2022. február 7., 19:01

Varga Éva, a lédeci magyarok kitüntetettje

A lédeci Varga Éva néni kedves, közvetlen személyiség. Lédecen, a földrajzi fekvését tekintve „utolsó” zoborvidéki falucskában őrzi és óvja a magyar kultúrát. Minden magyart ismer a faluban, és bánkódik az ütemes asszimiláció miatt. Szórványt képvisel ő a szórványban. Éva néni jövőre lesz nyolcvanéves, hagyományőrző munkásságáért, magyarságért való kiállásáért a Csemadok a magyar kultúra napján Közművelődési-díjjal tüntette ki.

Varga Éva, Lédec
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
Varga Éva, Csemadok Közművelődés-díjas

Varga Éva néninek még a hangjában is érződik a mosoly. Szívesen beszélget, jókedvűen emlékszik vissza az aktív éveire, és invitál, menjünk, nézzük meg együtt Lédec faluját, a lédeci tájházat. Éva néni gyakorlatilag 15 éves kora óta tagja volt az akkor alakuló Csemadoknak, több mint ötven éve tagja a Lédeci Hajnalkert Hagyományőrző Csoportnak, őrzi és védi a zoboraljai hagyományokat, szereti a fiatalokat, a magyarságukért kiállókat és azt is, ha a fiatalok beöltöznek a népviseletbe.

Varga Éva tősgyökeres lédeci, 1943-ban ebben a kis faluban született. A falut kettészeli a Dervence-patak, Zoboraljához tartozik, de jellemzőek a barsi szokások is. Elárulja, éppen ezért a falu népviselete más, mint a zoboralji, a környező szlovák településekével azonos. Éva néni büszkén meséli, hogy régebben a fiatalok szerettek beöltözni a népviseletbe, nem nyavajogtak, hogy hol szúr, hol nyom, élvezték a hagyományőrzés ezen kinyilatkoztatását. Mindenkit ismert a faluban, hiszen hosszú évekig a községházán dolgozott, a férje pedig lédeci tanító volt.

Mindenkit ismertem…

„Ha kimentem az utcára, én mindenkit megismertem. Ha egy-egy gyereket nem is, akkoris rájöttem, kicsoda a szülőjére való hasonlóságból. Ma már annyian betelepültek ide, annyi víkendházas jött, annyi az idegen szlovák, hogy már csak a régieket ismerem. Pedig az én fiatalkoromban itt még alig tudott valaki szlovákul” – mesél Éva néni, aki az első magyar diákok egyike volt az 1950-ben megnyílt lédeci magyar alapiskolában. 1999-ben a lédeci magyar iskola megszűnt, Éva néni szomorkodva mondja, hogy bizony érződik az intézmény hiánya, kevés az utánpótlás, nagyon erős az asszimiláció, sok a vegyes házasság, az unokák már alig beszélnek magyarul. A gyerekek elmentek a faluból  a munka után, a lehetőségeket keresve.

A Csemadok is igencsak parányi már Lédecen, kevés az aktív tag a folklórcsoportban is.

„Én vagyok a Csemadokban a legidősebb, igen fiatalok nincsenek, olyan 35-40-es korosztály még jelen van, ők a legfiatalabbak. Átlagban az a nagymama korosztály van jelen, azért elhozzák az unokákat is sokszor, ha fellépés van, de sajnos az unokák közül is kevés tud már magyarul”- folytatja Éva néni. A lédeci Csemadokba Buday János tanító toborozta össze a fiatalokat az alakuláskor. Színdarabokat, előadásokat tartottak, szerveztek. Éva néni is aktív részese volt ezeknek, a középiskolai évei alatt leginkább beugrói szerepekben, később aktív tagként, segítőként, férjével együtt. 1969-ben megtudták, hogy a Tavaszi szél járási selejtezője Lédecen lesz.

Varga Éva, Lédec
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Varga Éva, Csemadok Közművelődés-díjas a többi díjazott körében
Hajnalkert

„Én akkor már állapotos voltam Csilla lányommal. Úgy hírlett, nagy szégyen lenne, ha éppen Lédecről nem lennének fellépők. Toboroztak hát az asszonyokból egy csoportot. Nekik a dalolás napi tevékenység volt, munka közben is énekeltek. Negyvenes éveikben járó asszonyok voltak, belőlük állt össze egy csoport. A szomszédban lakott Jókai Marika, őt is megszólították, fiatal pedagógus volt akkor. Én is voltam néhányszor nagy hassal a próbákon” -mesél Éva néni a hagyományőrző csoport kezdeteiről, amely végül 1970-ben alakult meg, hogy képviselje Lédecet a Lédecen megtartott Tavaszi szél vizet áraszt népzenei vetélkedőn. Ma ezt a csoportot már Hajnalkert néven ismeri a közönség.

A csoport továbbjutott a középdöntőbe, Érsekújvárba. Ág Tibor bácsi kérte őket, hogy énekeljenek lakodalmas dalokat. Amíg Újvárba értek a busszal, összeállították a programot, ahol már a lakodalmi szokásokból adtak elő. Itt is sikeresek voltak, eljutottak Pozsonyba a döntőre. A csapat később Budapestre, a Pávára is meghívást nyert. Éva néni elárulja, megfelelő stabil családi háttér nélkül neki sem ment volna meg ennyi minden, szükség volt a szinkron munkára a családtagok részéről is.

Szórvány a szórványban

Éva néni a magyar költészet napján vehette át a Csemadok Közművelődési-Díját Galántán. A díjjal kapcsolatban jó érzés töltötte el, hogy gondoltak rá, bár úgy tartja, ahogy minden díjazott. „Csak tettem a dolgom, csináltam, amit kell”. Aktív éveivel kapcsolatban elmondja, fiatalon az elmebrt más élmények, más behatások érik. Csemadokosként mindent megtettek, amit kellett, sokszor erőteljesebben is, mint lehetett volna.

„Én az élmények mellett mindig láttam azt, hogy ez itt rosszabb lesz, hogy kevés gyerek születik, elmennek a fiatalok, változik a falu arculata. Szórvány vagyunk mi itt, a szórványban.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.