2021. február 3., 19:49

Vajon miért nem javítanak a járványhelyzeten a szigorítások?

A kijárási korlátozások, a boltzárak, a home-office, az országos tesztelések ellenére Szlovákiában a fertőzöttek száma nem csökken. De miért nem csitul a járvány, miért nem javulnak az eredmények, miért szed egyre több és több áldozatot a pandémia? Lehet, hogy az okok mögött emberi tényezők állnak?

Illusztráció

Az alábbiakban olyan bodrogközi és Ung-vidéki embereket kérdeztünk, akik munkájukból adódóan  sokat utaznak, így képesek a térségek közötti tapasztalatok összehasonlítására.

A zétényi Kukó Miklós jól ismeri a Tőketerebesi járás területét jellemző helyzetet, amelyről a következőket mondta: Az emberek egyre kevésbé tartják fontosnak a szabályok betartását. Akiket naponta figyelmeztetek a maszk használatának fontosságára, azok másnap ugyanúgy az álluk alatt hordják azt.

Rendet kellene tenni az emberek fejében, mert azt érzem – minden mindegy alapon – már beletörődtek a helyzetbe. Ha pedig figyelmeztetem őket, annak sértődés a vége. Csakhogy ez az emberi önzés netovábbja, hiszen a szabályok megszegésével nemcsak saját, hanem mások  életét is veszélyeztetik.”

Bár gyakran van úton, eddig mindössze a királyhelmeci adóhivatalban kérték tőle tesztje eredményét. A szigorúbb ellenőrzés mindenki érdekét szolgálná – állítja.

Nagy Zsuzsa Abarán él és Tőketerebesen dolgozik, ahová saját személyautójával közlekedik. Tapasztalata szerint reggel, amikor mindenki munkába siet, nem találkozik ellenőrzéssel, ám a későbbi órákban a rendőrség rendszeresen megállítja és igazoltatja a bekötőutak irányából a járási központba tartókat. Nemcsak ők, a munkáltató is kérte tőle a negatív tesztet. Zsuzsa azt is elmondta: a város érezhetően elcsendesedett, sokszor kihalt, kivételt csak a hét egy-két napja képez, amikor a családok nagybevásárlást tartanak. Az áruházláncokban ugyanakkor mindig nagy a tömeg.

Szunyog László Királyhelmecről naponta autózik nagymihályi munkahelyére. Ez a napi közel kétórás utazás óhatatlanul azt eredményezte, hogy belefutott már rendőri ellenőrzésbe, igaz, mindkét esetben még Bodrogköz területén.

Tapasztalata szerint az utakon egyértelműen megritkult a forgalom, még csúcsidőben is szabadon lehet autózni, nincsenek dugók.

Az emberek rendszeresen hordják a maszkokat, az sem ritka, hogy a gépkocsivezető egyedül ül az autóban, arcát mégis maszk takarja. A Tesco áruházban  pedig külön ellenőrzik, hogy aki belép, használ-e fertőtlenítőszert. A Nagymihályi járásban fegyelem van.

kijarasi-tilalom.jpg

A kaposkelecsényi Varga Tibor szerint a maszkhasználat egyénfüggő. Van, aki a járvány első pillanatáról becsülettel viseli, míg mások korábban sem, most sem.

Akinek családi vagy baráti körében már előfordult Covid-beteg, az komolyabban veszi a reá leselkedő veszélyt, mint az, aki ezt még nem tapasztalta meg.

Szerinte a rendőrök elsősorban a járási határok közelében igazoltatnak, bankban és postán még nem kérték tesztje eredményét, ugyanakkor az adóhivatalban már igen. Azt is hozzátette: szerinte az emberek képtelenek már követni a kormány kommunikációját, ötleteléseibe egyértelműen belefáradtak.  

Vagyis bőven van még tarsolyunkban elegendő tartalék ahhoz, hogy a járványt eredményesen visszaszorítsuk!

Megosztás
Címkék