2024. augusztus 25., 15:13

Vándorbölcső átadás és teqball verseny is színesítette az idei Barkósági parasztolimpiát

A hétvégén zajlott az Őrzöm a lángot Barkósági Parasztolimpia és Családi Nap Gömörpéterfalán. Az ízes, szórakoztató vetélkedő a hagyományápolásra és a közösségépítésre helyezi a hangsúlyt, a feladatok pedig a népi játékokra és a falusi szokásokra épülnek. A Családi nap keretében újabb Gömöri Vándorbölcső is gazdára talált. 

Parasztolimpia
Fotó: Nagy Andrea

Meggyújtották az olimpiai lángot, kezdődhetett a viadal. A csapatok ünnepélyes bevonulása és felsorakozása után barkóvá - azaz erdőhátsági tiszteletbeli palócnak avatták a nem barkókat is, hogy a rendezvény nevéhez hűen ők is megmérethessék magukat. Esőként a csapatok léptek színre, akik számos szórakoztató és humoros versenyszámban mérették meg magukat. Az ajnácskői Mikó Alexandra, a Szandi Angyalai csapat színeiben küzdött. Elmondta, idén először vettek részt a versenyen.

Élveztünk minden játékot, főleg azt, amikor a fúrikban toltuk egymást, és a lavór vizet kellett tologatni, az mindenkinek nagyon vicces volt. Aztán a gumicsizma elrúgás is nagyon jól sikerült, jól szerepeltünk benne, úgyhogy reméljük, hogy ott leszünk a top 3-ban”

– avatott be Szandi.  

A Barkósági Parasztolimpia alapvetően csapatversenyekből áll, de egyéni virtus gyanánt meghirdették a Barkó Bika, illetve a Barkó Tehen címet is. A jópofa feladatok a régi paraszti világot idézték fel - a nevezettek és a látogatók is jól szórakoztak.

„Idén első alkalommal szerveztük meg a csizmalerúgó barkó bajnokságot. Női és férfi kategóriában is meghirdettük ezt a versenyszámot. Úgyhogy jövőre a most „megrúgott” távot kell majd megdönteni, ezáltal újabb rekordot felállítani” – részletezte Kopecsni Gábor, szervező.

A női kategóriában Tóth-Bera Lívia 20,52 méterrel, a férfi kategóriában Báthori Balázs 16,10 méterrel bizonyult a legjobbnak. A hagyományokra épülő viadalon a magyarországi Betyáros Fehérliliom Népfőiskola lett a „Legbarkóbb csapat”. A Barkó Tehen díjat Tasgyik Vanessza, a Barkó Bika díjat pedig Bara Károlynak ítélték oda, aki megvédte tavalyi címét.

A családi nap keretében talált újabb gazdára a gömöri vándorbölcső, melyet a Felvidéki Vándorbölcső mintájára indították útjára. A kezdeményezéssel a magyar ajkú szülőket és újszülötteiket szeretnék segíteni. Mostantól a bátkai Furman család kislányát, Júliát ringatja majd a bölcső. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.