2019. március 24., 10:47

Vártisztító hadjárat Ajnácskőn

Agócs Sándor tárogatójátékával vette kezdetét az idei, negyedik alkalommal megrendezett vártisztító hadjárat Ajnácskőn. Ádám Sándor a Csereshegység Tájvédelmi körzet természetvédelmi őre 2015-ben határozta el, hogy minden áron, akár önköltséges formában is, de megtisztítja, vagy legalábbis megpróbálja megszabadítani a várhegyet a megszálló invazív fajok ellen. Első alkalommal öten fogtak neki a várhegy pucolásának, azonban ma már több tucatnyian csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Ajnácskő
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Majoros Jácint

„Ennek a rendezvénynek három alapötlete volt. Az első az, hogy a biotópust megtisztítsuk, megmeneküljenek az özönnövényektől azok az életterek, azok a fajok, amik veszélyeztetettek: Azok, amelyek maitt ez a terület rezervátum. A másik fontos dolog a közösségnek az összekovácsolása, az hogy ajnácskőiek vegyenek részt ezen a vártisztító hadjáraton, ami idén már a negyedik alkalommal van. A legfontosabb egy falu életében az, hogy az  emberek egy közösségben éljenek, szeressék egymást és hogy büszkék legyenek erre a természeti értékre, erre a geocsodára, ami Európában és világviszonylatban is egyedülálló” – mondta Ádám Sándor, Csereshegység Tájvédelmi körzet természetvédelmi őre, a Novohrad-Nógrád Geopark nagykövete.

Három év alatt mintegy két hektárnyi területet tisztítottak ki. Az idén a karbantartására helyezték a hangsúlyt, de ha szaporodik az önkéntesek száma a jövőben, akkor ennek a területnek a kétszeresét is megtisztítanák.

Fotó:  Majoros Jácint

Az előző munkálatok során sikerült a középső várudvart megszabadítani a gaztól, és 80 méter várfalat – 40 év után – láthatóvá tenni. A védett sziklai társulások, gyepek már felszabadultak és új életteret kaptak.

Ádám Sándor kezdeményezéséhez ma már nemcsak ajnácskőiek, vagy a közvetlen környezetéből csatlakoznak önkéntesek, de többen akár a szomszédos Magyarországról is érkeznek.

„A közösségi média már lehetőséget biztosít, hogy nyomon kövessük a nemcsak a közvetlen közelünkben lévő eseményeket, hanem egy kicsit távolabbi eseményeket is. Én is ezen keresztül értesültem erről az eseményről, és hát ha Gömörhöz nincs is sok közöm, de a szomszédos vármegyéhez, Nógrádhoz igen, onnan származom. Úgyhogy megtetszett ez az ötlet, ez a kezdeményezés, az hogy itt a helyi magyarság fontosnak tartja a hagyományápolást, a környezetének a megóvását és megőrzését” – mesélte Varga István, aki Vácról érkezett a vártisztító hadjáratra.

Poprocký Iván, Ajnácskő polgármestere örül a kezdeményezésnek és nagyra értékeli az összetartást. Szerinte ez annak is bizonyítéka, hogy Ajnácskőn is van élet és van közösség.

Fotó:  Majoros Jácint

Hosszú engedélyeztetési folyamat után sikerült elérni, hogy a rezervátumban tisztítást lehessen végezni. Szlovákiában ez az egyetlen ilyen rezervátum, ahol engedélyezték ezeket a munkálatokat. Az ajnácskői várhegy egy geocsoda, melynek maradványait igencsak elkoptatták az eltelt évszázadok, a legtöbb helyen a csupasz szikláig lepusztult és nyomtalanul eltűnt.

Az ajnácskői várhegy természetvédelmi rezervátumra büszkék lehetünk, de nem szabad magára hagynunk“

– vallja Ádám Sándor, természetvédelmi őr.

Ajnácskő
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.