, és az esetleges áruhiánnyal szembesülő vásárlóknak is szeretnék segíteni. Az utóbbiakat arra sarkallva, hogy ha odahaza elfogy ilyen-olyan árucikk, akkor ne zsúfolt áruházakba menjenek vásárolni, hanem kevésbé veszélyes módon, a helyi vállalkozók kínálatából, minőségi, friss áruval töltsék fel a saját házi készletüket.

A két félnek azonban valahonnan tudnia kell egymásról, így a kínálat és a kereslet az új oldalunkon találkozhat egymással. Oda folyamatosan, katalógusokba sorolva lesz feltölthető minden áru és szolgáltatás, s a kínálat majd folyamatosan frissül” - mondta el portálunknak az ötletgazda.

Hozzátette: mivel a programozókat vélhetően más kisvállalkozóknál kevésbé sújtja a járvány és az azzal párosuló gazdasági válság, kötelességének érzi, hogy segítsen a polgártársainak.

„Már folyamatban van az említett weboldal elkészítése. A segítőtársaimmal együtt azt szeretnénk elérni, hogy az már ma este vagy pénteken legalább olyan szinten beinduljon, hogy a vállalkozóknak el tudjuk küldeni a bejelentkezésükhöz és az adataik feltöltéséhez szükséges útmutatónkat.

Az oldal tesztelését követően, remélhetőleg már e hét végén a nagyközönség számára is elérhetővé válik az oldal. Hálás leszek minden jóindulatú megjegyzésért, ötletért, amelyekkel majd hozzájárulnak annak fejlesztéséhez. Azon láthatók lesznek a vállalkozók elérhetőségei, termékei és az azokat ábrázoló fotóik, leírások is. Legjobb az lenne, ha az oldal majd legális, számlázással is foglalkozó webshopként működhetne” - magyarázta.

Bízik abban, hogy egyre többen állnak majd e kezdeményezés mellé. Megjegyezte: egyes helyi szervezetek, így a Köz-Ért Polgári Körök és a Gútaiak Gútáért, vagyis Halász Béláék is az erkölcsi támogatásukról biztosították őt. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az utasszállítást a járvány miatt szüneteltető helyi taxisok vállalnák az árukihordást a boltokból, így ők is bevételhez juthatnának.

„Ahogy terjed a Vásárolj helyben! kezdeményezés híre, már több helység jelezte az érdeklődését. Örvendetes, hogy másutt is fontosnak tartják a helyi kis- és középvállalkozói szféra megsegítését. Mi bárkinek szívesen szolgálunk jótanácsokkal, illetve biztosítjuk az alapot, a rendszert további hasonló weboldalak létrehozásához. Ne mástól várjuk a segítséget, ahelyett próbáljunk segíteni önmagunk és a polgártársaink helyzetén!“ - zárta tájékoztatását Molnár Róbert.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.